A Magyar válogatott keretein belül jómagam Vass Gergely (1.dan) is voltam olyan szerencsés, hogy kijutottam az EB-re!

Indulás előtt pár nappal már magával ragadt az izgalom, hogy mi is vár rám pontosan a sok számomra ködös megjegyzés után! Egyetlen fogadalommal indultam útnak, hogy élvezni fogom (ha beledöglök is :-) )!

Megérkezésünk Párizsba egyszerűen ment a kardokat a vámon nem nagyon akadályoztatták, és még a csomagjaink sem vesztek el! A szálloda természetesen low-price így nem tartott sokáig a szobánk feltérképezése, ahol 2 db ágy és egy neoncső szolgálta a kényelmünket (persze volt azért mosdó és tv is)! A kilátás magával ragadó volt,  a városi temető! Ez kis morbid gúnyt csempészett számomra a hangulathoz :-)!

Okt.30. A következő nap egy napos edzőtábor volt, ahol a japán küldöttség vezetői szintekre osztották a csapatot és oktatni kezdtek minket! Még soha nem bántam, hogy 1dan-os vagyok kivéve amikor Ishido sensei a mudanokhoz került! Mi Kishimoto sensei segítségével ismerkedtünk az ZNKR ez évi változásaival!

Okt 31. a várva (nem) várt nap mely vegyes érzelmeim elvesztésével kezdődött! Felkeltem és nyugodnak, kiegyensúlyozottnak éreztem magam! Ez annyira meglepett, hogy reggeli közben ködös, homályba vesző tekintet és bamba mosoly jellemezett!

A versenyre megérkezve mint eddig is mosolyogtam akire csak tudtam, mert jólesett és mert sokat kaptam belőle vissza, kivéve „ellenfeleimtől" akik többsége nem tudott vele mit kezdeni! Ez volt az én kis taktikám :-)!

A versenyen nyertem is, vesztettem is így kézzelfogható eredményt nem hoztam haza, csak azt amit magamba zártam, erről egy kicsit később!

A verseny után következett a vizsga: én csak szurkolóként vettem részt a megmérettetésben, de érdekes tapasztalatot jelentett végignézni! A kedvencem az a Svéd bácsi volt aki 84 évesen jött el 6.dan vizsgázni, szegényt úgy kellett feltámogatni a vizsgarészhez! Kicsit összekeverte a katákat, kicsit pontatlan volt (habár a vágásai nagyon tetszettek), de elmondhatatlan élményt jelentett ahogy vizsga után letámogatták a vizsgarészről és a táskájához a lépcsőn kettesével szedve a fokokat szaladt fel, otthagyva a meglepetéstől megmerevedett segítőit!

Rengeteg új barátot szereztem török, svájci, belga iaidokák körében (elnézést ha valakiket kifelejtettem) és természetesen nagy örömmel köszöntöttem a már ismerős arcokat!

Verseny közben jó volt tapasztalni, hogy tartanak tőlem, mert jónak tartanak (nőtt az arcom, hát persze), de a legfélelmetesebb, hogy ezt tudtam kezelni és tudtam magabiztosan és jól iaido-zni úgy, hogy magamból a lehető legjobbat mutassam! Sokszor tapasztaltam már magamon az évek során, hogy edzések közben megtanultam koncentrálni (legalább 6 percre J) és mindig nyugodtnak éreztem magam, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen stressz-helyzetben is működik! Talán ez volt a legfontosabb tapasztalásom!

Örülök, hogy nem nyertem semmit, mert ebből megtanultam, hogy lehet még keményebben, még többet és még jobban edzeni! Ha nyerek valószínűleg az arcom bepréselése a szűk ajtófélfák közé minden energiámat lekötötte volna!

Nov.1 a csapatverseny: a csapat melyben 4-en voltunk Mihalik Hunor 5.dan, Herczeg Iván 2. dan, Száraz Róbert 1.dan, és jómagam, az előző napi tapasztalatokkal felvértezve magunkat készültünk a nagy megmérettetésre, kijutni a poolból a németek és az angolok közül! Miközben azon agyaltam, hogy vajon mennyi esélyünk van Hunor mint csapatkapitány kijelentette, hogy mi kezdünk reggel és, ezen belül is én megyek elsőként mert éntőlem fognak majd a gatyájukba csinálni (haha, nálam bejött én akkor becsináltam)! Először próbáltam ellenkezni, aztán letettem róla!

Jó éjszakám volt! Azon gondolkodtam mi lenne a legjobb taktika! A legjobb ami eszembe jutott, hogy az unokahúgomnak vett nyávogós cicát a gi-mbe rejtve a német lány elé állok meccs előtt és nyávogás közben sűrűn pislogok! Nem nyugtatott meg a taktikám :-)!

Végre valahára eljött a reggel amikor előre megfontolt szándékkal erősen gondolkoztam a következő lépésen és csak azon! Most a cipőmet kell felvennem, most a liftig kell elmennem, most csak annyit eszem reggelire, hogy ne legyen tele a hasam ,mert ezt a hibát előző nap már eljátszottam! Ezzel elevickéltem a teremig ahova belépve a ruhámat átvéve megint jött a megmagyarázhatatlan mosolygós jólét! Talán az segített, hogy rájöttem, nem győzni jöttem, hanem csak versenyezni! A kettő közötti különbség   csak itt élesedett ki és mosott el mindent ami kétségekkel töltött el!

A meccsek jól alakultak, mert "meccseltem" egyet a 3.danos egyéni aranyérmes német lány ellen, ill. az angol legenda Andy Wattson 5.dan ellen! A német lány ellen még zászlót is kaptam! Ez jó volt!

Az EB számunkra itt ért véget! Nem voltunk meglepve és nem voltunk csalódottak, inkább csak örültünk, mert jó volt a csapat és a verseny is!

Utána persze egy sarki kiskocsmában amúgy magyarosan ráünnepeltünk a friss érzelmekre és baromira jól éreztük magunkat, amiért a német csapat (akik kiestek a későbbiekben és nem kaptak érmet) rendkívül haragudtak, mert ők valahogy nem tudtak neki örülni, hogy vége és hogy itt voltak, vannak! Ez furcsa volt, mert nagyon jók voltak és azt hittem, ez valamiféle lelki egyensúllyal is együtt jár! Hát nem és itt esett le mi is az IAIDO és mi az a VERSENY!

Most már biztosra tudom nem akarok „versenyző" lenni megmaradok a magam módján iaidoka, mert az nekem jó!

Vass Gergely