I. Országos Iaido Bajnokság – Budapest

Nézzünk szembe a tényekkel:

Az I. Országos Iaido Bajnokságon elért eredményeink:
Szilva Imre: 2-3 dan kategória 3. helyezés
Pálinkó Tibor: mudan-1 dan kategória 2. helyezés
Mircsea Szilveszter: mudan-1 dan kategória 3. helyezés

Gratulálunk!


“Őszinte leszek magához, amennyire lehetséges, Mr. Anderson.”
(Mátrix)
Van a polcomon pár érem és oklevél. Lett egy új. Egyetértek azzal, hogy ez egy vizsgaszituáció, és így kiváló alkalom a gyakorlása, jó találkozni a többi iaidokával is – de alapvetően nem az én világom, sokszor kifejtettem már ezen a lapon, hogy nem szeretem.
prágai esemény is ezekkel az érzésekkel kezdődött, végül éremmel tértünk haza, ezen a hétvégén sem volt ez másképpen. Szombaton végigfutottunk a ZNKR katákon, kisebb csoportokban  javítottuk a felesleges, vagy rosszul rögződött mozdulatainkat. Ismét sikerült a “kedvenc” előttem haladókkal gyakorolni: köszönöm Hábermajer Gábor és Stadler Gyula sensei tanítását!
Hogy a bevezető idézettel folytassam: Őszinte leszek: ennyire rosszul még nem éreztem magamat az elmúlt 14 évben. A testem nem akart engedelmeskedni – vannak napok, amikor nem szabadna kardot a kézbe fogni. Dühített, hogy már megint van változás / hangsúly áthelyezés bizonyos helyeken. Nehezen fogadtam be a segítő szándékú ostorozást. Szomorú voltam a stílus, a hangvétel miatt. Délután már fájt a könyököm is – pedig hosszú idő óta tudok már úgy gyakorolni, hogy nincs ehhez hasonló visszajelzés…
Ezen a napon a túlélés volt a cél. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem szeretnék “versenyezni”, vizsgázni, és nem szeretnék ezekkel a túlszabályozott formagyakorlatokkal foglalkozni ez után a hétvége után….

“Na és? Mindenkinek lehet rossz napja.

Nekem sok volt, mikor a tenger nem akarja az embert.”

(A nagy kékség)

Vasárnap időben érkeztem. Proaktív üzemmódba kapcsoltam, elkezdtem pályákat ragasztani, majd megtörve és késve elkezdődött a taikai. Arra gondoltam, hogy a klubért megteszem, amit kell….
A 4-5 danosokat figyeltem. Előttem járnak. Tanultam tőlük, ezekben a pillanatokban is. Szép volt!
Majd következtünk mi, a 2-3 danosok csoportja. Az első körben – a későbbi első helyezett – Bota Norbi volt az ellenfelem. Kemény kezdés volt, ráadásul “hidegen” eleve minden ízületem tiltakozik a mozgás ellen.. Megnyerte. Majd jött még pár kör, volt, amikor én kaptam a zászlókat.

Közben beálltam időt mérni. Pár kör után valaki szólt, hogy én jövök a másik oldalon. Én, miért? Látszik, hogy nem követtem az eseményeket. Milyen katákat kell csinálnom? Kérdeztem – majd csináltam. Ide-oda futottam a két pálya között – voltak zászlók – és egy emlékezetes viadal volt klubtársunkkal, Jurász Péterrel.
Ahogyan általában ilyenkor történni szokott, a testem és a lelkem is kezdett bemelegedni. Még – talán – rövid pillanatokra élveztem is
Majd hirtelen vége lett. Egy rövid antidopping előadás után következett az eredményhirdetés, és ott álltam éremmel a nyakamban, amelyet Vass Gergő adott át (ez is milyen jó…!).

 
“…barátom! Miért nem veszed át az érmedet?
-Mert a tésztát frissen kell enni!”
(A nagy kékség)

Koryu következik. És koryu is lesz. Főleg Yamaoroshi! Novemberben pedig szeminárium.

Nem kell vizsgarendszer, szabályok. Helyükre kerülnek a dolgok. Az egész mögött mégiscsak a fontos dolgoknak kell elsőbbséget élvezniük… Szeretném őrizni a hagyományt. Szeretném jól érezni magamat. Szeretnék együtt gyakorolni a számomra fontos emberekkel. Szeretnék fejlődni, jobb lenni…
“Tisztulni kezd most a fény”
(Bonanza Banzai)
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!

CIK Iaido Spring Seminar – Modena (I)

  1. fejezet

Jajj, megint egy szeminárium!

 

A 6.dan-nos vizsga sikerének reményében indultam ennek az útnak, ám a kettősség jegyében az az érzés is ott lappangott benne: csodálkoznék ha sikerülne.

Remek társaságában utazhattam, könnyen közlekedhető utakon jutottunk Modena városába, ahol egy frissen felújított remek kis lakás lett szálláshelyünk. Jókat beszélgettünk, finom ételeket ettünk, pihentetőeket aludtunk. Tehát minden ideális volt, hogy megmutathassuk saját legjobbunkat a vizsgán.

 

Természetesen egy ilyen vizsgával záródó esemény része a felkészítő szeminárium, és ez most sem volt másként. Sajnos az utóbbi években egyre többször érzem azt szemináriumokon, hogy kitűnő mesterek érkeznek  Japánból, akik hatalmas tudást, tengernyi tapasztalatot hordoznak magukban, majd mikor neki látnak a szeminárium megtartásának egy oktatási és pedagógiai rémálom veszi kezdetét. Vagy az én igényeim és kritikus szemléletem erősödtek fel mióta az oktatás formáit tanulmányozom, vagy azzal kell szembesüljek, hogy a legmagasabb szintű mesterek nem rendelkeznek a nagy számú csoportok oktatási módszereivel, vagy … ? A kérdés természetesen költői marad, de él bennem a vágy hogy megtudjam egyszer a választ. Hogy valós élményt is meséljek, és ne csak filozofáljak, megemlítek néhány, bennem nagy vihart kavaró élményt.

– Az első, teljes nap alatt talán ha 5-10 perc mozgás jutott összesen a 4-6. dan képviselőinek. Órákon át állhattunk és hallhattuk az értekezéseket. Nem mondom, hogy nem hallottunk hasznos és érdemes dolgokat, de … jó lett volna pár kapott instrukciót esetleg lemozogni, megpróbálni párszor.

– Nagyon kellemetlenül tudom érezni magam a bőrömben, mikor a vezető tanár technikai bemutatásait követően nem értem, hogy az elvárt, vagy a helytelennek gondolt mozdulatsorokat prezentálja, magyarázza.  És ezt nem a nyelvi akadályok, a fordítás, vagy a kulturális különbségek okozták, mivel rajtam kívül még többen élték meg ugyan ezt ugyan így.

 

Nem akarok negatív kritikát kinyilvánítani, csak azt szerettem volna kifejezni, egy olyan szemináriumon, ahol minden egyes résztvevő vizsga előtt áll, talán hasznosabb lenne, egy támogató, megerősítő, egyértelműsítő tematika alkalmazása.

 

Mindezek ellenére azt gondolom, mindannyian készen álltunk egy sikeres vizsgára. Sajnálom, hogy egyikünknek sem sikerült, az autóban elfért volna haza felé pár díszes kartonlap.

 

  1. Fejezet

Szemlélet fejlesztés útján.

 

Számtalan vizsgahelyzet és az azokhoz kapcsolódó utazások kapcsán az utóbbi időkben hajlamos vagyok lemondóan, szkeptikusan állást foglalni. Sok fárasztó utazás, magas költségek, fölösleges taikai nézések (vagy csak egyszerűen így: european ego championship végignézése). Kevés tanulság és hozadék mellett sok erőfeszítés. Amennyiben életem egyetlen fő csapásvonala volna az iaido, akkor talán mondhatnám, mégis megéri. Utazás, élmény, stb … valami ilyesmi indokokkal alátámasztva. De nincs így. És ezen álláspontomat ingatta meg és gondolkodtatott el Jenő bá’ hazatértünk után leírt nézőpontja, ami igazi szemlélet formáló tananyagként hatott rám.

 

“A sokszor felvetődött EU Iaido taikai gondolata már létezik. Már van, évente kettő is, az EB és egy másik alkalom, az EKF magas dan-os vizsga, idén ez most Modenában volt. Ezen két alkalommal akik Európában iaido-znak megmutathatják a többieknek és az európai iaido vezető tanárainak, valamint a megjelent Japán delegáció tagjainak, hogy mit tudnak. A bemutatónak részvételi díja van, és ezért elvárjuk, hogy a megjelentek 6 percig ránk figyeljenek. A Kyoto-taikai sem ingyenes, az utazás oda még drágább is.”

 

És valóban. A vizsgák alatt a megszokott síri csend uralja a hatalmas teret, a kézzel szinte kitapintható koncentráció hangulata lebeg pár órán át a csarnokban, és mindenki teljes figyelemmel adózik a 6. és 7. dan vizsgázóinak. Még az a motoszkálás és nyüzsgés sincs, mint a Kyoto-taikai-on. 🙂

 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!