SHINBUKAN
Alaptábor 3.0 - 2015.02.28 -
A gondolat nemzedékeken át ível, Cook Sensei is sokszor megosztotta ezt velünk:
"A Budo rólunk, emberekről szól".

Sok év telt el azóta, hogy először kardot és jo-t fogtunk a kezünkbe. Ezen idő alatt a gyakorlás maradt az állandó ebben a folyamatosan változó egyenletben - mert gyerekek születtek, tanulmányok fejeződtek be és életek váltottak irányt.
A gyakorláson kívül együtt töltött idő így egyre kevesebb lett, elmaradtak a péntek esték, a táborok, ahová több autóval érkeztünk..de az igény mindig is megvolt bennünk a baráti beszélgetésekre, ezért mentünk örömmel ezen hétvégén egy táborba, Visegrádra!

A Duna parti város mindig hazavár, mindig otthonos. A tornaterem ezúttal meleg is volt, hívogató, hamar belaktuk. A közös reggeli után lassan előkerültek a céltáblák, nyílvesszők, hogy kezdődjön az öröm-lövészet!


A csapat nem volt teljes. Volt aki betegség miatt maradt otthon, volt, akit családi ügyek marasztaltak - és biztos volt, akit ezen a napon is az élet forgácsolt ezer felé, ezért nem tudott eljönni..ezért is örültünk egy régi barátnak, aki örömmel fogadta a meghívást - a nap családi jellegét pedig én adtam meg azzal, hogy a lányom is elkísért az útra.

Örültem a friss levegőnek, a víz illatának, a hullámok zajának, az ismerős utcáknak, az erdőnek, a cukrászdának, a barátok mosolyának, a becsapódó nyílvesszők hangjának.
Örültem, hogy a lányom láthatja ezt, hogy a kezével végigsimíthatja a tollakat, hogy megvárja az utolsó vessző kilövését, hogy utána közösen a céltáblákhoz sétáljon velünk..

Azt hiszem, ez a lényeg.

Példát mutatni, elszórni a magokat, megmutatni annak a lehetőségét, hogy ebben a rengetegben is találhatunk olyan ösvényt, amelyen érdemes járni.

(Igen, lehet, hogy egy-egy vessző néha a tábla mellett száll el..de lényeg az irány, és hogy soha ne veszítsük szem elől a célt...)

Szilva Imre


Mindig, amikor közeledek Visegrád felé elkezd valami zizegni bennem, göndörödik, fodrozódik, kanyarbál két pircegés között... A barnák narancssárgára váltanak, a sötétek kivilágosodnak, a piros elmélyül, a zöldek rikkantanak egyet, a kékek meg nagy, szivárványos ívvel szemembe úsznak, és már Ott is vagyok!!!!

Hogy hol is az az Ott?... Hát mindig ott, ahol Mi vagyunk!!!
Vihogunk két tsuki között, mister suigets hörögve földig hajol, kaishi tsukinál megbeszéljük, hogy az eke mennyivel jobban szántott és japán hakamában sztrapacskát eszünk, majd jóllakott szétziláltsággal az esti homályban kitartott részeink rátámadnak a kínai ledekre hun íjjakkal.

Hát ezek vagyunk Mi.

Árkay Lucia
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!