Pénz – Idő – Élet – Hábermajer Gábor

Mióta hallottam, nem tudom feledni ezeket a mondatokat. Amikor csak előbukkannak, súlyosan szembesítenek.

Az életünkről van szó. Az ebben a formában egyszeri ,és soha meg nem ismétlődőről.

És mégis.

ÉS MÉGIS LEHAJTOTT FEJJEL JÁRUNK!!!

“A pénz. Pénz? De hiszen az csak egy színes papírdarab, nem is túl feltűnő, de az egész világ azt állítja, hogy sokat ér. És Maria elhiszi, mert mindenki elhiszi. Egészen addig, amíg nem gyűlik össze egy jó nagy halom ebből a papírdarabból, egy jó nevű, megbízható, nagy tapasztalatokkal rendelkező svájci bankban, mert ott aztán hiába kérdezi: Visszaváltanák nekem ezt a pénzt egy kis időre? Azt válaszolják: Asszonyom, mi ilyesmit nem adunk, csak veszünk.

(…)

Azt hiszem, most rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kéne, de senki nem tudja. Körülnézett és látta, hogy az emberek lehajtott fejjel járnak, sietnek a munkahelyükre, az iskolába, a munkaközvetítő irodába, a rue de bernre, és azt mondogatják magukban: én még tudok várni, van egy álmom, de nem muszáj most azonnal megvalósítanom, előbb pénzt kell keresnem. Persze átkozott szakma az övé, de a lényege ugyan az, ami a többi ember munkájának. Ellopja az idejét.

Olyan dolgot kell csinálnia, amit nem szeret, akárcsak a többi embernek, elviselhetetlen embereket kell elviselnie, akárcsak a többi embernek. Föl kell áldoznia az ő értékes testét és értékes lelkét valami homályos jövőért, ami soha nem jön el, akár csak a többi embernek. Azt kell mondogatnia, hogy még nem gyűjtött eleget, akár csak a többi embernek. Hitegetnie kell magát, hogy már csak egy pici hiányzik, akárcsak a többi embernek. Csak egy picit kell várni. Már csak egy kevéske pénz kell megkeresni. Már csak egy kicsit kell halogatni az álom megvalósítását, mert most éppen túl elfoglalt, nagy lehetőség áll előtte, ezt nem szalaszthatja el.”

Ezeket a mondatokat Paulo Coelho (1947. augusztus 24. -) brazil író vetette papírra a „Tizenegy perc” című művében.

Utóirat:
A gondot a Maslow piramis okozza