SHINBUKAN
Tábor Pilismaróton 2011.07.04.
1. Tábor! (Szilva Imre)
2. Egy tábor élménymargójára (Gould Andrea)
3. Az én táborom (Vass Gergely)
4. Szamuráj szpirit és valóságshow (esszé) (Vörös Erika)


Tábor!

A korai érkezést tűzifagyűjtés követte, amelyet úgy sikerült végül megoldani, hogy a pilismaróti sportcsarnokkal szemben lakó lakótól Andi (2) kért. :--)
A kezdést kis megbeszéléssel kezdtük (ez nem sikerült elsőre, és másodikra..és harmadikra sem - tanulság!), majd nem vettük elő a Kardot - ugyanis a hétvégi program a 3 (van aki tovább is eljutott) kendó kata tanulása és gyakorlása volt.
Ez a mozgássor nagyon tanulságos annak, aki csak iaido gyakorlással tölti az idejét, hiszen ő nem találkozik ellenféllel, ezért a távolságok felmérése sokkal nehezebb számára - de a jo-t forgatók is sokat tanulhattak a kardok használatáról.

A szünetekben ettünk. Sokat és sokáig. Az ebéd hideg volt, vacsorára már a krumpli főtt a mosogépdobbal kombinált bográcsban (köszönjük Sándor).



Fogytak a sütemények, estére mosogatni is sikerült - bár ezen a téren még van fejlődnivalónk, hiszen az Út kezdeti szakaszában nem jön azonnal felismerés, hogy a zazen, a formagyakorlatok és a hétköznapi tevékenységeink között nincs különbség.

"A járás zen, az ülés zen,
Akár beszél, hallgat, mozog, pihen, 
a test békében van.
Kardpengével szembenézve a tudat nyugodt, 
Méreggel szemben érzéketlen marad."

(Jóka Daisi: SÓDÓKA
Az azonali felébredés éneke)

Szombat este mindenki fáradt volt, vasárnap hajnalban pedig még fáradtabb, amikor az 5 órai ébredést követően a vizes fű felé vettük az irányt, és a felkelő nap fényében a hideggel dacolva gyakoroltunk.

Ellenállni lehet a vizes fűnek és a hidegnek,
de nem jobb eggyé válni vele?

Még több evést követően (és Marlenka!) elérkezett a várva várt pillanat, a s
zombaton kötött és áztatott gyékények vágása.

Volt aki először vágott, volt, aki először fogott Shinken-t a kezébe. Az első körben mindenki még mindenki inkább ízlelgette az élményt, majd egyre bátrabban követték egymást a mozdulatok.

És nem volt ott senki, nem volt Kard, és gyékény és idő.
Szilva Imre


Egy tábor élménymargójára


Sokat tanultam  -  többet is mint előzőleg vártam és célul tűztem ki -

- magamról, az árnyoldalaimról és az erősségeimről
- a kinesztetikus emlékezetem fejlesztenivaló voltáról, újra és újra és újra - ahogy minden jodo edzésen is...
- a testi határaimról , "új" izmok létezéséről a testemben és a túlsúly általi korlátaimról
- az együttműködés alapjairól és a jobbítás lehetőségeiről
- a szántszándék és az odaadás szükségességéről
- a negatív érzelmeimről és az azokkal való bánásmódról
- az örömről ismét, ha valami szépen sikerül, ill. ha jól emlékszem arra gyakorlás közben, hogy mit kell csinálni:-)
- és a többiekről, az egymás támogatásáról
 
Azt érzem, hogy eltelnek még további napok, hetek... és újakat is fel tudok majd sorolni :-)
 
Sokat adott a sensei által hangsúlyozott szociális vonal: közeledni és jobban megismerni a többieket, együtt tenni, beszélgetni,  nevetni velük, és persze tükröket kapni tőlük (hát igen, ezek a fránya tükrök :-). Beszélgetésbe elegyedni valakivel, akitől tartok, aki által negatív érzelmekkel is dolgozom, de most meglátom a másik valóját is, most jobban mód és alkalom volt az egymás felé való megnyílásra.
 
A szombat esti (római stílusban fejünk alatt hálózsákkal heverés közbeni ) csendes beszélgetés hangulata is erősen bennem él, köszönet a mester-tanítványról történő megvilágításért: nem kell az cél legyen, hogy a tanítvány meghaladja a mestert. 
Önmagam vagyok önnön magam mértéke, magamból kell kihozzam a legjobbat.

 

A Tameshigiri-ről

Nekem nagyon fontos volt a senseinek az előtte lévő rövid eligazítása:a fókusz volt az a szó, ami miatt mégis nekiindultam, ezen szó elhangzása előtt hezitáltam. Azt már éreztem, hogy több izmom van, mint gondoltam :-) és az több fájni is tud, nagyon, ill. hogy az egyre több gyakorlás gyorsítja a tanulást (Andival elkezdtük átvenni a boken oldalt is, remélem sok megmarad abból is, mert akkor többet tudok hozzátenni a többiek jo oldali gyakorlásához is) valamint az elmém is fárad, így valóban lehetőség lehet egy egyedi összegzésre, amiben az elmém lecsendesedve tud létezni -  volt bennem egy tartás az egésztől, a kardtól magától - éles és mi, lesz, ha kirepül a kezemből, ha megsért valakit - és hogy sosem volt még a kezemben sem, és hogy nem akarok bénázni, meg hogy is fogok én ott vele kinézni. Félelem, hiúság és kíváncsiság...és mégis, ott volt a magamba vetett hit is, mert  meg tudom én ezt jól csinálni!, de akadt helye a megfelelésnek is ( pl. senseinek való megfelelés vagy mit fog szólni Ambrus - aki megmutatta hogyan kell helyesen fogni a bokent - ha rosszul tartom a kardot? ...) - és biztos több más is kavargott bennem, amiket nem tudatosítottam akkor.

Néztem a többieket, ahogy nekiindultak, drukkoltam értük az ülőkkel együtt, és próbáltam megjegyezni a bal-jobb lábat, mikor emel a kar, és hogy emel, hozzá aprón be-bemozdítva néha a kart és lábat  :-) .... és egyre nőtt bennem a feszültség.

A többiek figyelése során egy kívánságot is megfogalmaztam: többszöri "átírás" után végül azt kívántam, hogy egy számomra fontos embernek boldogan tudjam elmesélni, milyen szép élmény is volt ez, a vágások is jók lettek és sokat is tudtam vágni a gyékényből.
 
És szép élmény lett! Még most is él bennem. 

Számomra akkor, velem szemben, egy gyékényköteg állt - érzékeltem valahol messze, hogy ott vannak a többiek -  a sensei hangját is hallottam, amikor az első alkalommal azt mondta, vágjak próbaként a levegőbe a karddal, amit meg is tettem, majd amikor rossz szögben vágtam az első alkalom második vágásakor, szólt, hogy álljak meg, és jött Zoli, kisegíteni, hogy kihúzhassam a kardot -  de magam számára is meglepő módon, ki tudtam zárni mindenkit. Csak arra a kívülről jövőre reagáltam, ami akkor és ott fontos volt.


Az első gyékény vágása után remegett a kezem :-) A másodiknál már biztosabbnak éreztem magam, amikor a kezembe vettem - habár volt bennem egy kis belső remegés - de azért ismét megnéztem, hogy jól fogom-e, néztem a kezem, és próbáltam felidézni azt, amikor Ambrus mutatja, hogy is kell megfogni, tartani a kardot.

A második gyékénynél a 3. vágás után kellett azzal kezdenem valamit, hogy hát megy ez nekem, mégis bekúszott egy ébresztő csendesítő gondolat: el kell engedni ezt a siker érzést, s enélkül kell újra összpontosítanom.

Hogy ezt a "másállapotot" , a koncentrációt más is megérezte, az külön öröm számomra.


A vágáspróba talán inkább ez: az élet elvételéhez egyetlen vágás elég - ezt megérezni, az élet elvételének felelősségét átérezni, ehhez ad lehetőséget a vágáspróba.
Én vasárnap este ezt nem éreztem át, nekem a gyékény valóban gyékény volt és a cél pedig ez: se túl erősen, se túl gyengén és minél több szeletet levágni.
Ilyen sűrű szövésű pillanatot még nem éltem át, az idő is lelassult, mintha egy másik világban lettem volna, csak én voltam és a gyékény - nekem ettől volt szép és utólag visszatekintve jön az öröm, hogy képes vagyok ilyen fókuszáltságra. Köszönöm a lehetőséget ennek átélésére, megélésre.

 

Most az is a feladatom, hogy a ne bízzam el magam, a helyén kezeljem ezt az élményt és megtámogassam vele a Munkát magamon és tudjak átadni belőle másoknak.


A Yamato jövő évi meghirdetési anyagán találtam: 
Gamushara
összpontosítás, koncentráció. A tökéletes önátadást érzékelteti, minden más kizárását az emberi figyelemből, minden érzelem és érzékszerv irányítását egyetlen cél megvalósítása érdekében. A gamushara állapotában az ember nem gondolkozik a jövőn, a körülmények minőségén, nem ítélkezik és nem mérlegel, csupán aláveti magát a célhoz vezető út folyamatának.

Köszönöm a 2 napot!

 Guld Andrea


„Az én táborom…, fölül és alul"

 A reakcióktól sarkallva írok én is beszámolót, mert úgy érzem az én táboromra mindez igaz, amit előttem írt Gábor és Era, de nem teljes. Hosszú ideje nem írtam, de most kicsit másképp látom a dolgokat, ezért írok. Leginkább csak saját gondolatokat, érzéseket.

 Tábor előtt:

Felmerült az ötlet, hogy legyen saját táborunk. Öröm, izgalom, lehetőség. Gábor rábólintott, szóval gyerünk, szervezzük meg! Erika vezetésével mindenki foglalkozott a saját feladataival és lassan bizonytalanul, néha (magamra gondolok) szarul, de a végére összeállt a dolog. Fura volt semmiről sem tudni, de összehangolva dolgozni :-). Izgatottan vártam az utolsó pár napban, hogy mikor indulunk és mi is lesz ott, ezerszer gondoltam át az én feladatom tényleg készen áll-e, mit felejtettem el?  Elérkezett a nap…

 A táborban:

Reggel bepakoltunk és elindultunk, izgatott voltam, hiszem fogalmam sem volt mi fog történni és mire lehet számítani, de féltem a korai keléstől…:-) Odafelé úton találkoztunk a nagy zöld autóval benne: Gábor, Era, Anikó, Ádám a kanyargós erdei úton, tehát még annyira nem késtünk el -(huh)-. Megérkeztünk a teremhez, ami nagyon szép helyen volt és elkezdtünk megismerni, befogadni a terepet és felkészülni az edzésre. Hirtelen az öltözködés elején felhangzott a shoujo vezényszó.

-(Ami már ideget állított a gyomromba, hogy tudom, lassú vagyok, és nem tudok elkészülni gyorsan, de most aztán ez meglepett, nem gondoltam, hogy kapkodni kell. A vezényszó az vezényszó, késve és emiatt kicsit mérgesen magamra érkeztem a terembe, ahol kiderült, hogy csak megbeszélés.)-

Nem kellett volna rohanni, annyira csak megbeszélés. A terem felelőseként mivel pakolásban is lemaradtam nem tudtam időben felkészülni és nem voltam a helyzet magaslatán.

 –(Újabb negatív érzés, hogy a feladatomat nem tudom megfelelően végezni. Ezeket kezelni még nem tudom, ezért inkább félretettem, majd valamikor magamban foglalkozom vele, kielemzem és bűntudatot érezve miatta, gondolkodom, mit és hol rontottam el, hogy legközelebb jól, jobban csinálhassam a dolgom.)-

Végül sikerült a termet rövid időn belül összerakni és kezdődhetett az edzés.

–(Már vártam a kendo katákat, mivel már találkoztam velük, de megértenem magamba szívnom a jelentésüket, azonosulni velük még nem sikerült gondoltam, majd most a sok gyakorlás során valamit megértek, érzek belőle. Nekem fontos, mert így tovább tudnám adni az unokaöcséimnek.)-

 A gyakorlás épp kezdett formát ölteni, mikor megszakadt.

–(Nekem fura volt, mert én akkor tudom felvenni a ritmust, ha teljesen átadom magam a gyakorlásnak és folyamatosan, sokat ismételve, kihagyás nélkül tudom megérezni, mit súg nekem a kata, ez azért van, mert a lassú felfogásom ide is kihat.)-

Gyékénykötés.

–(Mint felelős igyekeztem a helyzet magaslatán állni nem, úgy ahogy eddig ezen a reggelen, ill. korábban a témában nem sikerült.)-

 A gyékényeket megkötöttük, sokszor kellett újrakötni és ellenőrizni, de első alkalommal kötöttek a legtöbben szerintem ez így rendben is van. Gábor jelezte, hogy legközelebb körbe kellene járni már közben ellenőrizni, hogy ne kelljen fölöslegesen többször dolgozni.

–(A gondolat bekerült a gyékénytekerés feliratú gondolati dobozomba, így legközelebb már erre is fogok gondolni. )-

-(Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy mennyire legyek, lehetek főnök és mennyire dolgozó, mert szerintem ott tartok, hogy Gábor és Némó elvárják, hogy már vezetőként tudjak gondolkozni és dolgozni, de magamról sem hiszem el mindig, hogy ez megy, ill. érzem mikor mások néznek és rosszallanak, azért nem tesznek meg valamit, mert én sem teszem. Furcsa, hogy úgy kellene példát mutatnom, hogy többet dogozom mindenkinél, de közben felügyeljek is mindenkit, amire nem érzem mindig magam jogosultnak, felkészültnek. Egyelőre ezt tanulom, nem látom még mi az igazságát a témának.)-

 A tekerés után jöhetett az áztatás, sikerült gyorsan és jól megoldani.

–(Mire kiértem és nap folyamán először éreztem volna magam kicsit jobban, hogy valami sikerült kiderült, hogy addigra a konyhai fronton alakult ki „krízis”, ki segít, ki nem, ki bunkó, ki nem, ki elfogult, ki nem.)-

-(A hangulat érezhetően nyomott volt. Nem a felszínen csak alatta. Nehéz az egyensúlyt megtalálni, hogy mit kell kimondani hangosan, mit nem, de én úgy gondolom, hogy amit nem mondok, ki hangosan azt nem éreztetem, amit kimondok az vállalom és próbálom úgy elmondani, hogy megértsék, hogy haszna legyen, ha kell durván és fejhangon, ha kell sokat magyarázva sokszor, ezt a helyzet a személy is megszabja. De itt kicsit a személyes csalódottságot éreztem, ill. a sunnyogást, hogy ki miért, ki miatt mit nem csinál meg valamit. Rossz érzés nem szeretem, igyekeztem feloldani. )-

Ezen is túl vagyunk Era a dolgok élére állt és elmondta, amit el kellett: „Mindenki maga után pakol, és mindent magunkért teszünk!”

Gábor lezárta: ”Akkor van vége az ebédnek, ha el is pakoltunk magunk után.”

-(Egyszerű gondolatok, de mégsem jutnak az ember eszébe, ha épp ott áll, jó hallani, de nehéz befogadni, ha útban van az egónk és az önbecsülésünk és a pökhendiségünk.)-

Ebéd. Nagyon meglepődtem, mert nekem nem esett le, hogy ez is közös lesz, közös pénzből, azt hittem csak a vacsi lesz ilyen, jól esett a gondoskodás. Jó volt jó beszélgetések, nagy röhögések és jóllakottság a ráérősség érzése, a kezdeti problémázás után.

-(Jó volt ebben az érzésben nyugalmat találni.)-

 Elpakoltunk és folytattuk az edzést.

 –(Itt is számomra kevés volt az idő, nem tudtam ritmusba állni, kötetlennek és szabadnak éreztem, ami meghatározta Gábor kialakításában a tábort)-

Este vacsora bográcsozás, visszaalakulás hupikék törpikéből emberré :-). A tábortűz mindig jó, a hangulatot meghatározza. Rohangálás föl alá, vinni, ami még kell, kérdezni, hogy miben lehet segíteni?

-(Mert éreztem, hogy habár a konyha tele van, és nem lehet odaférni, ugyanazok az arcok voltak ott és gondoltam, hogy ez nem jó így, mert ebből ők nem fognak jó érzéssel kijönni. Emberi tulajdonság, hogy zárt csapatok, közösségek a maguk igazát nagyon látják, és nem foglalkoznak a körülményekkel a többiek körül és nem is kommunikálnak csak befelé, így a szakadék nő és a kijövő információ már csak negatív lehet. A másik oldal meg azt gondolja ők zárkóztak be az ő dolguk, ha nekik ez jó, aztán meg mit panaszkodnak és ezzel a kívül lévők is csoportot, közösséget alkotnak. Körbe-körbe.)-

A vacsi finom volt, nyugalom, nagy nevetések, hideg. :-) Bementünk a terembe és beszélgetünk társasoztunk, jól éreztük magunkat. Beszélgetés a shinkenről! Régóta várt pillanat.

-(Írni nem tudok jól, mert mire leírom, átgondolom és megfogalmazom, nem mindig hiteles és nagy önuralom kell, hozzá, hogy azt írjam, és ahogy gondolom. És ennek ellenére, hogy az első leírat is több szűrön megy át, mint a beszéd, hányszor van olyan, hogy 2-3× írjuk át, amit elsőre leírtunk.)-

-(A beszélgetéshez alkalom és hangulat kell, ha rosszkor jön egy jó gondolat nem lesz belőle semmi, mert nem megy át, ezért jól kell eltalálni a pillanatot.)-

Gábor mesélt, honnan a kard a tamashigiri-hez és kicsit kötetlenebb volt, ami mostanában észrevehető. Kihasználva az alkalmat, belecsempészve egy igeidőt és még némi nyelvtant  :-), úgy formázom a mondatokat, hogy érezhető legyen a vásárlás iránti szándékom. Bejött.

-(Gábor és köztem a metakommunikáció működik, de könnyen félreérthető, ill. korábban leírtak szerint, hanem figyel oda az ember úgy, ahogy kellene, könnyen elmegy észrevétlenül.)-

A szemek leragadnak, nem volt kemény nap, de sok volt a történés és mégiscsak hétvége van, amikor az ember szeretne felhőtlenül pihenni, kivenni a jól megérdemelt pihenést a hét után.

-(Számomra ez azt jelenti, hogy a magam ritmusában létezhetek, nem a munkahelyében és egyéb nyitva tartások szerint)-

Másnap reggel kelés és kifelé a friss harmatos fűbe, hideg van, de szép a hely és tiszta a levegő, igéző.

-(Kelés, az ébredés korai és nyűgös, mint mindig és hosszas folyamat, kikászálódom az öltözőbe és elkezdem a reggeli rutinom, ébredés, végtagok megkeresése, a nyak mozgatása, a váll mozgatása, a térdem bemozgatása, ami mostanában sokat rosszalkodik, de erre nincs idő. Jön Szilveszter és közli, ki kell menni na, itt a reggel eluralkodott rajtam és morogtam, mert tudtam, hogy ebből nekem csak rossz fog származni, Andi arca, ha kiérünk és rám néz „Te vagy fanatikus, nem én” és a magam részéről, hogy kint esik és hideg van, ami a legrosszabb kombo az ízületeimnek. (Nem esett!!! csak hajnalban.) Kifelé menet elégedetlenkedtem és nem tetszik kicsit sem a dolog. Kiérek, késve bemelegítés, amit kihagyok, mert különben nem tudok majd mozogni egész nap. Az én beképzelésem Gábor szerint, de ha bemelegítek, akkor a térdem nem szeret és bosszút áll, lassan nagyon fokozatosan kell bemozgatnom, ami kint nehéz feladat, Gábor rám szól, hogy nem végzem megfelelően a feladatom. Azt hiszem, kezdek felébredni és kezd a morgó visszavonulni a fejemben, helyt adva, annak, hogy győzzem le magam. Észlelem magam körül a dolgokat és kezdem egyszerre szégyellni magam és felismerni mi a dolgom: példamutatás, és élvezni, hogy kint vagyunk és láss csodát a szemem is felébredt és már látok nem csak a fejemben, hanem kívül is, csodás a táj.)-

Bemegyünk és edzünk tovább, majd reggeli, mikor már biztos mindenki éhes.

-(Már felébredtem és értem ez is egy fránya próbatétel, basszus ennyi év után még mindig nem veszem észre, harag, kétségbeesés, szégyen, utálat, és még sorolhatnám miket éreztem és érzek az óta is.)-

-(Furcsa, hogy egy könnyed hangvételű táborban milyen elvárások lehetnek, ha ezek az elvárások, fizikailag is megjelennének és katonai kiképzés rengeteg edzésmunka, fegyelem más foka lenne, akkor tudnám, hova tenni, a kettősség megzavar. Ez nem mentség csak egy újabb pont, amire meg kell tanulnom odafigyelni!)-

Reggeli a korábbi étkezésekhez képest zökkenőmentesen. Edzés újra, és jön a lehetőség shinken használat. A lehetőség kis híján levert a lábamról, de éltem vele, hiszen nem gondoltam, hogy visszatérő alkalom.

-(Éreztem, hogy mivel a kendo kata nem ragadt magával nem tudtam kitartóan csinálni, szerettem volna egy kis mélységet és nyugalmat, ami enyhíthet a rosszul kezdett napon (borzasztóan éreztem magam) és legyőzve az elvárást, hogy érdeklődést mutassak a kendo katák iránt elindultam a hazai pálya felé, iaido-zni. Ekkor jelezett Gábor, hogy ott a shinken próbálhatom, eszméletlenül jól esett, de szégyelltem magam, hogy már csak ezzel lehet szerinte a megfelelő ösztönzést megadni számomra és észrevettem az önbírálat, sajnálat levert a lábamról a reggel miatt és kifelé, hiába fordult velem a világ és az érzéseim 180 fokot nem változik semmi, csak kevesebbet morgok. Egy újabb dolog, amit meg tanultam látni)-

Az edzés végén tamashigiri előkészület, előtte kis pihenő, kávé. A gyékények áztak, leeresztettük róla a vizet, míg a többiek előkészítették az ebédet. Újra bogrács a főszerepben, az ebéd finom volt, de érezhető, hogy mindenki másra vár más izgatja. Eljött a pillanat, bekészítettük a termet, Gábor elmondta a fő instrukciókat: „A biztonság az első, csönd és fegyelmezettség kell, hiszen veszélyes üzembe kezdünk, Gergő a felügyelő és a szabályok…”

-(Furcsa érzés, hogy nem neheztel rám látszólag Gábor, pedig mindent elkövettem, amiért lehetne. Engem nevez ki a feladatra, én kezelem a shinkent. A feladatot el kell látnom és félretéve minden érzelmemet, végre valamit csinálhatok jól is. Nem volt bennem bizonyítási vágy, csak azt gondoltam, ha valaki így áll hozzám, felrúgom pont én, amit építeni szeretett volna vagy épített is csak nélkülem vagy ellenem és megbocsát, sőt felelősséget ruház rám, annak meg kell tudni felelni és meg is akarok tiszta szívemből.)-

Vágás. Furcsa ki tud vágni és ki kevésbé. Nem is hinné az ember, de sok mindent megmutat. Pl. Hozé aki nem a legjobb a formakövetésben, de jól vág és ezt, hogy kezeli, Andi akinek nem szabadott volna tudni vágni, mégis ment neki és koncentrációban és helyén kezelve a dolgot igazi példát mutatott… Furcsa volt látni és átélni.

Gábor a végén elégedett volt és mosolygott. :-) Sorakozó, még pár szó, majd vége a vágásnak, de nem a feladatoknak, pakolás, tisztítás. Indulás hazafelé hidegben és esőben….

 Tábor után:

Jött az email Gábortól és habár a tábor jó emléket jelentett nekem, összeszorult a gyomrom a megnyitása előtt.

-(Bűntudat és kiolvasás a levélből mi vonatkozik rám, az első gondolat, hogy elrontottam, tudja és meg is mondja, mindenki előtt. Így nem fognak komolyan venni, mert én sem venném komolyan magam, pedig mindent megpróbálok beleadni, de aztán rájöttem ez így van rendjén, hisz a legfőbb, amit tanulhatok és tanulnom kell az alázat és a felelősség vállalás, vállalom a tetteim és magam, nekem ez harcom, megbékélni a hibáimmal és magammal egyaránt.)-

Jött Era beszámolója és azt éreztem, ez a tábor teljes kudarc volt, és ez nem tetszett! Írni akartam, hogy ez a tábor jó volt és tanulságos! Mert valóban így érzem és szeretném, ha ez is megmaradna belőle, nem csak a hideg torokszorongató nyomasztó ideg, hogy lehetett volna jobban is és ezért nem merem kimondani, pedig nekem jó volt!

-(Elkezdtem írni és jöttek a gondolatok érzések, amik ki akartak belőlem rohanni a „papírra”, már én sem gondolom, hogy jó volt a tábor L. De francba az egésszel, hisz jó volt, rengeteg jó élmény és rengeteg tanulság! :D :D :D :D

A mesterem azt mondta: „Az iaido olyan mint egy örvény, körbe-körbe mész egy-egy körén, míg meg nem tanulod azt a szintet és utána tovább állsz, hogy a következő karikában töltsd el neked szükséges időt, soha nem lesz tökéletes, de minden erőddel törekedned kell rá!”

A hagakure és én: mikor először olvasni kezdtem azt hiszem a harmadik mondatnál megakadtam: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”, itt azt gondoltam nincs értelme tovább olvasni, hiszen ha ezt sem tudom, hogy fogadjam be azt, ami ez után következik. Tavaly folytattam az olvasást most ott tartok, hogy: „Azok, akik nem születtek jónak, de szeretnének azzá válni, nincs könnyű dolguk, hisz aki eredendően jónak születik nem gondolkozik jó és rossz közötti különbségen és nem fogékony a rosszra. Azonban aki nem születik eredendően jónak és hajlamos a rosszra, annak nehezebb dolga van, mert mindig át kell gondolnia mi a jó és mi a rossz erre nincs, mindig lehetősége ezért tesz rossz dolgokat, de ha törekszik a jóra és törekszik a jó tettekre, akkor előbb-utóbb jóvá válhat és ez a fajta jóság semmiben sem különb az eredendően jónál”.

Elnézést, hogy nem szó szerint idézek egyik helyről sem!

Azt hiszem most itt tartok és azt hiszem, van remény, mert van szándék és teszek rosszat, de teszek jót is, tehát jó úton haladok. Gondolkozom, amikor csak tudok.)-

-(Hálás vagyok a türelemért és a leckékért és a lehetőségért, amiket itt megkapok, hálás vagyok a mesteremnek, Gábornak! Hálás vagyok  mindenkinek, akivel találkozom, mert tanulhatok, de ezt is meg kellett tanulnom és nem mindig tudom megtenni.)-

-(A legnehezebb része a tanítás elfogadása, mert ehhez a saját gátjaimat kell lebontanom, amiket elméletileg azért állítok, hogy megvédjenek, ilyen gátak az ego, önbecsülés, magabiztosság látszata, a harag, a kivetítés, stb.)-

-(Igyekeztem a gájtaimat levetkőzni és leírni, amiket gondolok.)-

Vass Gergő