Shinbukan Iaido Taikai – Prága

A járvány nem csak a szokásainkat, hanem a krónikabejegyzések gyakoriságát is megváltoztatta – ezért a minket lelkesen követő, információra éhes olvasónak először a mindennapjainkba engedek némi betekintést, mielőtt kezdetét venné az utazás!

A pénteket ezen a héten is a csütörtök előzte meg – akkor pedig gyakorolni szoktunk!
Örültem, mert egy új, lelkes taggal bővült a kis családunk! Krisztina új színt, női energiákat hozott a közösségünkbe, minden bizonnyal sokat fogunk még egymástól tanulni!
Örültem, mert ezen a napon ismét taníthattam, az alap lépések gyakorlása után segítettem a vizsgájára készülő Dimitrinek a harcos énjének megmutatásában!
Örültem (örültünk), mert a legtöbb aktív tagunk jelen volt aznap, szinte nem is fértünk be az ODU kis termébe!
Örülünk, mert hamarosan már keddenként is tudunk találkozni, sőt, lehet, hogy a Zazen is visszakerül az életünkbe!


Az utolsó Prágai bejegyzésünk már 2 éves.. És most ismét lehetőségünk nyílt a tanulásra, köszönhetően az Erasmus+ (2019-1-HU01-KA104-060432 ) MozgásSzabadság programjának! Az utazás és a szeminárium gondolata távolinak és szokatlannak tűnt, és amikor végre eldőlt, hogy tudok menni, még akkor sem volt bennem feszült várakozás és nem is készülődtem nagy erőkkel: (miután 3 pénzváltót is zárva találtam…) egy fél hátizsákkal indultam el Törökbálintra, a Shinbukan Egyesület hivatalos székhelyére, ahol Sensei-el vártuk a Tamás által manuálisan vezérelt koreai ikersákányt, régi tagunkat, Gergőt és a belvárosban csatlakozott Dimitrit.

Szigorúan figyelembe véve a testalkatainkat és a testsúlyainkat elhelyezkedtünk az autóban (én hátul középen..), és kezdetét vette a (mindig) hosszú utazás.

Az egyensúly kedvéért volt csend, és persze beszélgetés is. Ez utóbbi tevékenységben elhangzott politikai gondolatokat nemes egyszerűséggel kihagyom eme bejegyzésből is, az ott elhangozott saját történeteink pedig szintén titkosítva lettek – a lényeg, hogy két pihenő után több óra múlva megérkeztünk a már hagyománynak számító, egyre kevésbé minőségi szolgáltatást nyújtó Patanka fogadóba, ahol Robi és két tanítványa fogadott minket.
Az ágyamon Fidorkák voltak (egyet azonnal megettem, mivel az utolsó szeminárium óta vártam erre az ízre :–)), a szobában – sok más mellett – egy tepsi bownie is jelezte a szokásos vendégszeretetet – ettünk (és ettünk), beszélgettünk sokáig.

Másnap reggelivel kezdtük a napot. Itt nyert megállapítás részünkről, hogy a (megpucolt tojás héját a tányérból kérdés nélkül a szalvétát helyettesítő zsebkendőre öntő) korántsem kedves felszolgáló hölgy minden bizonnyal kiképzőtiszt lehetett valaha.. szerencsére elkerültük a konfliktust, és még mosogatnunk sem kellett.

Várt minket a terem! Köszöntöttük a régen látott iaidokákat, bemelegítettünk, Sensei és Robi pedig most is bokutoval végzett páros gyakorlatokkal hangolódott egymásra – én pedig a rugalmas padlónak örültem (bár ezúttal sem tűnt tisztának… jó döntés volt nem a szép ruhámat becsomagolni).

Egy taikai Cook Sensei nélkül? Szinte elképzelhetetlen! Pedig most ez történt… A nyitó beszédben hallhattuk az üzenetét, és természetesen lélekben ott volt velünk végig.
Három csoportra váltunk szét. A 3-4 danosok között próbáltam gyakorló hangulatba kerülni, ez kezdetben elég nehezen ment. Lassan végigjártuk a szokásos 12 formagyakorlatot, Hábermajer és Kolisek sensei kiemelte a sarokpontokat és amellett hogy felhívták a figyelmünket közös hibáinkra, kaptunk személyes tanácsokat is!

A Dimitrivel a meleg napon ebédre elfogyasztott dürüm jól esett, közben beszélgettünk is – egy háborút is megjárt papnak mindig vannak meglepő történetei.

Délután befejeztük a közös gyakorlást, és vizsgák következtek – csapatunk itt nézőként tanult.

A nap végén visszasétáltunk a szobáinkba, és egy jóleső zuhany után én elindultam az óvárosba, a csapat többi része pedig a Budavarka étterem felé villamosozott. A(z egyébként belső terekben kötelező maszkhasználatot elrendelő) városban hömpölygött a sörre éhes turista-áradat. Sétáltam, üveggömbbe zártam a várost, sok ezer lépés és Kisvakond megtekintése után pedig egy Alfons Mucha által megálmodott nőalak látványa tette teljessé a szívemnek kedves, kardot forgató gyönyörű nők álomképét.

A vacsoráról kicsit késtem, mert nehéz volt megtalálni a helyes-, illetve helyes irányba tartó Skoda villamost.. ott viszont a vidám de fáradt barátok (és a túlpörgött pincér) is megvártak, és volt ott egy borsszóró is – de erről nem írhatok egy szót sem.

A késő este szövegkönyve helyenként annyira durva, hogy leginkább egy kormány által kibocsátott, titkosított dokumentumra hasonlít (idézet: “azt a ■■■■■■■■■■ ■■■■■■■ ■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■ ■■■ ■ ■■■ ■■!”) – és természetesen a beszélgetés most is  két nyelven zajlott, Robi hűen próbálta fordítani a valóságtól teljesen-, az irodalmi  nyelvtől részlegesen elrugaszkodott mondatokat (ez vajon változni fog, ha egy nő is velünk lesz?).
Az immár több évtizedes mondat jegyében (Cook Sensei: “a budo rólunk, emberekről szól”) a hangulat nagyon jó volt!

Vasárnap ismét megmutattuk ami bennünk van, délelőtt egyéni embu taikia volt a menü. Sok év telt el azóta, hogy teljesen elutasítottam a gyakorlás eme formáját, nagy szeretetet ezúttal sem mutattam irányába- de jól éreztem magam, két körön keresztül mutattam be a kedvenc katámat (ó rugalmas padló! fumikomi! koryu).. és négy (hm..) másikat.

A be nem jelentett, meghatározatlan ideig (de elég sokáig) tartó ebédszünet után a csapatversenyek következtek. Dimitri izgult, de ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy a vizsgájára készüljön. Meleg volt, tele volt a hasunk – mondhatjuk, hogy sem a külső-, sem a belső körülmények nem voltak kedvezőek..

“- Felkészültél?

– Alig állok…

– A halál nem hagy időt a felkészülésre!
A halál nem könyörületes!
Ha itt hibázol, a halállal nézel szembe!”

(Batman: Kezdődik)

Persze, igen, mindig készen kell állni.
Megpróbáltuk, de hamar elestünk a harcban.

A díjkiosztón sokat tapsoltunk. Örültünk a sok sikernek, különösen Robiék 3 egyéni versenyben szerzett helyezésének!

Indulás előtt feltöltöttük a készleteinket, sok Fidorka került a kosaramba. Rácsodálkoztam a fedett “parkolóra”, majd kezdetét vette a végtelen hosszúnak tűnő utazás hazafelé, amelyet egy vacsora szakított meg.

Az Út nem csak széles, hanem végtelen is, megyünk tovább, ahogyan eddig is – ez nem változott.!

Harcra fel!

 

 

Kerti parti

Kerti parti

Első nekifutásra nem sikerült időpontot találni az évi-nyári kerti partihoz, de nem Yoda mestert (“ne próbáld”) hanem a ZENt követve (“próbáld, próbáld!”) sikerült az egyesület lelkes magját (Budapesttől Budaörsön át Veszprémig) egy fedél – azaz inkább égbolt – alá ültetni.

Az asztalra terítő került, az asztalra házi finomságok, a vendégek körbe- és körülülték (az egyébként téglalap alakú) asztalt és beszélgettek, és ettek, Andi pedig a házigazda (cím)szerepében tündökölt.

A mesék, történetek, filmek, kulturális kitekintések és képregények kavalkádját hivatalos esemény emelte a csúcsra: Guld Andrea klubtársunk 10 (taps!) éve gyakorol velünk: itt érzékenyült el a “miért jodozom” esszéjének felolvasáskor, és vehette át azt a bizonyos (titkos!) tekercset.

Közben este is lett, és sötét is, élményekkel (és nem üres kézzel) távoztunk!

 

Jo vizsga

Egyesületünk “házi” jo vizsgát tartott, amelyen legújabb tagunk, Kopper Borsa mutatta meg a tudásának egy részét: a kihonokat.

A sikeres vizsgával immár ő is jogosult lett a hakama és gi használatára.

Gratulálunk!

Holdújévi találkozó

“Egy bivaly barátságot kötött egyszer egy szarvasmarhával. Együtt jártak legelni a rétre. Egy napon azonban olyan nagy meleg volt, hogy enni sem volt kedvük. A bivaly megszólalt: -Barátom, vessük le a bőrünket, és menjünk el fürödni! Tüstént levették a bőrüket, és bementek a vízbe. Közben megeredt az eső. Megijedtek, hogy a bőrük megázik, amit a parton hagytak. Azonnal kimentek a vízből, hogy felöltözzenek. De annyira siettek, hogy a bivaly a szarvasmarha bőrét vette fel véletlenül, a szarvasmarha meg a bivaly bőrét. A szarvasmarhának bő volt a bivaly bőre, lötyögött rajta, a bivalyon meg feszült a szarvasmarha bőre, alig tudott mozogni, de többé nem vehették már le. Ezért van, hogy bármilyen kövér is a szarvasmarha, a bőre mindig lötyög rajta, míg a legsoványabb bivalyon is mindig megfeszül a bőr.”

Ismét ránk köszöntött a (fém) Bivaly éve, amelyet egy Európára kiterjedő videóhívással ünnepeltünk meg!

Ennivaló helyett élményeket és érzéseket osztottunk meg – és természetesen nem maradhatott el Erika beszámolója sem arról, mit is hoz számunka az idei év!

2021. év jele a 41. Szun – Csökkenés
Alsó rész: Tó (derűs)

Felső rész: Hegy

Kapcsolódó gondolatok Müller P. értelmezésében:
Minden növekedésnek csökkenés az előzménye.
Mielőtt ugornál, először hátrálnod kell.
Dagályt megelőzi az apály.
Ahhoz, hogy valamit befogadj, üressé kell válnod.
Vers értelmezése:
“Az Őszinte csökkenés: magasztos üdvöt jelent.
Hibátlan. Az Út nyitva áll.
hasznos, ha utadnak célja van.
Mindezt hogyan tegyed?
Két kis találka elég az áldozathoz.”

Kapcsolódó hivatkozások:

Országos Iaido és Jodo Bajnokság

A hétvégi eseményen kevesebb – de lelkesebb résztvevőkkel került megrendezésre az idei Országos Iaido és Jodo Bajnokság!

Lepesi György klubtársunk kiválóan forgatta a jo-t, mindenkit maga mögé utasítva állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára!
Gratulálunk!

8. Tomodachi no Iaido Keiko – Kassa

Elérkezett az
idő, újabb alkalom,
hogy megtaláljuk.

(rémes haiku a Kassai rémről)

Teljes volt a létszám – tele volt az autó. Az előző évek tapasztalati alapján alaposan felkészültünk a hétvégére: böjtöltünk (;–))! Az időjárás előrejelzés 13 fokkal hívogatott minket Kassára – ahol péntek reggel nekünk, csak nekünk esett egy kis hó.
De hol a “Kassai rém”?
Találtunk erre is választ…

A hagyományos indulás-kép ismét a motorháztetőről készült. És milyen jó ez! Ráadásul közben azt is megtudhattuk volna, hogy a tüzelés veszélyes lehet – de háttal álltunk a táblának.

Átgurultunk az országon, megcsodáltuk Szikszót (x.i.x.o), majd az egyik legkátyúsabb magyar utat. Átkeltünk a nem létező határon, és Robi már várt minket a felüljárók és az egymástól logikátlan helyen lévő városrészek városában.
Nála a paraméterek a régiek voltak: a madarai nem támadtak fel, a hüllők szaporodtak, a kutya ott volt.. mindenhol. És japán pohárjelölőket is találtunk – ez utóbbi művészetre serkentő látvány volt!

A vacsora finom volt. Köszönjük!

Szombaton.. a reggeli is (szóismétlés ugyan, de:) finom volt. Nem bírtunk vele – pedig Tibi is segített (annak ellenére, hogy általában kihagyja ezt az étkezést). A termet sikeresen megtaláltuk, és én már éreztem.. a borzongást. A padlóban és a falakban rejtőző kassai hideget, ami belénk költözött 2 napra. Ez maga volt a rém…

Beszélgetés kezdődött, kaptunk útmutatót is “Ki vagyok én?” címmel.
A téma a vizsga körül forgott, amit én igyekszem messziről kerülni…  Ezt követően volt öt percünk vizsgahelyzetbe hozni magunkat (Hősugárzó nélkül!).
Először reiho nélkül szimuláltunk vizsgahelyzeteket, majd reihoval (és mennyivel jobb így a minőség!), majd emeltük a kata számokat. Kevésszer gyakorolunk ezen a módon, hasznunkra is vált.

Az is kiderült a hétvégén, hogy Robi a pókoktól félt, Nemo pedig az enbuktól – de mindketten leküzdötték ezt a fóbiát.
Kérdések merültek fel: Ki hogyan hozza magát vizsgahelyzetbe? Mit tesz a cél érdekében? Mi a cél?
Ha mindig, minden helyzetben készen állunk egy ilyen szituációra, ha mindig meg tudjuk mutatni a bennük lévő legjobbat, akkor készen vagyunk. A vizsgák pedig.. majd jönnek.

Kicsit átmelegedtünk, majd este ninja-dojo-tatamin néztük az alábbi kisfilmet, és fogyott a sushi is!

A vasárnapi beszélgetést követően páros és “hangos” gyakorlatok voltak annak érdekében, hogy kikerüljünk a komfortzónánkból, és tanuljunk, fejlődjünk!

Köszönjük a tanítást!

Köszönjük a vendéglátást!