Tíz év múltán – harmadik kör – Európa

Idén ismét van két gyakorló társunk, Lovik Anikó és Pálinkó Tibor személyében, akik folyamatos gyakorlásukban nemrég lépték át a tizedik évet. Mi vezette őket át ezen az évtizeden? Ennek jegyében tettem fel nekik a már hagyományos 10 év utáni kérdéseket.
Háber 
Mik voltak a legerősebb élmények?
Anikó
Hű, ez hosszú lesz.
Emlékszem az első jodo katá-ra, amit párban csináltam. Annyira remegett a lábam, hogy még kilenc lépés távolságról is látszott, Hanák Péter meg alig bírta ki, hogy ne röhögjön ki nagyon. Kellemes emlék az összes visegrádi tábor, az első, ahol Patrik sensei tanjo katá-kat tanított és persze az éves márciusi jodo táborok Vic sensei-jel. Az első iaido sai (eléggé mészszínű lehettem és Némo győzött meg, hogy ne próbáljak meg eltűnni a falban és inkább mutassam meg, hol tartok éppen) és nem sokkal később az első taikai, ahol a kezdőcsoportunk végig támogatta egymást. Hatalmas élmény volt az első jodo EB, ahol megtaláltam a hangomat. A találkozás Nishiumi sensei-jel, ami rádöbbentett, hogy nem én vagyok apró, a senpai-ok túl nagyok. A két nidan vizsga, ahol először tudtam a maximumot nyújtani közönség előtt. Az utolsó jodo tábor Vic sensei-jel, amikor omoté-t tanultunk. A kassai táborok. Az utolsó találkozás Kobayashi sensei-jel. Rengeteg beszélgetés a Csigában, táborokban, … nem folytatom.
Tibi
– Az első koryu tábor Teplicén
– először vágni a Vass Gabi hatszáz kilós kardjával
– Amikor eltört a kardom
– Minden csoportos autó út.
– Egy húskombinát portáján aludni
– Yamaoroshi
Háber
Vannak olyan pillanatok a mindennapi gyakorlásból, ami maradandó lett?
Anikó
Igen. Amikor gimnazista voltam, rendszeresen leblokkoltam téthelyzetekben: nem tudtam a legegyszerűbb kérdésekre sem válaszolni („Mi Magyarország fővárosa?” „Mi a neved?”). A vizsgák és a taikai-ok segítettek megtanulni, hogy hogyan hozzam ki a helyzetből a legjobbat. Májusban, tizenöt év késéssel ugyan, de lediplomáztam a konzervatóriumban klarinét szakon. Sok szempontból a legnagyobb teljesítmény, amivel büszkélkedhetem. És nem hiszem, hogy valaha sikerült volna, ha nem keveredek el tíz évvel ezelőtt a Shinbu-ba és nem fogadtok be és támogattok.
Tibi
Próbálom kihúzni magam, és a legegyszerűbb járható utat megtalálni a mindennapokban. Ami most épp nagyon nem sikerül.
Háber
Mindketten szinte minden edzésen ott vagytok. Mi hoz le gyakorolni akkor is, mikor nem a legnagyobb a lelkesedés, nincs motiváció, rossz nap volt, fáradt az ember?
Anikó
Ez sajnos rám csak lélekben igaz. Olyankor nehéz elmenni edzésre, amikor egyedül gyakorol az ember lánya és senki nem várja. Amíg Budapesten laktam, sosem volt nehéz elindulni, mert tudtam, hogy a dojo tele lesz Shinbusokkal és jó lesz együtt gyakorolni.
Tibi
Pont ez, hogy akkor kint lehet hagyni a sok szart a küszöb másik oldalán. Olyan érzésem van néha, hogy nem vagyok más csak egy lemerült akkumulátor, és az edzés a bikakábel. Plusz nagyon kevés dolog csendesíti le az elmém. Az edzés igen, nem mindig, de általában.
Háber
Ne csak a napos oldalról beszéljünk. Voltak a rossz élmények? Volt már krízis? (Abbahagyom!) Olyan, ami aztán átváltozott és pozitívuma lett?
Anikó
Olyan, hogy elegem van, abbahagyom nem volt. Az iaido nidan vizsgám (2013) után kezdődött a bokaproblémám, ami után másfél évig gyakorlatilag járni is alig tudtam, edzeni meg még kevésbé. Nagyon megviselt a dojo és a táborok hiánya, ráadásul a mai napig néha elő-előjön, ami miatt kendó-zni alig-alig, iaido suwari waza katá-kat meg módjával tudok csak gyakorolni. Az egyetlen pozitívum, hogy mivel korlátozottabb, hogy mennyit gyakorolhatok, jobban kell figyelnem, tudatosabban gyakorolok, nincs holt idő, felesleges körök. Jobban elfogadom, ha valami – fizaikai akadályok miatt – nem megy.
A másik tényező az árnyékos oldalon pedig a gyakorlótársak eltűnése, távozása a dojoból. Kezdőknél ez természetes dolog. Megszokhatatlan azonban, ahogy a senpai-ok eltűnnek. Jocival nemrég beszéltünk róla, hogy mikor Némo azzal biztatta a kezdőcsoportot, hogy nemsokára majd a sor közepén és egyszer majd még előrébb leszünk, akkor azt gondoltuk, a sor lesz hosszabb, ezért relatíve előrébb leszünk a bal oldalunkon a sok új kezdővel. Nem így lett és aggaszt, hogy a belga és más külföldi barátaink ugyanezt tapasztalják. Persze, az már megint a pozitív oldalon jegyezhető, hogy a gyakorlók számának csökkenése azt eredményezte, hogy nagyobb az átjárás és a keveredés dojo-k között.
Tibi
Volt hát. Amikor annyira megváltozik az ember élete és prioritásai, hogy kiszorul az iai, és abba is hagytam. Aztán muszáj volt visszajönnöm, hogy meg tudjam írni a visszatérős esszét.
Háber 
Mi határozza meg éppen mi a gyakorlásod koncepciója? Most éppen mi áll a fókuszban?
Anikó
Van egy pici piros füzetkém, amibe felírom, amit mondanak (nekem vagy csak általánosságban) szemináriumokon, azokat szoktam módszeresen gyakorolni. Ha éppen nincs ilyen (ez ritka), akkor ahol elakadok a második seitei körben. Iaido: még mindig vágni tanulok (most éppen megint lóg a kard hegye, azt próbálom meg korrigálni), illetve a tartáshibáimat és a bokaproblémából eredő instabilitásomat iparkodom megszüntetni. Jodo: kicsit még előredőlök és bizonyos helyeken túl szűken állok, ezeken próbálok változtatni. Meg a taihazushi uchi-fóbiámon.
Tibi
Általában kitűzök egy célt és azt polírozom. Most például az, hogy úgy álljon meg a vágás, hogy de nagyon!
Háber 
Kedvenc mozdulatod?  Melyik az a kata,(katá-k), mozgás amelyikben feledve mindent, el tudsz merülni, mintegy önfeledten flow-ban végigcsinálni? Mi az aktuális mumus?
Anikó
Bármi, ami nem suigetsu. A jodo katá-k közül a kasumi és a midare dome a kedvenceim. Iaido katá-k közül a mae/shohatto az, amihez mindig visszatérek. De bármelyikben el tudok merülni és naponta változik, éppen melyik kata vagy mozdulat a mumusom.
Tibi
A kedvenc Katáim: Yamaoroshi, Yamaoroshi és Yamaoroshi (és a Yamaoroshit sem szabad elfelejteni!)
A mumus mindig is egy volt: Ushiro, amikor fordulok, hihetetlenül fáj a jobb térdem.
Háber
Mik kapcsolódnak neked a következő szavakhoz: tengely / él / kerek / öröm / elégedetlenség / energia / csend
Anikó
Az összeshez egyszerre? Budo. Gyakorlás.
Tibi
Tengely: élet terhének felvétele és elvezetése
Él: az az érzés amikor nem csak egy kabátot tartó vállfa vagyok.
Kerek: a tao 22. verse:
„A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dicséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.”
Öröm: jelenleg semmi.
Elégedetlenség: egy motiváló faktor, de ha rosszul kezelik, akkor legrosszabb emberi érzelem
Energia: reggeli kávé
Csend: Semmi, mert most hatalmas bent a zaj
Háber
Mire emlékszel, miért és mivel érkeztél anno és most hogy látod ugyanezeket? Változott-e a kezdeti motivációd, ha igen, hogyan, mire?
Anikó
Aikido-ztam és az olaszországi aikido tanárom, aki iaido-t is gyakorolt, mesélt az iaido-ról, én pedig szerettem volna megtanulni legalább annyit, hogy helyesen tudjam fogni a kardot és jobban megértsem az aikido technikákat. Eszem ágában sem volt jodo-t tanulni, Nemo beszélt rá, „ha már úgyis itt vagy, próbáld ki”. Az első három évben eléggé untam a jodo-t, nem ment jól és különben is szívesebben iaido-ztam volna jodo edzés alatt. A 2012-es jodo EB és a shodan vizsgám után kezdett ez változni. Most inkább azon szoktam nyávogni, hogy miért nem lehetett az eindhoveni tábor 4,5 nap jodo és fél nap iaido.
Tibi
Egy fekete mackónadrággal és fekete pólóval érkeztem, amit egyszer majdnem felgyújtottam a konvektoron otthon. Tanulni akartam, valami megmagyarázhatatlan mágnes vonzott. Nem változott a mágnessel a kapcsolatom, még mindig vonzz. A ruhám is fekete maradt. Furcsa, hogy minden változik, de igazából nem változik semmi.
Háber
Milyen tanítást kaptál önmagadtól önmagadról a 10 év során? Mit kaptál értéket mástól?
Anikó
Ez két nagyon más kérdés Az elsőre a két legfontosabb, ami eszembe jut, hogy az, ahogyan én látom magam köszönő viszonyban sincs azzal, amit mások látnak, és, hogy mennyire nehéz nem bevinni a dojo-ba a mindennapos gondolatokat és problémákat.
Rengeteg időt, odafigyelést és energiát kaptam, szinte kivétel nélkül mindenkitől, akivel a dojo-ban találkoztam az elmúlt tíz évben, amiért nagyon hálás vagyok. Mivel sokat gyakorolok egyedül, nagyon jólesik és sokszor meghat, amikor visszajelzést vagy kritikát kapok. Ezeket mindig gondosan lejegyzem és igyekszem a következő találkozásig korrigálni (… nem mindig sikerül: lásd hiki otoshi uchi, amivel Aad sensei idegeit 2013. januárja óta van szerencsém gyötörni. Remélem, rossz a memóriája…)
Tibi
Hogy mit kaptam mástól, azt nem mind tudom felsorolni. Mondhatnám, hogy MINDENT, de az túlzás lenne (vagy nem?) Rengeteg bölcsességet és rengeteg jó élményt (kivéve, azt amikor egy közös lecsózás után egy hétig csikart a hasam és nem tudtam lecsóra nézni évekig), a pozitív társas magány élményét. Hiszen együtt gyakorlunk, de mindenki egyedül gyakorol.
Magammal nem vagyok jóba, ha tanítani akarnék is neki valamit, le se szarja. Makacs és önfejű.
Háber
Hogy hívják benned  azt, aki 10 éve gyakorol? Ha neve lehetne, mi lenne az?  Van olyan dolog, ami átváltozott, más értelmet nyert a kezdetekhez képest?
Anikó
Mármint engem? Nem próbáltam magam ilyen szempontból szétválasztani, nem tudom, lehet-e. Ez igaz a változásra is; rengeteg minden változott az életemben tíz év alatt, ami hatással volt az iaido/jodo utamra is.
Egy konkrét dolog jut eszembe, ami változott. Kezdőcsoportunknak Imi egyszer azt mondta, majd akkor tanulja meg a nevünket, ha majd hat év múlva is ott leszünk. Akkor nem értettem. Most már igen.
Tibi
A Lelkemet egyszer félrészegen elneveztem a gépésznek, ő dobja a szenet és javítja meg a szívet ha elromlik a kezdetekhez képest egy réteget lehántottam a hagymáról, de még mindig rengeteg rétege van.
Háber
Hogy és hol szeretnéd magad látni 1 év / 3 év múlva?
Anikó
Ez nagyon rövid táv, viszont a danvizsgák miatt most egészen jó elképzelésem van róla: szeretném stabilan elérni azt a tudásszintet, ami a yondan fokozathoz kapcsolódik a fejemben. Nem a konkrét fokozatra gondolok, bár megbukni nyilván nem szeretnék, hanem arra a folyamatosságra, a dinamikai váltásokra, fókuszáltságra és biztos technikai tudásra, ami számomra a különbséget jelenti a sandan és a yondan fokozat között. Jef sensei mondta, hogy a yondan szint olyan, mint egy tigris. Én jelenleg egy jóltartott házimacskának érzem magam. De három év nem annyira rövid idő.
Tibi
Ha hazudnék azt mondanám, hogy 2/3 danosan, lenne család meg lenne kutya meg kerítés. De őszintén fogalmam nincs. Azt tudom, hogy szeretnék gyakorolni, egy, három és tíz év múlva is.
Háber
Mik a tanulságai, felismerései, megértései az elmúlt 10 évnek, amit akár át is adnál a most kezdőknek?
Anikó
Mindennek eljön az ideje és néha gyorsabban, mint szeretnénk. Még emlékszem, amikor nikyu koromban a sandan szint elérhetetlen és csodálatos technikai szintnek tűnt… A másik, hogy csak első ötezer mae/kiri oroshi/tsuki zue/honte uchi unalmas. Az ötezeregyediktől már mindegyik nagyon más és izgalmas.
Tibi
Az eleje mindig nehéz. Aztán sem lesz könnyebb, csak Te válsz erősebbé. Mindig kérdezz, és ne csak végrehajts. Akard megérteni a miérteket. Legyél türelmes. Sose mondd, azt hogy kész vagy, törekedj mindig tanulni, de azért néha azt is ismerd be magadnak, egy „ez a vágás fasza volt”
 
Háber
Tégy fel egy kérdést a másik 10 évesnek!
 
Anikó Tibinek:
Hogy érzed, hat a zenédre az iaido gyakorlása? Vagy esetleg fordítva? És ha igen, hogyan?
Tibi
Amióta iaiozom kevesebb a ‘zaj’ pedál és a felesleges hang. Próbálom elkülönítve kezelni a lágy és az erős részeket.
Tibi Anikónak
Szoktál vágó ujjmozgást gyakorolni, ha kapaszkodsz a villamoson?
Anikó
A szokás erős túlzás (itt se villamos, se tisztességes tömegközlekedés), de volt már rá precedens. A klarinéttáskám vállpántján szoktam gyakorolni a zeneiskolába menet, illetve lakik a nappalimban egy jo/bokuto szett, inkább azok valamelyikét szoktam felkapni, amikor elhaladok mellettük vagy pl. amíg megfő a kávém reggel.

Tíz év múltán – a második kör – Kozár Zoltán és Kulcsár Robbie

Az első tíz év múltán       

Idén ismét van két gyakorló társunk, Kozár Zoltán és Kulcsár Robbie személyében, akik folyamatos gyakorlásukban nemrég lépték át a tizedik évet. Mi vezette őket át ezen az évtizeden?
Ennek jegyében tettem fel nekik a már hagyományos 10 év utáni kérdéseket.


Hábermajer Gábor: 
Mik voltak a legerősebb élmények?

 

Kozár Zoltán:
Az elmúlt 10 év élményekben gazdag volt. A legerősebb élményem a 2009. évi JODO EB és az arra történő felkészülés.  Az eb-n belül pedig a kihon-ok gyakorlása, sajnos azóta sem sikerült újra megtapasztalnom ugyan azt az erőt. A kihon gyakorlása az esetek többségében a katá-khoz képest erőtlen. Valahogy hiányzik belőle a lélek, a harc. 2009-ben száz-egynéhány jodo-ka együtt egyszerre mozdult és lélegzett (kiai). Az energia tapintható volt a teremben. Ez olyan lendületet adott a résztvevőknek, hogy az egyik szünet után kialakult szabad gyakorlást látva a sensei-ek nem állították azt meg. Elmaradt a sorakozó, mindenki gyakorolt tovább a teremben. Namitome Sensei felülírta a tervet és körbeküldte a 7. és 8. dan-os sensei-eket, hogy folyamatosan közöttünk járva segítsenek nekünk.

Egy másik maradandó élményem a jelenleg is használt kardom megvétele és az aznap esti gyakorlásom. 2009-ben még együtt rendezték a jodo és az iaido eb-ket. Pont aznap kerültem mélypontra, amikor megvettem a kardomat („brutálkát”). Ekkor ért véget a jodo eb. A jodo válogatott többi tagja este elment pizzázni én pedig ott maradtam a teremben összeszedni magamat és gyakorolni. Egy idő után a terem másik végében gyakorló másik iaido-ka is elment, így egyedül maradtam, még az után is, hogy lekapcsolták a világítást.

Az egyik budapesti iaido taikai-on történt, hogy az általam várt érzés mindig megjelent, amikor elindultam a „pályára”. Az érzés, amit keresek, várok nehezen megfogalmazható, de ha jelen van, akkor azonnal tudom, hogy ez az, amire vártam, amire szükségem van. Ebben a számomra különleges állapotban megszűnnek a katá-k, megszűnik minden felesleges gondolat. A terem történéseit érzékelem, de nem zavarnak. Ezen a taikai-on épp a döntőbe jutásért „harcoltunk”. A másik pályán Szilveszter barátom küzdött. Miközben átéltem a katá-k történeteit, mindvégig tudtam, hogy mit csinál a másik „versenyző”. Láttam, ahogy Szilveszter barátomnak emelik a zászlókat a másik pályán és érzékeltem azt is, hogy mi történik körülöttem, pedig életem legélesebb és legfokuszáltabb katá-it sikerült bemutatnom. Percekkel később már Szilveszter barátommal a döntőben voltunk.

Ezeken kívül rengeteg „legerősebb” élményem van, amikről órákig tudnék mesélni, de ezt most nem teszem meg.

Kulcsár Robbie:
Bármikor visszagondolok a 10 évre rögtön sok-sok élmény merül fel a fejemben, de ezek között van kettő, ami a többinél erősebb. Az egyik az Iaido Sen, amikor egy nap alatt 1000 katá-t csináltunk a Visegrádi teremben és a fáradság hatása alatt óriást tudtunk teljesíteni. A második pedig az volt, amikor tanár – tanítvány kapcsolat kelt életre Háber sensei-el, mert számomra ez nagyon sokat jelentett és jelent.


Hábermajer Gábor
Vannak olyan pillanatok a mindennapi gyakorlásból, ami maradandó lett?

 

Kozár Zoltán:
Igen, iaido-ban van néhány mozdulat, ami akkor abban a pillanatban, amikor megtörtént igazán jónak tűnt, azóta néhányuk hangulatként, érzésként van jelen a mozdulataimban.

Jodo-ban, azok a pillanatok, amikor az „életemért” harcolok. Amikor megszűnik a kata kidolgozott folyamata, amikor nem jut az eszembe, hogy milyen mozdulat következik, hogy hogyan is kellene végrehajtani azt az adott mozdulatot, hogy azt az adott mozdulatot milyen sokszor elrontom. Csak az „ellenfél” van és én. A mozdulatokat talán egy nem tudatos részem indítja, mégis jelen vagyok a mozdulatban. Pontosan tudom, hogy mit csinálok, de valahogy mégsem tudatosan. A fókuszom a másik emberen van egyedül.

Kulcsár Robbie:
Amit nap, mint nap az életembe tudok beépíteni, életembe és munkámban egyaránt, az a türelem és a kitartás, amit az Iaido tanított nekem. Az olyan hozzáállás az élethelyzetekhez, hogy minden hiba csak egy új tanulság.

Hábermajer GáborMindketten szinte minden edzésen ott vagytok. Mi hoz le gyakorolni akkor is, mikor nem a legnagyobb a lelkesedés, nincs motiváció, rossz nap volt, fáradt az ember?

Kozár Zoltán:
A megszokás? Azt hiszem, egy idő után nagy szerepe van a megszokásnak is. Az igazán mély pontok után az a felszabadító és feltöltő energia, amit az edzések adnak.

Kulcsár Robbie:
Számomra több dolog is van, ami eldönti a kérdést, ma van-e edzés. Az első mindenképpen az emberek, akik velem szeretnének gyakorolni, a tanítványaim, akik fejlődni szeretnének, akik sok óra munkát fektettek a gyakorlásba. Másrészt persze az, hogy szeretem amit csinálok, és az önfejlesztésemre törekszem minden nap. Az Iaido ebben segít engem és érzem a felelősségem a dojo tagjaim és tanárom iránt. Van rossz nap, van energia hiány, de ezek a dolgok, amik megkülönböztetik  azokat, akik hobbinak tekintik a Iaido-t azoktól, akiknél az élet részévé vált.



Hábermajer Gábor
Ne csak a napos oldalról beszéljünk. Voltak a rossz élmények? Volt már krízis? (Abbahagyom!) Olyan, ami aztán átváltozott és pozitívuma lett?


Kozár Zoltán:

Az abbahagyás gondolata még nem ért utol. Rossz élményeket az általam okozott kisebb sérülések hagytak bennem. Utólag már tanulságos és talán néha már-már vicces történetekké változnak ezek. Egyszer réges-régen egy utrechti jodo koryu táborban, miután tizen-egynéhány új katát tanultunk meg aznap Szilveszter barátommal, elérkeztünk egy olyan részhez, amit már ismertünk. Előkerültek a tanjo-k és gondoltuk, ha már ismerjük, akkor vigyünk lelket is a gyakorlásunkba. Azt nem vettük figyelembe, hogy az egész napos koncentráció és mozgás nagyon sokat kivett belőlünk. Egy halántékra irányuló támadás során esett meg, hogy a testem már nem úgy mozdult, ahogy én azt szerettem volna. Az idő lelassult, a tudatom riasztott: le fogod ütni a barátodat. Kiadtam az utasítást a kezemnek: ááááállllllllllljjjjjjjjjjj! De már késő volt. Szerencsére Szilveszter érzékelte, hogy baj van és a katá-ban leírtaknál nagyobb szögben fordította el a fejét.  A halánték helyett a falcsontot sikerült eltalálnom, vagyis szerencsémre egy erősebbnek tűnő koponyarészt. Annak ellenére, hogy a támadás nem volt valós, és hogy minden erőmmel lassítottam az ütést, még így is elég nagyot koppant a tanjo Szilveszter fején. Néhány perc szünet után folytattuk a gyakorlást, lassan és fokuszálva.

Krízis? Most épp egy krízisben vagyok. Jó ideje nem úgy gyakorlom sem az iaido-t, sem pedig a jodo-t, ahogy szeretném. Voltak, vannak kisebb nagyobb sérüléseim, amiket az élet más területeink sikerült beszereznem. Sokszor gondolom azt, hogy nem úgy és nem annyit gyakorlok, amennyire szükség lenne. Néhány napja próbálom elfogadni, hogy a körülmények és a gondolataim is csak pusztán egy bennem rejtőző félelemből táplálkoznak. A következő 10 év után elmesélem majd, hogy hogyan sikerült legyőznöm önmagamat. ::-)

Eszembe jutott még egy krízis: amikor Szilveszter „jodo testvérem” abbahagyta a gyakorlást. (Ez a krízis a mai napig tart.)


Kulcsár 
Robbie:

Rossz élmények voltak, nem is csak egy, de mindenki, aki engem ismer, tudja mik voltak ezek és kivel összefüggőek. Elválni a dojo-tól és tanártól, amik az Iaido utam kezdetei voltak… Nem tudom kifejezni, menyire volt ez nehéz. De, és ez egy nagy de, soha nem volt nálam olyan gondolat hogy abbahagyom, mert az nem én lennék. Ha bármi keresztbe esik az úton, az nem egy ok abba hagyni, hanem inkább egy lehetőség tovább fejlődni. Én is pont így próbáltam megoldani a dolgokat. És végül még lett egy pozitívum: a sok barát, edzőtárs, tanár, és az élmények velük.

Hábermajer GáborMi határozza meg éppen mi a gyakorlásod koncepciója? Most éppen mi áll a fókuszban?


Kozár Zoltán:

Elég hosszú ideje koncepció nélkül gyakorlok. Az igazat megvallva sikerült elrejtőznöm a kezdő csoportok oktatása mögé. Most a fókuszban a valódi folyamatos gyakorlás megvalósítása van. Illetve iaido-ban az elveszettnek tűnő mozdulatok visszaszerzése, jodo-ban pedig a harc megtalálása.

Kulcsár Robbie:

Persze általában meg van a terv, amikor gyakorolni készülök, mit is akarok csinálni. Ez abból keletkezik, mik voltak az legutóbb a táborokon szerzet információk és újdonságok. Más részt ott vannak a videók, a beszélgetések, hogyan zajlik a napom, mik azok a dolgok, amik terhelnek engem. Ez mind belefolyik a gyakorlásomba és befolyásolnak engem. A jelenlegi fókuszom az Iaido yondan vizsga és ebbe próbálom belefektetni az erőm nagy részét, de ott vannak az embereim is, akik megbíznak bennem és nem szeretném őket elhanyagolni. Mindkettőnél keresem az egyensúlyt.



Hábermajer Gábor
: Kedvenc mozdulatod?  Melyik az a kata, (katák), mozgás amelyikben feledve mindent, el tudsz merülni, mintegy önfeledten flow-ban végigcsinálni? Mi az aktuális mumus?


Kozár Zoltán:

Minden apró mozdulatban el tudok merülni, és mindegyik kata képes a flow állapot bekapcsolására, hogy mikor melyik és miként, azt sajnos még nem tudom irányítani. Tudatosan flow élményt Szilveszter barátommal együtt tudtunk előidézni, amire a „lassan és hullámzóan” volt az utasításunk egymás felé. Sokszor nem is kellett használnunk a szavakat, elég volt, ha egyikünk egy hullámot lerajzolt a kezével meghajlás előtt. Ilyenkor a fókuszban az ok és okozat, a lazaság, az időzítés és a viszonylag lassú mozgás volt.

A leggyakrabban a ranai jodo kata az, amiben képes vagyok elmerülni, átkerülni egy másik világba.

Az aktuális mumus azok a gondolataim, érzéseim, amiket még magam előtt is rejtegetek. A budo világában ezek szépen a felszínre kerülnek. Egyetértek és azonosulok azzal a gondolattal, hogy a budo gyakorlása közben meztelenek vagyunk, a katá-k közben a valódi énünk és lelki állapotunk jelenik meg. Nincs színjáték, nincsenek maszkok és nincs megjátszás, csak valós önmagunk.

Kulcsár Robbie:

A jelenlegi kedvenc, és ez egy pár éve már így van, az a Koryu Gyakuto kata.  Ebben érzem a legjobban azt, amit én az Iaido lelkének tartok. Különböző hozzáállásokat találok benne: ott van a lehetőség az ellenfélnek ne lépjen be a helyzetbe, ott van a védés, a nyomás, a döntés, és az ellentét a kata kezdetével, amikor az ellenfél már nem jelent veszélyt, de mi úgysem adunk neki lehetőséget tanulni ebből a találkozásból. Mélyek a gondolatok és sokszor a lelki helyzetem erősen befolyásolja a kata végrehajtását. Igen a mozdulatok meg vannak adva, de amit érez közben az ember az mindig más.

Mumus, hehe. Igen van, sőt bőven is, most épen a Seitei katá-kból 2,3,4,5,6,10,11,12 a koryu-kból pedig mind, mert elégedettség egyiknél sincs. A seitei-ből kihagytam a 1,7,8 es 9 katat, de nem azért mert ezeknél azt gondolnám jók, hanem nagyon szeretem őket csinálni és ezért sose lesznek mumusok számomra.  🙂



Hábermajer Gábor
Mik kapcsolódnak neked a következő szavakhoz: tengely / él / kerek / öröm / elégedetlenség / energia / csend


Kozár Zoltán:

Tengely, él és kerek, ezeket keresem minden mozdulatomban, minden katá-ban.

Elégedetlenség az az erő, ami tovább visz, ami hajt előre. Úgy gondolom, ha valamivel elégedett leszek, akkor azt el is engedem. Ha valami tökéletes, akkor nincs értelme tovább csiszolni, vagy cipelni magammal.

Azt szerettem volna ide írni, hogy a csend ismeretlen számomra, de ahogy leírtam ez a néhány szót, beugrott egy érzés. A csendet átélni a már fent is említett taikai-okon megtapasztalt állapot és a jodo-ban megjelenő „életemért” harcolok érzések jelentik számomra. A kettő talán egy és ugyan az, a teljes átélés élménye.


Kulcsár 
Robbie:

Amikor elolvastam a kérdést akkor azonnal mosoly jött az arcomba, és ez az amiért szeretem a Iaido-t, mindig a pozitív dolgok azok, amikre gondolok.
Tengely: komoly téma, éveken át muszáj még dolgoznom, meddig közeledek a helyes hasuji-hez.
Él: sose alszik, menyire figyelek oda a kardom élére, de jó hogy az enyém még nem shinken.
Kerek: mindig körbe megy a tanulás, amikor azt hiszem, már tudok valamit, jön a kiábrándulás és ott vagyok a kör elején és újra kezdem a technika, vagy kata tanulmányozását.
Öröm: Iaido.
Elégedettség: barátok, vizsga és verseny eredmények, igen képesek örömöt okozni, de az igazi elégedettség számomra a barátságokból keletkezik, mert ezek nem csak egy pillanatra vannak ott.
Energia: néha túl sok, néha kevés, néha adom, néha kapom, bármi is történik vele eszköz, és rajtunk múlik, hogyan tudjunk pozitívra változtatni.
Csend: a legértékesebb része a Iaido-nak, mert akkor tudok saját magamba merülni.

Hábermajer GáborMire emlékszel, miért és mivel érkeztél annó és most hogy látod ugyanezeket? Változott-e a kezdeti motivációd, ha igen, hogyan, mire?


Kozár Zoltán:

Természetesen változott. Anno fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelent valójában az iaido és a jodo, most már van egy nagyon halovány elképzelésem arról, hogy merre is kell tovább haladnom, hogy megtudjam.


Kulcsár 
Robbie:

Aikido-val kezdtem és egy véletlen volt, hogy beleakadtam az Iaido-ba is. De a véletlenek jó dolgokat szoknak hozni. Lassan kezdtem, de nagy lendülettel álltam neki az Iaido tanulmányozásához. Az első tanárom ahhoz vezetett, mi legyünk a legjobbak és ezt mindenkinek mutassuk is meg. Ez volt a hajtó erőm. Idővel ez változott és már nem az eredményekben találtam a motivációt fojtatni, hanem abban hogy az Iaido életem részévé vált, azt amivel az Iaido bővíti az életem, azt  más dolog nem tudja pótolni.



Hábermajer Gábor
Milyen tanítást kaptál önmagadtól önmagadról a 10 év során? Mit kaptál értéket mástól? 


Kozár Zoltán:

Barátságot, türelmet, őszinte véleményt, iránymutatást, segítséget, biztonságot kaptam másoktól, amik nagyon sokat jelentenek a számomra. Természetesen ezeken túl is nagyon sokat kaptam, és sokszor szembesültem önmagammal is. „A Shinbukan egy nagy család.” hangzott el ez a mondat már többször is és én hiszem és tapasztalom is nap, mint nap, hogy ez igaz.


Kulcsár 
Robbie

Magamról azt tudtam meg, amit már sejtettem, keményfejű, makacs ember vagyok, de gondolom csak ilyen emberek bírják sok éven át az Iaido utat követni. A sok barát befolyással van rám, és tovább fejleszt. Mindig úgy éreztem, erősítenek az élmények. A rossz vonásaim gyengülnek, a jók erősebbé válnak, legalább is ezt szeretném hinni. A legfontosabb érték, amit kaptam: az Iaido nem csak egy harcművészet, hanem egy út, ami abban tud segíteni, hogy jobb emberré tudjunk válni.



Hábermajer Gábor
Hogy hívják benned  azt, aki 10 éve gyakorol? Ha neve lehetne, mi lenne az?  Van olyan dolog, ami átváltozott, más értelmet nyert a kezdetekhez képest? 


Kozár Zoltán:

Minden megváltozott az iaido-val és a jodo-val kapcsolatban, és folyamatosan változik, ahogy haladok az úton. Egy távoli szürke hegyóriás felé közeledve egyre színesebb és egyre kisebb részletek bontakoznak ki a szemünk előtt. Először meglátjuk az erdőt, majd közelebb érve látjuk csak meg az egyes fákat. Tovább közeledve már a bokrokat és a kisebb sziklákat is láthatjuk. Hogy még közelebb érve mi az, amit látni fogunk még nem tudom. Az erdőkről is csak az előttem járók elmeséléseiből tudok.


Kulcsár 
Robbie:

Igen, egész biztosan van neve, rögtön azt a nevet kapta: Türelem. De mi egy Japán dologgal foglalkozunk, tehát GAMAN, ami a Zen buddhizmusban azt jelenti: kibírni a látszatra kibírhatatlant, türelemmel és méltósággal. Az Iaido-ban mindig minden változik, a legnagyobb változást a kardhoz leendő kapcsolatomban látom, már nem eszközként látom, hanem saját magam részének. Bárcsak tudnám ezt az érzést a gyakorlásomban is kimutatni.



Hábermajer Gábor
Hogy és hol szeretnéd magad látni 1 év / 3 év múlva? 

Kozár Zoltán:  Egy év múlva kicsivel több, mint 360 nappal leszek idősebb, ami több mint 8600 óra. 1 év múlva több mint 300 óra jodo gyakorlással szeretnék gazdagabb lenni. Ez igazán kevésnek tűnik, de így is több mint 150 órával több, mint ami a rendszeres hétköznapi edzéseinkkel a rendelkezésünkre áll.
3 év múlva szeretném elmondani magamról, hogy gyakoroltam jodo-t japánban.

Kulcsár Robbie:
A dojo-mban, barátokkal, akik mindig velem vannak, továbbra is erővel folytatni.


Hábermajer Gábor
:  Mik a tanulságai, felismerései, megértései az elmúlt 10 évnek, amit akár át is adnál a most kezdőknek?

Kozár Zoltán:
 Ha nemrég kezdtél el gyakorolni, akkor élvezd minden egyes pillanatát az edzésnek, azonban ha már több mint fél éve gyakorolsz, kezdj el más mozgásformákkal „aládolgozni” a budo-nak. A heti 2,5 vagy 4,5 óra gyakorlás nem teszi lehetővé a megfelelő fizikum kialakítását. Pusztán iaido vagy jodo gyakorlásával nem leszel képes a biztonságos és megfelelő mozgás kivitelezésére. Az iaido és a jodo is, mint minden rendszeres ismétlést követelő mozgás, extrém terhelést jelent a szervezetnek. A sérüléseket elkerülni és a budo-hoz szükséges stabil mozgási szervrendszert kialakítani csak más mozgásformák bevonásával együtt lehetséges. A hosszútávfutó sem csak futással készíti fel a testét és a birkózó sem csak súlyok segítségével edzi önmagát.Az alapok precíz elsajátítása nem csak a technikák előírás szerinti kivitelezése miatt fontos, bár ez vizsgaszempont is, de az alapok precíz elsajátítása fogja biztosítani a számodra a sérülésmentes gyakorlást. Például, ha a ZNKR iaido első katá-jában betartod azt a szabályt, hogy a jobb lábszárad a két vágáskor merőleges a talajra, akkor a térd ízületed nem kap extra terhelést és hosszú évek gyakorlása alatt is elkerülheted a térdfájás krízisét.Gyakorolj olyan lassan, amilyen lassan csak tudsz.Légy jelen és élvezd a pillanatot.


Kulcsár 
Robbie:

Az Iaido út, nem egyszerű, és ha bárki neki szeretne állni, ezt jó, ha minél hamarabb megérti. Lesznek rossz dolgok, lesznek pillanatok, amikor az ember saját magától kérdezi, mért is folytatom, hisz nem haladok, nem nyerek versenyt, nem tudom elérni a következő fokozatot. Mindennek ellensúlya a rengeteg pozitívum, de ezeket mindenkiknek magának meg kell találni. Amikor a tanítványaimmal beszélgetünk erről, akkor mindig úgy írom le az utat, mint egy hullámvasutat, fel és le, fel és le, fel és le … és ez minden persze körbe-körbe, de aki elégé kitartó idővel élvezni fogja minden pillanatát az útnak, mert képes lesz a szemszög változása miatt új dolgokat látni.


Kozár Zoltán kérdezi Kulcsár 
Robbie-tól:
Nemrég kezdtél el jodo-t is gyakorolni. Ad más élményt számodra a gyakorlása? Ha igen, mik azok?


Kulcsár 
Robbie:

Éveken át kikerültem a Jodo-t, nem is tudom, miért nem vonzott engem. Ez éven rátaláltam és felfedeztem menyire érdekes és milyen sokat képes adni. Számomra bővítése a budo életemnek, a maai és az időzítésnek egész más jelentőséget képes adni, ha az Iaido-hoz hasonlítjuk. Így a különböző képességek, amiket az egy egyben tanulok, össze tudnak kapcsolódni és egymást erősítik. Jó érzés újra a sor végén állni 🙂 , ez szerintem fontos, mert amikor az ember halad és mindig  lépésről lépesre előre halad, néha elfelejti hol kezdte és elveszik a budo-hoz szükséges alázat.


Kulcsár 
Robbie kérdezi Kozár Zoltántól:
Mit jelent a kard számodra, hogyan változott a jelentősége az éveken át?


Kozár Zoltán:

Amikor terveztem a kardvásárlást, a kard egy barbie babára hasonlított. Tervezgettem, díszítgettem. Majd elfogadtam Sensei szavait és már kevésbé foglalkoztam a külsőségekkel. Az első kardom miután megvettem, inkább volt szentség, mint tárgy. A második, vagyis a jelenlegi iaito-m 2009. év vége óta van velem. Az első években több volt, mint puszta tárgy, de már semmiképpen sem volt szent. Az utóbbi években sokszor gondolkodom éles kardon. Amióta úgy gondolom, hogy az iaido része a shinken és egyszer én is éles karddal fogok gyakorolni, azóta kicsit közelebb került a tárgy fogalmához az iaito-m, de még mindig több mint pusztán egy eszköz.

Tíz év múltán – Vass Gergely-Sz. Imre

Beszélgetés klubunk két tagjával, Vass Gergellyel és Sz. Imrével, akik folyamatos gyakorlásukban nemrég lépték át a tizedik évet.
Hábermajer GáborMik voltak a legerősebb élményeitek?
Vass Gergely:
A legerősebb élményem a tükör, amit magamról kaptam tőletek és magamtól. A lehetőség, hogy szembenézhetek önmagammal, a hibáimmal, a rossz dolgokkal, és lehetőséget kaptam rá, hogy változtassak. Félelmetes egy út.
A barátságok és az emberek, akiknek egy szűk válogatott rétegével találkozhatok, akik egy kapocsra az iaido-ra felfűzve jelennek meg az életemben és lesznek annak részei. Olyan ez, mint egy kivételes válogató, ahol egy előszűrés után egymásra lehet találni!
Sz. Imre:

Nehéz a választás, a(z első nagy) táborok, a beszélgetések az utakon, a jodo alatti gyakorlások egyedül..

1. A legemlékezetesebb az első nap volt, amikor vendégként „ott álltam az ajtóban”.

A nézőpontom kissé eltérő volt a többi (ülő, a sor végét látó…) érdeklődőhöz képest, én egy személyre irányítottam a figyelmemet – igen, Sensei! :–) Sajnos nem tudom, milyen gyakorlatok voltak (lehet, hogy koryu is volt benne? ;–)), de a látvány teljesen magával ragadott. Erőt láttam, dinamikát, valami teljesen új és mély szellemiséget, ami mindig is a részem volt, amit mindig is kerestem…pár nap múlva már ott álltam, a sor végén.

2. Svájc – sok kaland, együtt (2011.04.14-17, Magglingen)

Újabb mérföldkő, egy (nekem az első, és eddig az utolsó) NAGY tábor. Egy lakóbusszal keltünk útra. Kifogyott a gázolaj, Anna és a barbik játszottak végig, Zolinak lejárt az útlevele, Szilveszter vonattal érkezett – és akkor hol volt még a tábor -, Chris Mansfield Sensei személyisége, a kalandozás a hegyek között és a haiku írós hazaút a havas Alpokon át? Bár Svájc nagyon furcsa, de van lennél kalandosabb? :–)
„Utam felénél
havas hegycsúcsok alatt
telihold várt rám”
3. Iaido Sen, az 1.000 kata napja (2013.05.24-26, Visegrád)

„Ezt csak együtt vihetjük véghez.” – írtam e gondolatot a krónikába.

A hosszú hétvége a mai napig emlékezetes számomra, egy szép nagy mérföldkő az Úton, ahol elértük testünk teljesítőképességének határát, már nem gondolkodtunk – és ami a legfontosabb a közösség szempontjából: Együtt csináltuk végig!

Hábermajer GáborVannak olyan pillanatok a mindennapi gyakorlásból, ami maradandó lett?
Vass Gergely:
A fókusz, a jelenlét a pillanatban. Képes lettem a figyelmem koncentrálni. Képes lettem a gondolataimat csendben és nyugodtan tartani. Ezt a mindennapokba is megpróbálom átvinni. Maradandó lett a kitartás, ami a belefektetett energia megtérülését jelenti számomra, hogy mindig van értelme tovább és tovább menni, küzdeni, élvezni, elveszni, meghalni és feltámadni, mert a cél a haladás, amelynek állapotai vannak. Ez egyfajta belenyugvást ad számomra.
Sz. Imre:
Az üres pillanatok – amelyekből még kevés van – maradandó élmények. :–)
Szívesen emlékszem vissza az összes pillanatra, amikor – bár én nagyon-nagyon szívesen gyakorlok órákig egyedül – kapcsolatban voltunk, amikor mindenki ugyanazt gyakorolta együtt, vagy amikor elmagyarázhattam valami valakinek, vagy amikor valakitől tanácsot/segítséget kaptam.

Hábermajer Gábor
Mindketten szinte minden edzésen ott vagytok. Mi hoz le gyakorolni akkor is, mikor nem a legnagyobb a lelkesedés, nincs motiváció, rossz nap volt, fáradt az ember?
Vass Gergely:
A biztonság tudata. Egy hely ahol csak magammal foglalkozhatom, őrző közegben, barátok között. Egy kis földnyi biztonság. Amikor nehézkes és fáradt vagyok is érzem ezért a hálát és a pozitív kötelességtudatot. Keresem a biztonságot.
Sz. Imre:
Sosem kérdés, megyek-e, ez belülről jön.
Nincs határ a dojo és az azon kívüli mátrix-valóság között, nincs gyakorló én és a többi én – ez határoz meg engem, ettől vagyok én én, ez adja meg az irányt (és a „járulékos hasznon”: Ha beteg, vagy fáradt vagyok is, arra az időre kitisztul minden, ha viharok kavarognak és hullámok csapnak össze a gyakorlás segít át az akadályon)!
Hábermajer GáborNe csak a napos oldalról beszéljünk. Voltak a rossz élmények? Volt már krízis? (Abbahagyom!) Olyan, ami aztán átváltozott és pozitívuma lett?
Vass Gergely:
Voltak! Voltak személyes, voltak kollektív krízisek, voltak olyan helyzetek, amikor magamat nem találtam a dojo-ban, volt, hogy azt gondoltam mások nem látnak ott engem. Rengetegszer akartam már abbahagyni, ilyenkor Pat szavai jönnek elő: „Majd akkor hagyom abba, ha jól megy. Amíg szarul megy, nem hagyom abba!”, ezt egészítettem ki magamnak, hogy ebben az esetben ez akár lehetne feladás vagy megfutamodás is. Mivel bízom az iaido-ban, tudom helyes út számomra és rengeteget kaptam tőle, hálával és kitartással is tartozom. Ezek a gondolatok adnak erőt, amikor épp nem megy.

Sz. Imre:
– A kezdet, az nagyon nehéz volt. Mivel én és a testem sosem voltunk „egyek”, sosem tudtam megfelelően irányítani így gyötrelmes volt minden mozdulat, úgy éreztem, lehetetlen akár egyszer is megfordulni és vágni az Ushiro-ban… (Patrícia egyszer elmondta, hogy ő is így emlékszik erre az időszakra, látta, hogy ez bizony kemény dió lesz.)
– Átlapozva a jegyzeteimet többször is szerepel benne egy szó: „Visszatalálni.” Voltak időszakok, amikor üres, különösebb motiváció és cél nélküli „favágás” volt inkább a gyakorlás, amikor leesett a lemezről a tű, amikor az Út melletti árokban poroszkáltam, de mindig sikerült „visszakapaszkodni”.
– Utalva az előző válaszra is: ez az életem, hogyan lehetne abbahagyni?

Hábermajer Gábor
Mi határozza meg éppen mi a gyakorlásod koncepciója? Most éppen mi áll a fókuszban?
Vass Gergely:
Ez különválasztható technikai és lelki útra. Technikailag egyszerű, mert kapsz visszajelzést, látod (ha épp van tükör), érzed és dolgozol rajta. A lelki rész nehezebb, észre kell venni (merni kell észre venni) és tenni kell (merni kell tenni) és meg kell találni, hogy hogyan kell tenni. Aztán egybeolvad, és a technika segít megoldani a lelki problémákat és akár fordítva is jelen van.
Amivel mostanság foglalkozom az a „budo szerinti értelem” (Cook sensei), hogy van-e olyan állapot, amikor megtehetem azt, amit egy katá-ban kell, ha meg kell tenni én, hogy tenném meg és hogyan lenne utána, hogy tudnám magamban elszámolni. Lehet, hogy ez elrugaszkodott, de ezek a kérdések fontosak nekem, és azt gondolom, ha ezekre választ kapok, akkor lesz az iaido-m olyan, mint én. Sok segítség érkezik kívülről, hogy hogyan kell csinálni, hogyan kell megmutatni, ezek segítenek (néha), ha átgondolom és megtalálom, hogy milyen érzés nekem ezt megtenni. Addig is igyekszem követni a kapott instrukciókat és nem feltétlenül azt érezni, hogy mímelek valamit, ami nem az enyém.
Sz. Imre:

Bármennyire is szeretem, a koryu katá-kat háttérbe szorítottam egy időre, és visszatértem az alapokhoz! Elhatároztam, hogy készülök a következő vizsgámra, ez most a fő irány – természetesen most sem a fokozat elérése a lényeg, hanem az Út, a tapasztalatokat pedig nagy örömmel fogom hasznosítani a koryu-ban!

Hábermajer GáborKedvenc mozdulatod?  Melyik az a kata, (katák), mozgás, amelyikben feledve mindent, el tudsz merülni, mintegy önfeledten flow-ban végigcsinálni? Mi az aktuális mumus?
Vass Gergely:
Kedvenc sok van. ? A biztos pont az ipponme mae, mely végtelenségét a dabasi Yamasaki sensei táborban láttam meg. Általánosan az iaido eleganciája, kívülről látható könnyedsége, melyről tudom már, hogy nem könnyed, hanem gyakorlás útján elsajátított tudás, mely rengeteg erőfeszítést, kínt, kudarcot és sikert takar. Aktuális mumus már rég nincs, kezdetekben volt, aztán gyakoroltam, ami nem ment és kedvenc lett. Aztán lett más mumus és ugyan ez lett belőle. Szóval mumus nincs, csak gyakorolnivaló.
Az egyetlen mégis állandó mumusom az időzítés használata, erről egy kis anekdota: Egyszer Cook sensei-el beszélgetem egy edzőtáborban. Felmerült a gyakorlásom alapján, hogy a szintem jelentős emelkedéséhez az időzítéssel kellene foglalkoznom. Erre sokat nem tudtam mondani csak, hogy ez nagy mumus és nehezen birkózom vele. Erre Sensei ajánlotta Sato sensei videóit, mert ő rendkívül jól használja az időket, ahogy mondta.
Természetesen, ahogy hazaértem elkezdtem vadászni a videót. Meglett. Aztán megnéztem ezerszer és kerestem mitől olyan átkozottul jó valóban az időhasználata Sato sensei-nek, ahogy Cook sensei mondta. Aztán egyszer észrevettem, ahogy egy mozdulat során az ujjai egyesével keresik meg a helyüket a tsuká-n, biztos fogást adnak és abban pillanatban vágás! Elkezdtem valamit kapizsgálni. ő nem az idővel játszik, hanem mindenre időt hagy magának. Minden mozdulata csak akkor indul el, ha megvan a fogás, megvan a mozdulat, stabil és erőteljes tud lenni, de akkor késlekedés nélkül, hisz ezért teszi az előkészületeket. Ettől a mozgása természetes, folyamatos és számomra példaértékű. Most ezt látom Sato sensei mozgásában, ami persze nem feltétlenül az igazság, de nekem rengeteget segített. (A képen Sato sensei és bal kezének ujjai.)
Sz. Imre:

Kedvenc: Természetesen Koryu: Shoden: Gyakuto, Chuden:Ukigumo, Okuden: Shihogiri, Shinobu! Pár évvel ezelőttig több időt fordítottam a „régi” gyakorlatokra, mert úgy éreztem, csak ebben tudok kiteljesedni, ezzel tudom kimutatni, ami bennem van, itt nagyobb a szabadság, ezek sokkal szebbek, logikusabbak, hatékonyabbak… És most sem gondolom másként, de felismertem a szögletes ZNKR katá-k „hasznát”, elhatároztam, hogy többet foglalkozom az alapokkal, vizsgára készülök, de visszatérek. :–)

Mumus: Ó, a kesa giri! Néha azt hiszem, majdnem megvan, de sosem leszünk barátok, a legutóbbi pedig ez (tsuka ate, rajz):

 
Hábermajer GáborMik kapcsolódnak neked a következő szavakhoz: tengely / él / kerek / öröm / elégedetlenség / energia / csend?
Vass Gergely:
Egy szóval az iaido. Az iaido lett tengelye az életemnek, ahol érezhetem, hogy élek, kerek egészet jelent, ami átlátható és biztonságos, rengeted örömöt ad, elégedettséggel tud eltölteni a jelenlétem és a felmutatható eredményeim, mind technikailag, mind lelkileg. Végtelen energiaforrás, ami végigkísér a legnehezebb pillanatokban és a legjobbakban is. Csend az elmémnek, ami ritka pillanat, lehetőség, hogy a jelenben legyek, a gondolataim helyett. Az „él” is jelen van, mindig más formában. Van, hogy én vagyok az, van, hogy én kapom, van, hogy kezelem, van, hogy elszabadul. Ezen kívül is vannak szavak, amik ide tartoznak, a fejemben, van fájdalmas is. Összességében olyan, mint az életem.
Sz. Imre:
tengely: Ha a technikákra gondolok, akkor a forgástengely jut először eszembe! Sokat foglalkozom vele mostanában.
Másrészt – lehet, hogy most kissé elvont leszek, de – egy rudat látok. És erre nagyon jól felfűzhető az a végtelen magas szerpentin, ami szerintem a gyakorlást jelképezi szinte azonos átmérőjű körök, mindig egyre magasabb szinten.

él: Több dolog is eszembe jut..
1. Éles a Kard – és ha nem éles, akkor is élesként gondolunk rá. És ha igazán éles lesz, akkor a figyelem, a szellem is élesebb lesz…
2. Éles a vágás, ha jó a technika, ez néha teljesen elvész, néha pedig újra megtalálom, egészen más formában.
kerek: Hogy végre – teljesen jogosan – a Zen is bekerüljön a képbe, ez teljesen kerek.
Ha majd az Út végén végre úgy fogok mozogni, mint az első napon :–)
öröm: Sokszor jut eszembe Sensei mondata: „élvezd, amit csinálsz!” Valóban, úgy tűnik elég sok „szenvedés” volt gyakorlás közben, amikor kitartóan próbáltam ledolgozni párat a végtelen hibalistából…
Persze volt öröm is. És egyre több van, minél több időt töltök a Karddal, annál inkább tudom élvezni – főleg, ha koryu (már megint ?) katá-kkal foglalkozom!
elégedetlenség: Vegyük a szó ellenétjét: „Elégedettség”. Azt nem tudom definiálni, mivel bár vannak mérföldkövek, nem ülök rajta pihenni, nincs „csak kipipálva” egy szint teljesítése, sosem lesz tökéletes egyik mozdulat, egyik kata sem, azt hiszem, az elégedettség nem vinne előre.
És bár ebből következhetne, hogy örökké elégedetlen vagyok, ez sem igaz, a legtöbb dolgot elfogadom olyannak, amilyen (tökéletesnek), de ami bennem van, és amin tudok javítani, azon dolgozom.
energia: Ebből lehetne több, de tudok dolgozni annyival, ami van, csak (még) nem a megfelelő energiákat (hara) használom a megfelelő helyeken.
csend: Valami, amit nagyon szeretek. A legjobb (manapság ritka), pillanatok egyike, amikor jóval korábban érkezem, és egyedül (néha félhomályban) tudok gyakorolni (azaz meditálni – már megint ZEN)…
Hábermajer Gábor: Mire emlékszel, miért és mivel érkeztél anno, és most hogy látod ugyanezeket? Változott-e a kezdeti motivációd, ha igen, hogyan, mire?
Vass Gergely:
A kezdeti motiváció alapkövei, a lelki fejlődés, a törekvés a jobbá válásra, saját akadályaim leküzdésére, valamint a támasz (hely, barátok, biztonság) megtalálása megmaradtak. Voltak ifjúkori ábrándok: a nők vonzalma a harcosokhoz, rettenthetetlen harcossá érni, a szépség megláttatása velük… Ezek elkoptak, beigazolódtak, hogy hamis ábrándok. 😀
Jöttek új elemek is a képembe természetesen. A kitartás, a félelmek félre tétele, a szembenézés értéke és az eredmények apró örömei. A szembenézés arra ébresztett rá, hogy lassú vagyok gyakran cselekvésképtelen és az időm kevés, jobban és hatékonyabban kell csinálnom. Most elég feladat, hogy ezt elhiszem és emésztem a gondolataim.
Mostanság érő gondolatom, félelmem, hogy a mai világban a fejlődésem eltávolít az emberek nagy részétől. Eltűnnek eddig fontosnak tartott dolgok, emberek, kapcsolatok. Vannak, amikhez ragaszkodom, de ezek is mennek csak nagyobb erővel. Félelem a változástól és félelem a magányosságtól. Aztán jönnek a barátok, akik velem tartanak és az érzés, hogy így éri meg csinálni. Nem vagyok már alkalmas másra. Meg kell tanulnom bízni és nem félni.
Sz. Imre:
Majdnem üresen érkeztem (azért majdnem, mert előtte olvastam, bokuto-val  „gyakoroltam” otthon, sőt, már Kardom is volt, de ezeket hamar felül tudtam írni), és próbáltam befogadni azt a rengeteg tudást, ami érkezett a tölcséren át.
Most már sokkal letisztultabb a kép, az információk rendszerezettebbek, van test-memória-készlet, és néha már azonnal meg is tudom változtatni az adott rosszul berögzült mozdulatot (ami cél) – de az üresség, a befogadás képessége maradt, és még mindig (örök) kezdő vagyok.
Motiváció: határozott céllal érkeztem, Kardal a kézben akartam járni az Úton, és persze előttem volt a szellemi oldala is, a megvilágosodás. ? Ez utóbbit már régen elengedtem, csak a jelen folyamatain van a hangsúly (és ha már ZEN: „A mindennapi élet tudata az Út”).

Hábermajer Gábor
Milyen tanítást kaptál önmagadtól önmagadról a 10 év során? Mit kaptál értéket mástól?
Vass Gergely:
A tanítás önmagamról is egy út. Először rájöttem mennyire messze vagyok attól, ami szeretnék lenni, nem volt jó. Aztán kaptam utat hozzá, hogy juthatok közelebb. Most már csak azt látom, hogy nem lesz elég időm, de remélem, ahova eljuthatok, ott lesznek társaim, akik velem jönnek, támogatnak és szeretnek ezért.
Sosem gondoltam volna az elején, hogy előbb utóbb felelősségem lesz. Ez elsőre nem tetszett, nem akartam felvállalni, irtóztam a gondolattól. Azt gondoltam csak olyan ember vállalhat felelősséget, aki megérdemli és elég jó ember. Mára ez párosult az elengedéssel és a belenyugvással, látom a nem mindenhatóságot és talán kezdek valamit érteni a felelősségről is. Ebben nagy szerepet tulajdonítok Cook sensei és Háber sensei példamutatásának, valamint a rengeteg beszélgetésnek Némóval, akire mindig számíthattam, ha helyre kellett engem igazítani, kérés nélkül is. A kérés nélküliséget pozitívnak élem meg, mert, ahogy korábban is írtam a legnehezebb meglátni a hibáimat, aztán szembenézni velük, megkeresni a miérteket és tenni érte, hogy jó lehessen. Ebben egy barát, aki rendelkezik, bizalommal már tudom mire képes!
Sz. Imre:
Felsorolhatatlan mennyiségű és értékű dolgot kaptam – és nem csak a mögöttem haladóktól!
Sensei mindig pont arra irányított tovább, amerre kellett, Némó mindig türelmes volt, és sokat magyarázott, Pat őszinte volt és kemény, a társak kiváló tükrök voltak, a „kezdők” nézése-javítása közben pedig sokszor gondoltam arra, hogy erre nekem is kell figyelnem. Az előttem haladók nekem mindig példaképek lesznek, és nem csak a dojo-n belül, hanem a falakon kívül is (szociális téren is vannak elmaradásaim, ők erre is jó példák).

Hábermajer Gábor
Hogy hívják benned  azt, aki 10 éve gyakorol? Ha neve lehetne, mi lenne az? Van olyan dolog, ami átváltozott, más értelmet nyert a kezdetekhez képest?
Vass Gergely:
Az Idióta hős.
Régen idióta voltam és hős akartam lenni. Változott.
Sz. Imre:
Mivel ez az életem, lehet a neve én, de mivel az ego rombolásáról (is) szól az gyakorlásunk, az én nem létezik.
Tehát én vagyok, a Kard, a Shinze, a gyakorlás, Te.
Sok minden változott, türelmesebb lettem, lassabb lettem, érettebb lettem. Ami sokat változott, és amire nem „számítottam” az első látogatáskor az a közösség formáló ereje, MI.

Hábermajer Gábor
Hogy és hol szeretnéd magad látni 1 év / 3 év múlva?
Vass Gergely:

Az iaido-mban nincsenek terveim hosszú távra, a pillanat értékesebb. A régi tervek szintjén elég annyi, hogy egyszer szeretnék eb-t nyerni, még most is szeretnék, de már nem tudom annyira biztosan miért! ?

Sz. Imre:
Csak az irányt határoztam meg, tervezni nem szeretek, mert a jelen a lényeg…
1 év múlva? Valószínűleg vizsgázni fogok.
És a vizsgán túl,bár a jövő ködbe burkolózik, nagyon sok koryu katá-t látok…
…és 3 év múlva? Valószínűleg teljesen el leszek merülve a koryu katá-kban. :–)

Hábermajer Gábor
Mik a tanulságai, felismerései, megértései az elmúlt 10 évnek, amit akár át is adnál a most kezdőknek?
Vass Gergely:
Sokat írtam már erről a korábbi kérdések kapcsán magamról. A kezdőknek mit mondanék? Sok sikert, döntsd el, hogy kell-e ez neked! Gyakorolj, és lásd, mit adhat neked! Élvezd és tarts ki!
Sz.  Imre:
Elsősorban olyan dolgok, amiket kaptam:
– Fontos a jó alap, hogy lassan és szépen kell mozogni, és majd abból lesz később a gyors….
– Sérülés esetén fontos a pihenés, nem szabad türelmetlennek lenni…
– Tovább adni amit tudok, tanítani jó! Önzetlen dolog – és hasznos is!
– Ez egy szellemi Út, a testük segítségével tudunk benne fejlődni – viszont a gyakorlás nem elég, szükség van a háttér ismeretére is: a régi tanácsokra, a könyvekre, a kultúra és a vallás kapcsolatára…

Hábermajer Gábor
: És most kérdezzetek keresztbe! Tégy fel egy kérdést a másik 10évesnek!
Sz. Imre Vass Gergelytől: 
Milyen változást hozott a shinken? Más lett a hozzáállás, a technika? Más lett az Út?
Vass Gergely:
😀 A hozzáállás más lett. A technika pontosabb, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatban. Én fáradok, kihagyok stb a shinken nem, ezt ugye tudjuk Cook senseitől. Nekem még szerencsém volt és csak kisebb karcolásoktól eltekintve nem okoztam magamnak komolyabb sérülést.
Amikor koryu shiho giri-t gyakoroltam és bele akartam felejtkezni, minden akkor felgyülemlett agressziómat kiadni, akkor hátraszúrásnál átszúrtam a gi-met, az egy megrázó élmény volt. Sok minden átfutott a fejemen és sok minden azóta fogalmazódott meg. Ez már nem játék. Közelebb kerültem a budo szerinti értelemhez, mert minden, ami hozzám tartozik már alkalmas rá. Az érzet, hogy valós ami a kezemben van, megtapasztaltam, vágtam vele gyékényt, magamat, megismertem a működésének a felső szintjét, mikor vág, mikor nem, sokat segített közelebb kerülnöm az általam keresett úthoz.

Vass Gergely Sz.Imrétől: Imi, mit jelentenek neked a körülötted gyakorlók a saját utadban? Voltak rossz és jó emlékeid róluk? Kellenek neked egyáltalán?

 

Sz. Imre:
Azt hiszem már az előző válaszok is utaltak erre, nem is számítottam arra, hogy ebben a „magányos meditációban” mennyire fontosak a társak, a visszajelzések, a körülöttem állók által sugárzott erő … ..enélkül nem lehet fejlődni! Teljesen más a hangulata egyedül gyakorolni, vagy sokan együtt összehangolódva (SEN!)! Jó továbbadni a tudást!
Jó emlék rengeteg van, a kezdeti évek népesebb táborai mély nyomot hagytak – és igen, furcsa, ha valaki „eltűnik”, furcsa, ha kevesen vagyunk.
Vass Gergely

Szeretnék kérdést feltenni Sensei-nek is, mint 10 éves: Te hogy láttad a dojo-t 10 éve, hogy látod most? Hogy láttál minket 10 éve, hogy látsz minket most? Mennyi időt jósoltál nekünk az első alkalommal?

 

Hábermajer Gábor:
Gondolkodom, mit is jelnet az, hogy: „hogy láttam a dojo-t”? 10 éve óriási lendülettel és energiával indultam neki, egész pontosan indultunk neki Pattal és Némóval. Egyszer csak ott álltatok. Mindenkiben volt valami várakozás. Benneteket hajtott valami egy várt ismeretlenbe, megismerésbe. Engem pedig annak a vágya, hogy minél előbb legyen egy olyan közeg, ahol jó gyakorolni, ahol minél többen tudnak iai-t gyakorolni. És évekig csak a tömeges képzés, a jó alapok sulykolása, a katá-k tanítása ment. Sokszor sokaknak…..Sok időt és energiát kellett befektetni. De ez megtérült, mikor sorra születtek a fokozatok, jöttek a dan vizsgák, taikai-ok, és jó minőségű iai-t képviseltek a dojo-nk tagjai. Nagyon tempós fejlődés volt. Volt beáramlás, és természetesen kiáramlás.
A helyzet változott. Mára olyanok lettünk, mint a sólepárló. A sok víz elpárolgott és maradt kevés, valami nagyon sűrű kristályos anyag. Ezek vagytok ti, az a pár fő, aki maradtatok, és rendíthetetlen erővel és kitartással mentek tovább.
Mindig érdekes és tanulságos egy teljesen kezdőre tekinteni. Tiszteletre méltó, hogy tett egy hatalmas lépést, és valamitől vezérelve eljön, belép egy ismeretlen közegbe, világba és neki vág. Ekkor még talán csak a kíváncsiság viszi, az elhivatottság később szegődik társul.
Aztán a mozgásán keresztül elkezd ismerkedni az iaido-val, jodo-val. Igen, van, aki reménytelennek tűnik, de ennek nincs szerepe hosszú távon, mint ahogy annak sem, hogy esetleg könnyen és gyorsan tanul mozdulatokat. Ez utóbbi a kezdetekben előny, később talán még kerékkötő is lehet. A tehetség akadály.
Talán két alkalmat néztem ki belőletek, hogy még jöttök edzésre. Aztán nézzétek mi lett belőle, együtt gyakorlunk, együtt haladunk.
Remélem még sokáig.
Az olvasóbarát PDF verzió letöltése