Bonen Kai – Budapest

Valahol távolban felcsendült a Diótörő dallama, kis balerinák már a karácsonyra készültek…
Összegyűltünk, hogy egy vacsora mellett idézzük fel a mögöttünk álló esztendő pillanatait, az Úton együtt töltött időt.

A közös kép jelkép is lehetne, ablakon át tekintünk bizakodva a még nem létező jövőbe…

Boldog, pihentető és nyugodt ünnepet kívánunk mindenkinek!

 

Iaido koryu szeminárium – Stubnyafürdő

Hirtelen november lett. Vagy Movember? Így utólag egészen biztos, hogy nem esett a hó, de Robinak bajusza (is) volt. És pödörte…
De térjünk vissza a történetünk elejére! A jövőből érkezett hibrid-tölthető villanyautóval indultunk útnak. Találtam hátul egy távirányítót, amellyel át tudtam tekerni az utazás nagy részét, így nagyon gyorsan érkeztünk meg a péntek délutáni titkos gyakorlás helyszínére. Éppen kezdtünk bemelegedni, amikor vége lett – lehet, hogy beragadt a távirányító gombja?
Utána csendben elgurultunk a patak elágazásnál fekvő kis házhoz.

A menü.. nos, ismét nagyszerű volt a vacsora, Robi és Olivér sokat dolgozott.. az alábbi képekkel és egy perces csenddel állítunk emléket a sütőtökös-répás-gyömbéres levesnek, a káposztás kacsacombnak, és a süteményeknek:

 
 
Ezek után még érkezett egy születésnapi torta is, és volt pár  Fidorka és alkohol is, csak a rend kedvéért.
Az esti beszélgetés részleteit itt nem olvashatjátok.. titkos. Nagyon.

Reggel ismét a terembe indultunk. A hegyek lábánál (is) felhők úsztak: ez a táj továbbra is megunhatatlan és gyönyörű..

És elkezdődött! Üdvözlések után megérkezett Victor Cook sensei és Antony Charles Devine sensei is! Két csoportban a shoden szériát kezdtük gyakorolni. Mivel az egyesületünk tagjainak átlagéletkora egyre magasabb, mindegyikünknek voltak “szervi” problémái – de lelkileg mindig felemelő együtt gyakorolni, így nem erre figyeltünk. A mi csoportunknál nem a technikai részletek voltak fontosak, a feladat most is az ezeken való túllépés volt: érteni a szituációt és kifejezni magunkat ahelyett, hogy “másolatok” lennénk.

A délután 4 óra szokatlanul gyorsan elérkezett (a távirányító), tisztálkodási kör után a törzshelyünkön vacsoráztunk, majd a “kastélyba” mentünk, hogy közösen adjuk át a (cukormentes) tortát és nézzük meg az elmúlt 40 évről készült fényképeket – ez utóbbiak hangulatát Cook sensei kommentárjai, személyes élményei tették nagyszerűvé.

Vasárnap “pihenő” következett: álló okuden katák voltak terítéken – majd délután a pénteken kapott tudást mélyítettük el. Ismét nagyon gyorsan eljött a zárás ideje… így újabb időugrással hazaérkeztünk.

Jég, kenőcsök, gyógyszerek, terem keresés. Titkos gyakorlatok. November.
Köszönet!
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!

A 15. születésnap – Budapest

Rendhagyó gyakorlás volt ezen a keddi meleg estén. Kezdésnek bokuto volt a kézben, titkos-páros gyakorlatokkal melegítettünk be – ezalatt hakama helyett még szoknya is előfordult, és voltak “csak nézők” és távolról velünk ünneplők is különös módon…

Ezt követően beszélgettünk a mester és tanítvány (“az ember, aki sosem fordult vissza”) kérdéskörről, definiáltuk, bár úgy tűnt, a kimondott szavak nem fontosak annyira, hiszen van köztünk minőségi kapcsolat… Ezekkel a gondolatokkal gyakoroltunk az enbukra, amelyek a létszámunkkal egyenesen arányosan voltak rövidek.

Nincs 15. formagyakorlat sem, de hárman együtt pontosan ennyi katát mutattuk be egyszerre – és volt közötte 山颪, kettő is!

Az ünneplést a Pingvin nevű helyen folyattuk (tavaly macska volt: állatok!). Sós-karamellás és málnás torta volt pizzával, limonádé ajándék koktélokkal –  utóbbiak nagy része egy üvegbe került, mert túl sok volt a sofőr közöttünk.
Érzések, emlékek törtek felszínre, fényképek készültek – boldog születésnapot ShinBuKan!

I. Országos Iaido Bajnokság – Budapest

Nézzünk szembe a tényekkel:

Az I. Országos Iaido Bajnokságon elért eredményeink:
Szilva Imre: 2-3 dan kategória 3. helyezés
Pálinkó Tibor: mudan-1 dan kategória 2. helyezés
Mircsea Szilveszter: mudan-1 dan kategória 3. helyezés

Gratulálunk!


“Őszinte leszek magához, amennyire lehetséges, Mr. Anderson.”
(Mátrix)
Van a polcomon pár érem és oklevél. Lett egy új. Egyetértek azzal, hogy ez egy vizsgaszituáció, és így kiváló alkalom a gyakorlása, jó találkozni a többi iaidokával is – de alapvetően nem az én világom, sokszor kifejtettem már ezen a lapon, hogy nem szeretem.
prágai esemény is ezekkel az érzésekkel kezdődött, végül éremmel tértünk haza, ezen a hétvégén sem volt ez másképpen. Szombaton végigfutottunk a ZNKR katákon, kisebb csoportokban  javítottuk a felesleges, vagy rosszul rögződött mozdulatainkat. Ismét sikerült a “kedvenc” előttem haladókkal gyakorolni: köszönöm Hábermajer Gábor és Stadler Gyula sensei tanítását!
Hogy a bevezető idézettel folytassam: Őszinte leszek: ennyire rosszul még nem éreztem magamat az elmúlt 14 évben. A testem nem akart engedelmeskedni – vannak napok, amikor nem szabadna kardot a kézbe fogni. Dühített, hogy már megint van változás / hangsúly áthelyezés bizonyos helyeken. Nehezen fogadtam be a segítő szándékú ostorozást. Szomorú voltam a stílus, a hangvétel miatt. Délután már fájt a könyököm is – pedig hosszú idő óta tudok már úgy gyakorolni, hogy nincs ehhez hasonló visszajelzés…
Ezen a napon a túlélés volt a cél. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem szeretnék “versenyezni”, vizsgázni, és nem szeretnék ezekkel a túlszabályozott formagyakorlatokkal foglalkozni ez után a hétvége után….

“Na és? Mindenkinek lehet rossz napja.

Nekem sok volt, mikor a tenger nem akarja az embert.”

(A nagy kékség)

Vasárnap időben érkeztem. Proaktív üzemmódba kapcsoltam, elkezdtem pályákat ragasztani, majd megtörve és késve elkezdődött a taikai. Arra gondoltam, hogy a klubért megteszem, amit kell….
A 4-5 danosokat figyeltem. Előttem járnak. Tanultam tőlük, ezekben a pillanatokban is. Szép volt!
Majd következtünk mi, a 2-3 danosok csoportja. Az első körben – a későbbi első helyezett – Bota Norbi volt az ellenfelem. Kemény kezdés volt, ráadásul “hidegen” eleve minden ízületem tiltakozik a mozgás ellen.. Megnyerte. Majd jött még pár kör, volt, amikor én kaptam a zászlókat.

Közben beálltam időt mérni. Pár kör után valaki szólt, hogy én jövök a másik oldalon. Én, miért? Látszik, hogy nem követtem az eseményeket. Milyen katákat kell csinálnom? Kérdeztem – majd csináltam. Ide-oda futottam a két pálya között – voltak zászlók – és egy emlékezetes viadal volt klubtársunkkal, Jurász Péterrel.
Ahogyan általában ilyenkor történni szokott, a testem és a lelkem is kezdett bemelegedni. Még – talán – rövid pillanatokra élveztem is
Majd hirtelen vége lett. Egy rövid antidopping előadás után következett az eredményhirdetés, és ott álltam éremmel a nyakamban, amelyet Vass Gergő adott át (ez is milyen jó…!).

 
“…barátom! Miért nem veszed át az érmedet?
-Mert a tésztát frissen kell enni!”
(A nagy kékség)

Koryu következik. És koryu is lesz. Főleg Yamaoroshi! Novemberben pedig szeminárium.

Nem kell vizsgarendszer, szabályok. Helyükre kerülnek a dolgok. Az egész mögött mégiscsak a fontos dolgoknak kell elsőbbséget élvezniük… Szeretném őrizni a hagyományt. Szeretném jól érezni magamat. Szeretnék együtt gyakorolni a számomra fontos emberekkel. Szeretnék fejlődni, jobb lenni…
“Tisztulni kezd most a fény”
(Bonanza Banzai)
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!

Tíz év múltán – harmadik kör – Európa

Idén ismét van két gyakorló társunk, Lovik Anikó és Pálinkó Tibor személyében, akik folyamatos gyakorlásukban nemrég lépték át a tizedik évet. Mi vezette őket át ezen az évtizeden? Ennek jegyében tettem fel nekik a már hagyományos 10 év utáni kérdéseket.
Háber 
Mik voltak a legerősebb élmények?
Anikó
Hű, ez hosszú lesz.
Emlékszem az első jodo katá-ra, amit párban csináltam. Annyira remegett a lábam, hogy még kilenc lépés távolságról is látszott, Hanák Péter meg alig bírta ki, hogy ne röhögjön ki nagyon. Kellemes emlék az összes visegrádi tábor, az első, ahol Patrik sensei tanjo katá-kat tanított és persze az éves márciusi jodo táborok Vic sensei-jel. Az első iaido sai (eléggé mészszínű lehettem és Némo győzött meg, hogy ne próbáljak meg eltűnni a falban és inkább mutassam meg, hol tartok éppen) és nem sokkal később az első taikai, ahol a kezdőcsoportunk végig támogatta egymást. Hatalmas élmény volt az első jodo EB, ahol megtaláltam a hangomat. A találkozás Nishiumi sensei-jel, ami rádöbbentett, hogy nem én vagyok apró, a senpai-ok túl nagyok. A két nidan vizsga, ahol először tudtam a maximumot nyújtani közönség előtt. Az utolsó jodo tábor Vic sensei-jel, amikor omoté-t tanultunk. A kassai táborok. Az utolsó találkozás Kobayashi sensei-jel. Rengeteg beszélgetés a Csigában, táborokban, … nem folytatom.
Tibi
– Az első koryu tábor Teplicén
– először vágni a Vass Gabi hatszáz kilós kardjával
– Amikor eltört a kardom
– Minden csoportos autó út.
– Egy húskombinát portáján aludni
– Yamaoroshi
Háber
Vannak olyan pillanatok a mindennapi gyakorlásból, ami maradandó lett?
Anikó
Igen. Amikor gimnazista voltam, rendszeresen leblokkoltam téthelyzetekben: nem tudtam a legegyszerűbb kérdésekre sem válaszolni („Mi Magyarország fővárosa?” „Mi a neved?”). A vizsgák és a taikai-ok segítettek megtanulni, hogy hogyan hozzam ki a helyzetből a legjobbat. Májusban, tizenöt év késéssel ugyan, de lediplomáztam a konzervatóriumban klarinét szakon. Sok szempontból a legnagyobb teljesítmény, amivel büszkélkedhetem. És nem hiszem, hogy valaha sikerült volna, ha nem keveredek el tíz évvel ezelőtt a Shinbu-ba és nem fogadtok be és támogattok.
Tibi
Próbálom kihúzni magam, és a legegyszerűbb járható utat megtalálni a mindennapokban. Ami most épp nagyon nem sikerül.
Háber
Mindketten szinte minden edzésen ott vagytok. Mi hoz le gyakorolni akkor is, mikor nem a legnagyobb a lelkesedés, nincs motiváció, rossz nap volt, fáradt az ember?
Anikó
Ez sajnos rám csak lélekben igaz. Olyankor nehéz elmenni edzésre, amikor egyedül gyakorol az ember lánya és senki nem várja. Amíg Budapesten laktam, sosem volt nehéz elindulni, mert tudtam, hogy a dojo tele lesz Shinbusokkal és jó lesz együtt gyakorolni.
Tibi
Pont ez, hogy akkor kint lehet hagyni a sok szart a küszöb másik oldalán. Olyan érzésem van néha, hogy nem vagyok más csak egy lemerült akkumulátor, és az edzés a bikakábel. Plusz nagyon kevés dolog csendesíti le az elmém. Az edzés igen, nem mindig, de általában.
Háber
Ne csak a napos oldalról beszéljünk. Voltak a rossz élmények? Volt már krízis? (Abbahagyom!) Olyan, ami aztán átváltozott és pozitívuma lett?
Anikó
Olyan, hogy elegem van, abbahagyom nem volt. Az iaido nidan vizsgám (2013) után kezdődött a bokaproblémám, ami után másfél évig gyakorlatilag járni is alig tudtam, edzeni meg még kevésbé. Nagyon megviselt a dojo és a táborok hiánya, ráadásul a mai napig néha elő-előjön, ami miatt kendó-zni alig-alig, iaido suwari waza katá-kat meg módjával tudok csak gyakorolni. Az egyetlen pozitívum, hogy mivel korlátozottabb, hogy mennyit gyakorolhatok, jobban kell figyelnem, tudatosabban gyakorolok, nincs holt idő, felesleges körök. Jobban elfogadom, ha valami – fizaikai akadályok miatt – nem megy.
A másik tényező az árnyékos oldalon pedig a gyakorlótársak eltűnése, távozása a dojoból. Kezdőknél ez természetes dolog. Megszokhatatlan azonban, ahogy a senpai-ok eltűnnek. Jocival nemrég beszéltünk róla, hogy mikor Némo azzal biztatta a kezdőcsoportot, hogy nemsokára majd a sor közepén és egyszer majd még előrébb leszünk, akkor azt gondoltuk, a sor lesz hosszabb, ezért relatíve előrébb leszünk a bal oldalunkon a sok új kezdővel. Nem így lett és aggaszt, hogy a belga és más külföldi barátaink ugyanezt tapasztalják. Persze, az már megint a pozitív oldalon jegyezhető, hogy a gyakorlók számának csökkenése azt eredményezte, hogy nagyobb az átjárás és a keveredés dojo-k között.
Tibi
Volt hát. Amikor annyira megváltozik az ember élete és prioritásai, hogy kiszorul az iai, és abba is hagytam. Aztán muszáj volt visszajönnöm, hogy meg tudjam írni a visszatérős esszét.
Háber 
Mi határozza meg éppen mi a gyakorlásod koncepciója? Most éppen mi áll a fókuszban?
Anikó
Van egy pici piros füzetkém, amibe felírom, amit mondanak (nekem vagy csak általánosságban) szemináriumokon, azokat szoktam módszeresen gyakorolni. Ha éppen nincs ilyen (ez ritka), akkor ahol elakadok a második seitei körben. Iaido: még mindig vágni tanulok (most éppen megint lóg a kard hegye, azt próbálom meg korrigálni), illetve a tartáshibáimat és a bokaproblémából eredő instabilitásomat iparkodom megszüntetni. Jodo: kicsit még előredőlök és bizonyos helyeken túl szűken állok, ezeken próbálok változtatni. Meg a taihazushi uchi-fóbiámon.
Tibi
Általában kitűzök egy célt és azt polírozom. Most például az, hogy úgy álljon meg a vágás, hogy de nagyon!
Háber 
Kedvenc mozdulatod?  Melyik az a kata,(katá-k), mozgás amelyikben feledve mindent, el tudsz merülni, mintegy önfeledten flow-ban végigcsinálni? Mi az aktuális mumus?
Anikó
Bármi, ami nem suigetsu. A jodo katá-k közül a kasumi és a midare dome a kedvenceim. Iaido katá-k közül a mae/shohatto az, amihez mindig visszatérek. De bármelyikben el tudok merülni és naponta változik, éppen melyik kata vagy mozdulat a mumusom.
Tibi
A kedvenc Katáim: Yamaoroshi, Yamaoroshi és Yamaoroshi (és a Yamaoroshit sem szabad elfelejteni!)
A mumus mindig is egy volt: Ushiro, amikor fordulok, hihetetlenül fáj a jobb térdem.
Háber
Mik kapcsolódnak neked a következő szavakhoz: tengely / él / kerek / öröm / elégedetlenség / energia / csend
Anikó
Az összeshez egyszerre? Budo. Gyakorlás.
Tibi
Tengely: élet terhének felvétele és elvezetése
Él: az az érzés amikor nem csak egy kabátot tartó vállfa vagyok.
Kerek: a tao 22. verse:
“A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dicséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.”
Öröm: jelenleg semmi.
Elégedetlenség: egy motiváló faktor, de ha rosszul kezelik, akkor legrosszabb emberi érzelem
Energia: reggeli kávé
Csend: Semmi, mert most hatalmas bent a zaj
Háber
Mire emlékszel, miért és mivel érkeztél anno és most hogy látod ugyanezeket? Változott-e a kezdeti motivációd, ha igen, hogyan, mire?
Anikó
Aikido-ztam és az olaszországi aikido tanárom, aki iaido-t is gyakorolt, mesélt az iaido-ról, én pedig szerettem volna megtanulni legalább annyit, hogy helyesen tudjam fogni a kardot és jobban megértsem az aikido technikákat. Eszem ágában sem volt jodo-t tanulni, Nemo beszélt rá, „ha már úgyis itt vagy, próbáld ki”. Az első három évben eléggé untam a jodo-t, nem ment jól és különben is szívesebben iaido-ztam volna jodo edzés alatt. A 2012-es jodo EB és a shodan vizsgám után kezdett ez változni. Most inkább azon szoktam nyávogni, hogy miért nem lehetett az eindhoveni tábor 4,5 nap jodo és fél nap iaido.
Tibi
Egy fekete mackónadrággal és fekete pólóval érkeztem, amit egyszer majdnem felgyújtottam a konvektoron otthon. Tanulni akartam, valami megmagyarázhatatlan mágnes vonzott. Nem változott a mágnessel a kapcsolatom, még mindig vonzz. A ruhám is fekete maradt. Furcsa, hogy minden változik, de igazából nem változik semmi.
Háber
Milyen tanítást kaptál önmagadtól önmagadról a 10 év során? Mit kaptál értéket mástól?
Anikó
Ez két nagyon más kérdés Az elsőre a két legfontosabb, ami eszembe jut, hogy az, ahogyan én látom magam köszönő viszonyban sincs azzal, amit mások látnak, és, hogy mennyire nehéz nem bevinni a dojo-ba a mindennapos gondolatokat és problémákat.
Rengeteg időt, odafigyelést és energiát kaptam, szinte kivétel nélkül mindenkitől, akivel a dojo-ban találkoztam az elmúlt tíz évben, amiért nagyon hálás vagyok. Mivel sokat gyakorolok egyedül, nagyon jólesik és sokszor meghat, amikor visszajelzést vagy kritikát kapok. Ezeket mindig gondosan lejegyzem és igyekszem a következő találkozásig korrigálni (… nem mindig sikerül: lásd hiki otoshi uchi, amivel Aad sensei idegeit 2013. januárja óta van szerencsém gyötörni. Remélem, rossz a memóriája…)
Tibi
Hogy mit kaptam mástól, azt nem mind tudom felsorolni. Mondhatnám, hogy MINDENT, de az túlzás lenne (vagy nem?) Rengeteg bölcsességet és rengeteg jó élményt (kivéve, azt amikor egy közös lecsózás után egy hétig csikart a hasam és nem tudtam lecsóra nézni évekig), a pozitív társas magány élményét. Hiszen együtt gyakorlunk, de mindenki egyedül gyakorol.
Magammal nem vagyok jóba, ha tanítani akarnék is neki valamit, le se szarja. Makacs és önfejű.
Háber
Hogy hívják benned  azt, aki 10 éve gyakorol? Ha neve lehetne, mi lenne az?  Van olyan dolog, ami átváltozott, más értelmet nyert a kezdetekhez képest?
Anikó
Mármint engem? Nem próbáltam magam ilyen szempontból szétválasztani, nem tudom, lehet-e. Ez igaz a változásra is; rengeteg minden változott az életemben tíz év alatt, ami hatással volt az iaido/jodo utamra is.
Egy konkrét dolog jut eszembe, ami változott. Kezdőcsoportunknak Imi egyszer azt mondta, majd akkor tanulja meg a nevünket, ha majd hat év múlva is ott leszünk. Akkor nem értettem. Most már igen.
Tibi
A Lelkemet egyszer félrészegen elneveztem a gépésznek, ő dobja a szenet és javítja meg a szívet ha elromlik a kezdetekhez képest egy réteget lehántottam a hagymáról, de még mindig rengeteg rétege van.
Háber
Hogy és hol szeretnéd magad látni 1 év / 3 év múlva?
Anikó
Ez nagyon rövid táv, viszont a danvizsgák miatt most egészen jó elképzelésem van róla: szeretném stabilan elérni azt a tudásszintet, ami a yondan fokozathoz kapcsolódik a fejemben. Nem a konkrét fokozatra gondolok, bár megbukni nyilván nem szeretnék, hanem arra a folyamatosságra, a dinamikai váltásokra, fókuszáltságra és biztos technikai tudásra, ami számomra a különbséget jelenti a sandan és a yondan fokozat között. Jef sensei mondta, hogy a yondan szint olyan, mint egy tigris. Én jelenleg egy jóltartott házimacskának érzem magam. De három év nem annyira rövid idő.
Tibi
Ha hazudnék azt mondanám, hogy 2/3 danosan, lenne család meg lenne kutya meg kerítés. De őszintén fogalmam nincs. Azt tudom, hogy szeretnék gyakorolni, egy, három és tíz év múlva is.
Háber
Mik a tanulságai, felismerései, megértései az elmúlt 10 évnek, amit akár át is adnál a most kezdőknek?
Anikó
Mindennek eljön az ideje és néha gyorsabban, mint szeretnénk. Még emlékszem, amikor nikyu koromban a sandan szint elérhetetlen és csodálatos technikai szintnek tűnt… A másik, hogy csak első ötezer mae/kiri oroshi/tsuki zue/honte uchi unalmas. Az ötezeregyediktől már mindegyik nagyon más és izgalmas.
Tibi
Az eleje mindig nehéz. Aztán sem lesz könnyebb, csak Te válsz erősebbé. Mindig kérdezz, és ne csak végrehajts. Akard megérteni a miérteket. Legyél türelmes. Sose mondd, azt hogy kész vagy, törekedj mindig tanulni, de azért néha azt is ismerd be magadnak, egy “ez a vágás fasza volt”
 
Háber
Tégy fel egy kérdést a másik 10 évesnek!
 
Anikó Tibinek:
Hogy érzed, hat a zenédre az iaido gyakorlása? Vagy esetleg fordítva? És ha igen, hogyan?
Tibi
Amióta iaiozom kevesebb a ‘zaj’ pedál és a felesleges hang. Próbálom elkülönítve kezelni a lágy és az erős részeket.
Tibi Anikónak
Szoktál vágó ujjmozgást gyakorolni, ha kapaszkodsz a villamoson?
Anikó
A szokás erős túlzás (itt se villamos, se tisztességes tömegközlekedés), de volt már rá precedens. A klarinéttáskám vállpántján szoktam gyakorolni a zeneiskolába menet, illetve lakik a nappalimban egy jo/bokuto szett, inkább azok valamelyikét szoktam felkapni, amikor elhaladok mellettük vagy pl. amíg megfő a kávém reggel.

18 European Jodo Championships – Zawiercie

Tavaly nem írtam az EJC-s szereplésről, nem gondoltam, hogy bárkit érdekelne, hogy szerepeltem :–)
Miután idén is a válogatott csapat tagja lehettem, méghozzá csapatmenedzserként, így itt az ideje egy összefoglalónak (Szenszei és Imi is finoman noszogatott 😀 ).
Lassan fél éve készültem a feladatra, hogy a válogatottat segítsem a szereplés során, illetve a shodan vizsgámra, hogy sikeres legyen. Amikor kiderült, hogy csapatmenedzser leszek, kicsit összeszorult a gyomrom, hogy elég leszek-e erre a posztra.
Pénteken 10:00 körül indultunk el, miután a csapat tagjait összeszedtük. 460 km vezetés, nem is sok. A kocsiban a hangulat hamar oldottá vált, így az odaút gyorsan eltelt, problémamentesen értük el Zawierciébe.
Aki már volt nemzetközi táborban, pontosan ismeri azt az örömteli érzést, mikor a rég látott ismerősökkel, barátokkal, külföldi jodokákkal ismét találkozunk. Velünk sem történt másképp, az első vacsora a szobák elfoglalása után többszöri beszélgetéssel tarkítottan, meg-megszakítva zajlott. Az étkezés után elrendezkedtünk, megbeszéltük a másnap reggeli találkozót és kiosztásra kerültek a nemzeti melegítők is.
Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem mindig nagyszerű érzéssel tölt el, ha képviselhetem a hazámat. KÉPVISELHETEM. A. HAZÁMAT. ÉN…. Három évvel ezelőtt nem képzeltem volna ezt, ha bárki szemembe mondta volna, kinevetem. Most pedig immár másodjára húzhatom fel a válogatott „mezét”. Számomra hatalmas büszkeség ez, pedig nem vagyok egy nagy hazafi, vagy lokálpartióta, „magyarkodó” valaki. De akkor is… minden ilyen alkalommal a szívem szorul össze, kicsit meg is hatódok.
Másnap reggel a gyors reggeli után a szállodától közös buszok vittek minket az első helyszínre (A szervezés szerint a megnyitó ceremónia és a szeminárium első fele az egyik, a második fele egy másik sportlétesítményben volt, a másnapi taikai és vizsgák pedig egy harmadik teremben.). A zászló átvétele után felsorakoztak a csapatok és lezajlott a nyitóünnepség. Nem volt túl hosszú lére eresztve, két-három rövid beszéd hangzott el csupán. Meg kell említenem, hogy Vadadi Zsolt, az EKF elnökhelyettesének beszéde kissé meglepett, és nagyon pozitívan érintett. Nem öntömjénezésről, vagy a szokásos frázisok elismétléséről szólt, hanem egy rövid megemlékezés hangzott el tőle, Chris Buxton emlékre.
A délelőtti szeminárium a japán delegáció vezetője, Kunifumi Morimoto szenszei vezetésével zajlott, ő magyarázta el a kamae-ok, kihonok és kata-k fontos pontjait, igen részletesen kitérve minden apró tudnivalóra.
A mondottakat a delegáció két másik tagja, Toshiro Tsuriga szenszei és Toshiyuki Otake szenszei mutatta be. Meg kell mondanom, hogy tiszteletet ébresztett, ahogy végig csinálták az idős szenszei-k a több, mint 2,5 órás bemutatót, olykor negyed óráig állva egy-egy pozícióban.
Mi, hallgatók is kissé megviselten indultunk az ebédcsomagokért… délután én a mudan csoporttal Rene Van Amersfoort szenszei vezetésével gyakoroltuk a seitei katák sarokpontjait. Érdekes volt, hogy nem a szokásos módon (fogj egy katát, mutasd be, csinálják és javítja a szenszei, ahol kell) állt hozzá, hanem a problémás technikai részleteket gyakoroltuk be (Pl hiki, kaishi, stb…), majd egyre bővítve a gyakorlatokat jutottunk el a teljes katák megcsinálásáig. Eközben ugyanitt a shodan-nidan rangúak Otake szenszei-el gyakoroltak a másnapi taikai-ra és vizsgákra.
A nap végén visszamentünk az első helyszínre, ahol a Shinpan gyakorlás folyt, itt a csapatok a bíróknak segítve laza hangulatban a csapatversenyt szimulálták, nem törődve országok, rangok szerinti megoszlással, jó kedvvel, szabadon alkotva tripleteket.
Este Bota Norbival ketten egy csapat menedzseri megbeszélésre voltunk hivatalosak, ahol a másnapi taikai-jal kapcsolatos információkat kaptuk meg. Melyik kategóriában mely katák lesznek, hogyan oszlanak meg az egyes shiaijo-k között a bírók, illetve a szervezők által biztosított androidos alkalmazáshoz kaptuk meg a szükséges hozzáféréseket. Itt először éreztem egy kis feszültséget a csapatok képviselőitől, a kérdések élesen követték egymást. A szervezés azonban rendkívül flott volt, a jelen levő lengyel kollégák és az EKF képviselői pontosan, hezitálás nélkül tudtak mindenre megfelelni.
Már a megbeszélés során folyamatosan fotóztuk be az információs papírokat és küldtük el a csapat chat-be, így mire vége lett a megbeszélésnek, mindannyian megkaptunk minden szükséges infót. Azért egy negyed órára összegyűltünk, és átbeszéltük a másnapi teendőket, a követendő stratégiát, illetve a feladatokat.
Nyugalmas éjszaka után a másnapi reggelinél találkoztunk, a célpontba már átöltözve mentünk át.
Izgalmakkal telten kezdődött a csapatverseny, ahol sajnos hamar kiestünk, a későbbi aranyérmes szlovák és a francia csapat kezei által.
Ezután az egyéni versenyek kezdődtek el.
Itt tudtam igazán hatékonyan segíteni a csapatot, folyamatosan figyeltem, ki, mikor, melyik páston következik, kivel kerül éppen össze, ha tovább jut, akkor kik a lehetséges ellenfelek, kinek, mennyi ideje van, ki, kinek fog kardoldalon segíteni. Nem volt egyszerű feladat, de úgy gondolom, sikerrel helyt álltam, a későbbi visszajelzések a csapattól nagyon jól esően pozitívak voltak.
Izgulhattunk a pool körökből kijutott társainkért, az egyre tovább jutókért és nagyszerű összecsapásoknak lehettünk tanúi. A közönség az idő haladtával egyre felfokozottabb hangulatban figyelte kedvencei sikerét, vagy bukását.
A verseny nagyon elhúzódott, így az eredményhirdetés és a záróceremónia már a kinti sötétség miatt fényesen megvilágított teremben jött el.
A díjak átadása és a záróbeszédek után hamarosan kezdetüket vették a vizsgák, ahol én is izgatottan vártam a színre lépést. Partnereim hibáit szerencsére higgadtan sikerült kompenzálnom, a gyakorlatokat tőlem telhetően szépen hajtottam végre. Azért amikor a jo oldalon azt láttam, hogy a sanbonme hissage kata kezdetét a karddal dolgozó német leány az ötös kata elejével indítja… nem mondom, nem kicsit szökött fel a vérnyomásom 🙂
Mindezekkel együtt a vizsga sikeres volt, így a többiekkel együtt örülve – és kissé szomorkodva is, hiszen sajnos nem mindannyiunknak sikerült a megmérettetés – indultunk vissza a hotelba, ahol egy gyors értékelés és zuhanyzás, átöltözés után a sayonara party vette kezdetét.
Itt aztán már a feszültség alól felszabadulva a társaság java elengedte magát és hajnalig mulatott. Én, mivel másnap a hazavezetés is rám várt, hamar elpályáztam, hamar álomba merültem.
Másnap reggel az indulás előtt még szerencsére volt időm egy üdítő szaunára és gyors úszásra, majd miután Jocit és Anikót elfuvaroztam az állomásra – ők vonattal és repülővel egyenesen Belgiumba mentek – bepakoltunk a kocsiba, és a búcsúzás után hazaindultunk.
Ismét egy nagyon jó emlékkel lehettem gazdagabb a 2019-es Jodo EB kapcsán. Hatalmas hasznát vettem Háber Szenszei tanításainak, Andi lelki támogatásának, próbáltam Nemo különleges mentalitásából amit csak lehet, megvalósítani, hogy ne hozzak szégyent a klubomra.
A csapat egy bronz érmet szerzett shodan kategóriában (Farkas Bálint által), szereztünk egy Kantosho-t (Karádi Adél érdemelte ki) és szép vizsgaeredményeket hoztunk úgy, hogy egy percnyi feszülés, idegesség vagy rossz hangulat sem fűszerezte az eseményt.
Örülök, hogy részese lehettem ennek az egésznek. Jövőre pedig meglátjuk, hogy ki tud, ki mehet az Egyesült Királyságba a hazai Jodo válogatott tagjaként.
Gambatte!
Lepesi Görgy

Gratulálunk  klubtársunknak az 1 dan fokozat megszerzéséhez!

>> Verseny eredmények – Európai Kendó Szövetség

>> Az eseményről készült képek – Polski Związek Kendo

>> Hivatalos hír – Magyar Kendo Iaido és Jodo Szövetség

 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!

Shinbukan Iaido Taikai – Prága

A levélben egyértelmű “kérés” állt, jelenjek meg adott időpontban adott helyen. A téma: kihallgatás tanúként.
Gondoltam – mivel adnak igazolást is :–) – eleget teszek a kérésnek.
 

Az épületbe gyorsan beengedtek, bár nyilvánvalóan ez az a hely, ahonnan kijönni általában nehezebb. A szobába egy nálam fiatalabb, ismeretlen beosztású férfi kísért fel (ezzel a típussal csak a baj van, amint majd az történetünk végén ki is fog derülni). A szobában egy idősebb, őrnagynak szólított, szigorú tekintetű úr ült, a sarokban az általam Gizikének elkeresztelt nő, aki a jegyzőkönyvet rögzítette (szegény).

Köszöntünk egymásnak, majd fejest ugrottunk a játékba. Az őrnagy megemelte a hangját és a szemöldökét, majd kérdezett egyet:
– Meddig akarja még ezt csinálni, mi?
– Mire gondol? – kérdeztem vissza nyugodt hangon, megtartva a hasi légzést és a normál pulzusomat.
– Kezdjük az elején! Hol volt és mit csinált 2019 szeptember 13 és 15 között!
Gizike gépelt, a fiatal tiszt magabiztosan tartotta az alacsonyabb beosztású játékos alárendelt szerepét (csendben) én pedig tudtam, hogy ebédig nem szabadulok.
– Pénteken munka után..
– Van rá tanú, hogy dolgozott?
– Van, elég sok kamera van az épületben, és belépőkártyával közlekedem, el tudja kérni az adatokat a..
– Tovább! Mi történt munka után?
– Kettő órakor metróval és villamossal a Villányi útra utaztam az autómhoz.
– Egyedül?
– Nem, a villamoson csatlakozott hozzám Tibi is, aki gitározik.
– Mik maguk? Zenekar? Gizike (tényleg így hívják…ááááá…!), a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Nem vagyunk zenekar. A Fehérvári úton tankoltunk, majd indultunk Sensei lakása felé.

– Maradjunk a hivatalos megnevezéseknél!

– Jó, akkor Gábor.
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Kivettük a gyerekülést, szétszedtem, lehajtottam egy ülést hogy beférjen minden csomag és a kardok is!
– Szóval beismeri! A közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket szállítottak!
– Az 1. szakasz 3 bekezdésének b pontjában foglaltak szerint ezeket a rendeltetésszerűen használt sport eszközöket becsomagolva rejtve, biztonságos módon szállítottuk.
– Szóval jogász?
– Nem, csak a szövetségünk kért egy hivatalos állásfoglalást  a Rendészeti és fegyverengedélyügyi osztályuktól…
– Mi történt azután?

– Elindultunk, de miután kiértünk a városból azonnal megálltunk, enni, majd elindultunk Prága felé. Útközben nem hallgattuk az út zenéjét, naplementében szálló léghajókat láttunk, megálltunk fényképezni, majd Szlovákia területén a bajuszos bácsinál ketten is elvesztettük a szüzességünket.

– Tessék??? Fejtse ki bővebben!
– Egy benzinkútnál álltunk meg, ahol egy bajuszos fej által védjegyzett étteremben vacsoráztunk, de ketten is most először életünkben. Így történt.
– Nem találtam viccesnek! Mi történt még az úton?
– Rekordszámú útfelújítás, átlagsebesség mérő kamerákkal, alagutak, majd késő esti érkezés Prágába. Fizettünk, elfoglaltuk a szobát majd aludni próbáltunk de nem sikerült, mivel Tibi allergiája miatt horkolt és..
– Térjünk át a szombatra!
– Reggeliztünk, és jó volt. Majd Juliska felé vettük az irányt..
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait!
– Nem szükséges, ez egy sportcsarnok…
– Akkor törölje az utolsó megjegyzést!
– Aznap katák voltak.
– Kik? Újabb nők! Tudtam! Gizike…
– Nem szükséges rögzíteni a személyes adatait, a formagyakorlatokat hívjuk katáknak..
– Törölje! Mi történt még aznap?
– Cook sensei azt mondta, nem a hibáinkat szeretné feltárni, hanem azt szeretné megmutatni, hogyan tudjuk jobban csinálni.
– Magyarul beszéljen!
– Rendben. Szakács..
– Tudtam. Újabb tettestárs: a szakács!
– De mi volt a tett?
– Itt én kérdezek!
– Kérdezzen.
– Van tanú minderre?
– Igen, több mint 60.. a szervező Cseh Kendó Szövetség hivatalos megkeresésre át tudják adni a személyes adataikat…
– És volt szünet? Arra van tanú?
– Ketten voltunk Tibivel óriási nagyon hosszú és vastag…
– Mi?
– ..dürümöt enni.
– És este?

– Jól esett a zuhany, majd beszélgettünk és Tibivel vacsoráztunk és Kisvakondos boltban vásároltunk az óvárosban.

– Őt ismerem!
– A Kisvakondot? Majd a végén megadom a személyes adatait…
– Ne humorizáljon! Folytassa!
– Éjszaka ismét aludni próbáltunk. Sensei bejött a sötétben és átköltözött egy másik szobába, én bátor voltam és maradtam, de hajnal kettő körül már nem használt sem a párna sem a füldugó így leköltöztem a földre aludni.
– Térjünk át a vasárnapra!
– Gyalog mentünk, mivel munkagépek miatt nem fértünk hozzá az autóhoz.
– Milyen munkagép?
– Egy felújítás alatt álló utcában laktunk és parkoltunk, ahová egyébként tilos volt behajtani.
– Szóval elismeri a szabálysértést!
– Azt hiszem ez a cseh kollégáira tartozik.. Szóval aznap taikai volt. Egyéni és csapat..
– Ne használjon idegen kifejezéseket!
– Ez japán.. verseny. Legyen verseny.
– Mi történt ott?
– Sokat álltunk vártunk, keveset mozogtunk, és megmérkőztünk a többiekkel.
– Karddal csapkodják egymást? Őrültek maguk?
– Csak azt tudom mondani, amit a sportorvosnak is: ez formagyakorlat.. De igen, bizonyos értelemben őrültek vagyunk.
– Papírjuk van róla?
– Még nincs…
– Mi történt még?
– Ebéd, sütött a nap, majd délután csapatverseny. Cook sensei arra biztatott minket, hogy csak magunkért csináljuk, és adjuk a legjobbat…
Sensei – azaz Gábor – sajnos bíráskodott, így egy angol versenyzővel egészültünk ki. A T-Rexünk durván menetelt csak a végén bukott orra, mert egy szemtelenül fiatal csapat volt jobb nálunk.
– Hüllők is voltak?
– Csak Robinál, Kassán, de a miénk már kihalt. A csapatunk neve volt ez. Második helyezést értünk el.
(Ekkor Gizike felnézett, és gratulált – majd észrevette felettese tekintetét és gépelt tovább.)
– Vegyük majd fel a személyes adatait!
– Születési név: Tyrannosaurus rex. Hosszú vastag farok..
– Elég!
– Végeztünk?
– Vasárnap éjfélig mindent tudni akarok!
– Díjátadó volt. Kaptunk oklevelet, wasabis mogyorót és mochit… a záró gondolatok után visszaszereztük az autót, öltöztünk, kielégítettük a Gésák és Fidorkák iránti olthatatlan vágyunkat..
– ..ki..?
– Csak csokik. Fényképezkedtünk egy Tesla szobornál, majd hazaindultunk. Kétszer álltunk meg, telihold volt, sok szó esett a fém szívószál különböző használati módjairól, zenékről, majd fáradtan mindenki hazaért.
– Bevallja?
– Mit?
– Maga javíthatatlan! Be fogok mindenkit idézni!
– Talán kezdje a T-Rexszel vagy a Kisvakonddal… Éhes lettem. Végeztük. Nem ezt a droidot keresi. Továbbengedhetik.
– Nem ezt a doridot keressük. Tovább..
A jegyzőkönyv mellékleteként szerepelt az alábbi beszélgetés,
amely hármunk között zajlott le hazafelé:
 

– Írhatnék egy haikut a fém szívószálról..
– De a haiku ehhez túl rövid.
– Igen, de a fém szívószál hosszú..!

Köszönjük a tanítást, a türelmet, a felkészítést, a jó társaságot és a környezetbarát a fém szívószálat!
 
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!