„Milyen az ideális közösség?
Minden idegent úgy fogad, mint Ábrahám és Sára a három jövevényt a sátrában, mintha a jövevény maga az Isten, vagy minimum az Úr Angyala volna.
A zsidó hagyományban pl. a mai napig benne él, hogy: Szeresd az idegent, mert te is jövevény voltál Micrájim országában.
És az utolsó parancs így hangzik: Figyelj a jövevényre teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes bensőddel.
Ilyen Közösség persze a valóságban nincsen.”
– Olvasom a minap és a Shinbu jut eszembe. Meg a változások; hogy miként is viszonyulunk egyesével és együttesen a változáshoz. Tudjuk-e úgy fogadni, mint várva-várt vendéget?
És mit tegyünk, mikor fogytán vagyunk erőnek, időnek, tápláléknak, mikor olyan mintha nekünk se lenne már miből adni?
