SHINBUKAN
A 10. születésnap -
2014.10.14 -
Budapest
10!10!10!10!10!10!10!10!10!10!
A jeles alkalom visszatekintővel kezdődött:
"A tömegpont tágulása korainak tűnik; október..?? és itt mindig bajban vagyok..12 "
majd enbuk-kal folytatódott.
"Elég, hogy úton vagyunk. Hogy az út elején vagy a végén, annak semmi, de semmi jelentősége. Aki helyes irányba megy, és az úton marad, az megkapja a vezetést. Keleten ezt úgy mondják: ha a tanítvány kész, a mester megjelenik. A számunkra szükséges találkozások megadatnak. A dolgunk talán csak bízni, kitartani, és folyamatosan megújulni a megbocsátásban. A többi: kegyelem."
(Patsch Ferenc, SJ)
És ismét megettük a tortát, csokit is...és volt "mese" is.
Készült egy új kép is (az elsőn szereplők közül csak az oszlopok voltak jelen)!
A jeles alkalom visszatekintővel kezdődött:
"A tömegpont tágulása korainak tűnik; október..?? és itt mindig bajban vagyok..12 "
majd enbuk-kal folytatódott.
"Elég, hogy úton vagyunk. Hogy az út elején vagy a végén, annak semmi, de semmi jelentősége. Aki helyes irányba megy, és az úton marad, az megkapja a vezetést. Keleten ezt úgy mondják: ha a tanítvány kész, a mester megjelenik. A számunkra szükséges találkozások megadatnak. A dolgunk talán csak bízni, kitartani, és folyamatosan megújulni a megbocsátásban. A többi: kegyelem."
(Patsch Ferenc, SJ)
És ismét megettük a tortát, csokit is...és volt "mese" is.
"Volt egyszer egy ország. Talán éppen ez. Élt benne egy ifjú ember. Nő volt vagy férfi, már nem tartja számon senki. Ifjú volt és ifjú szemeivel látta, már jó időben látta, milyen helytelenül élnek az ország lakosai. Mind csak herdálja az idejét felesleges és méltatlan elfoglaltságokban. Nem is keresve és nem is tudva élete értelmét.
Idejében eldöntötte hát ez az ifjú, hogy minden tehetségét a tanulásnak szenteli, hogy nagy tanító lehessen és jó útra téríthesse az országot. Ki is járta az összes iskolát, egyetemet. Megszerzett minden papírt, diplomát és fokozatot, kiolvasott minden könyvet, meglátogatott minden gurut, talán még itt is járt. Aztán egy nap, még mindig elég fiatalon, úgy döntött, készen van: tanítani fog.
El is ment egy kis faluba, hogy ott megkezdje tevékenységét.
Kibérelt egy kis házat, majd plakátot szerkesztett és kiragasztgatta a legforgalmasabb helyeken: „szombat délután 6-kor tanítás a főtéren!” - Ez állt rajta. Aztán hazament és kezdte összeszedni az első előadása anyagát. Hosszú estére számított.
Készülettel telt hát az egész hét. Aztán szombat délután, kissé izgatottan, de kellemes bizsergéssel a gyomrában kiment a főtérre. Várta a gyülekezőket. De azok nem jöttek. Egy árva kóbor kutya sem gyűlt oda a térre. Ahogy ott ácsorgott elárvulva, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a falu népe lassú, kellemes sorokban araszolgat felfelé a domboldalon, a fennsíkon álló kis ház felé tartva.
„Mi a ménkő! – Félreértették volna a helyszínt? „ – morfondírozott magában.
„Megyek, szólok nekik.” – s ezzel megindult a népek után.
Mire felért a dombtetőre, a falu apraja-nagyja már betért abba a házikóba, amely a fennsíkon, az erdő szélén állt. Ültek ott lócán, sámlin, hokedlin, szőnyeg sarkán, de még tán a macska farkán is. Béke volt, halk zümmögés. Mindenki a tűz felé figyelt, ahol egy öreg nénike a levest kavargatta. Időről időre megszólalt valaki a falusiak közül. Feltett egy kérdést, vagy elmesélt röviden egy történetet. Az anyó meghallgatta, bólogatott. Mondott pár szót, aztán jött a következő. És így telt az este. Ifjú barátunk ámulva és egyre növekvő türelmetlenséggel figyelt. Aztán hazamenet. Szívében sértettség, és értetlenség tombolt. Kisemmizettnek érezte magát. Arra gondolt, majd ő megleckézteti a vénasszonyt.
Gonosz kis tervet eszelt ki. Elhatározta, hogy elkap egy gyönge madárfiókát és a zsebébe rejti. Aztán a következő alkalommal, mikor az anyónál összegyűlik a nép, majd ő is előáll. És megkérdezi az anyót, hogy a madár a zsebében élő-e vagy holt. S ha az anyó azt találja mondani, hogy halott, akkor győzedelmesen előhúzza az élő fiókát, ha pedig azt mondaná, hogy élő... nos akkor kész rá, hogy ujjai között kiszorítsa a madárkából az életet, és csak az ernyedt testet mutassa föl. S ahogy eltervezte, úgy is tett.
Következő szombaton fogott egy madárkát, a csipogó jószágot a zsebébe rejtette, majd megindult a többiekkel fel a dombra. Az anyó házában békés pára úszott. Fűszerillat, mormogás. Jöttek a kérdések. Ifjú barátunk alig győzte kivárni a sorát. Aztán mikor egy perc csönd állt be, hirtelen felpattant és az asszonynak szegezte a kérdést: „Na, ha te olyan okos vagy és azt hiszed, hogy mindent tudsz, mondd meg, hogy a madár a zsebemben élő-e vagy holt?”
Az anyóka fölnézett a csészéjéből. Egy pillanatra mosoly futott át az arcán, ahogy figyelmesen szemügyre vette ezt a nyugtalan lelket, majd halkan csak ennyit válaszolt: „Nos, ifjú barátom, ez egyes egyedül csak rajtad áll.”
10?
Sok? Kevés? Az életünk hossza véges, az Út végtelen..
10!
Sok? Kevés? Az életünk hossza véges, az Út végtelen..
10!
![Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!](javascript:kepablak("fenykepalbum/keptar_1417_big_2014.10.14_10_szuletesnap_csoport_shweb.jpg",1044,874);)
![Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!](javascript:kepablak("fenykepalbum/keptar_1417_big_2014.10.14_10_szuletesnap_204804.jpg",1044,788);)
![Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!](javascript:kepablak("fenykepalbum/keptar_1417_big_2014.10.14_10_szuletesnap_204643.jpg",1044,1385);)
![Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!](javascript:kepablak("fenykepalbum/keptar_1417_big_2014.10.14_10_szuletesnap_204434.jpg",1044,788);)
![Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!](javascript:kepablak("fenykepalbum/keptar_1417_big_2014.10.14_10_szuletesnap_204626.jpg",1044,1385);)