E.I.C. 2015 Germany – Berlin (http://www.eic2015.de)

ZNKR Delegáció:

YAMAZAKI, Takashige Iaido Hanshi 8 Dan, Saitama

KUSAMA Junichi, Iaido Hanshi 8 Dan, Niigata

AZUMA Yoshinobu, Iaido Hanshi 8 Dan, Oita

 

Fotók az eseményről: picdrop.de

Videók pár mérkőzésről: youtube.com

 

 

Kilencfős válogatottunk utazott ki Berlinbe, hogy részt vegyen az Iaido Európa Bajnokságon. Több, mint egy teljes év kihagyása után, idén nyáron állt össze a végleges válogatott, és kezdett közös munkához. Szeptemberben öt napot érlelődtünk a nálunk vendégeskedő Kusama sensei keze alatt , majd a az út előtti hétvégén kovácsolódtunk végleges formára Visegrádon.

 

A hét maradék napjai villám gyorsan elteltek számunkra az utazás utolsó szervezési mozzanataival, majd egyszer csak a reptéri forgatagban találtuk magunkat bőröndjeinkkel és karszállító dobozainkkal, szívünkben pedig a szokásos izgalommal és várakozással.

 

Természetesen örökös társunk és tanítómesterünk a nehézség is csatlakozott hozzánk, biztosítva minket arról, hogy egyetlen utazásunk és vállalkozásunk sem nélkülözheti őt. Az elmúlt években többnyire önként vállaltuk, hogy ne a sokszor költségesebb központi szálláson verjünk tanyát. Idén ezt a szervezők osztották részünkre a jelentkezések körüli adminisztratív hibákkal. Így jutott részünkül az 5.45ös ébresztő, a reggel 6os reggeli a sarki pékségben, a villamos utak a fő-szállásra és az esemény helyszínéhez, rengeteg futkosás és plusz utazás, villamos jegyekért, ebédcsomagokért, élelemért, elveszett tárgyakért… Mindezekkel nem kis plusz terheket vettünk vállunkra. Mindezek ellenére jó hangulatban és tettre készen vártuk, hogy kardjaink markolatát végre ismét a kezünkben érezhessük.

 

A hagyományokhoz híven egy napos szeminárium előzte meg a versengést. Yamasaki sensei vezetésével és Kusama sensei bemutatásában áttekintettük a ZNKR katá-kat, majd három csoportban a Japán delegáció sensei-ei foglalkoztak a további képzéssel. Örömmel láttuk viszont, most már régi ismerősként, Kusama sensei-t, aki a 3-4.dan csoportját képezte, és emlékezetében még mindig őrizte a magyar köszönéseket. A késő délutáni órákban még egy röpke bírói szeminárium zajlott le, talán a szokásosnál jobban borzolva a kedélyünket. Nehéz volt nyugodtnak maradni a számtalan bírói esetlenség és szerencsétlenkedés láttán. Még a gyakorlott, hosszú évek óta bíráskodóktól is láttunk meglepő helyzeteket. (És sajnos, nagyon sajnos, hogy még mindig nincs helye a döntési mechanizmus képzésének, még mindig csak a verseny mechanikus működésére jut idő és figyelem.) Kételyeinket és bizonytalanságunkat az sem oszlatta el, hogy az esemény végén Kusama sensei kis előadásában firtatta a gyenge bírói munka tolerálásának lehetőségeit és az udvarias viselkedés formáit.

 

Eljött a már régóta várt nap, szombat, az egyéni versenyek napja. Valamit vártunk. Talán valami kis sikert, mely évek óta nem volt részünk. És ezt nem is feltétlenül érem formájában vártuk. Ez éltetett bennünket. Az erre várakozás. Ez erőt adott, hogy kitartsunk a nehézségek között. Aztán megkezdődtek a mérkőzések, és sorra vesztünk el. Ha van frusztráló dolog, akkor a poll-ból ki nem jutás az az. És sorra ez történt. Ketten (a két újoncunk) azért kijutottak az egyenes kiesésbe, de nem jutottak sokkal tovább (Rájuk legalább büszkék lehetettünk). Másnap, vasárnap, még élt egy halvány remény bennünk, talán a csapatnak más jut osztályrészül. De nem, ők is elvesztek a pool-ban.

 

Nem maradt már más csak, a letörtségünk, és kételyeink. Ekkor úszott be elém egy hatalmas tükör, mely mérete nem volt kisebb, mint az óriási terem falai. Szembe kellett nézzek magammal, szembe kellett nézzünk magunkkal, látni azt, amit eddig nem. Van úgy, hogy amit a tükörben látunk, az nem tetszik, de igaz. A tükör soha sem hazudik. (Ezért is gyakorlunk vele, ha van lehetőségünk rá.)

Szóval látnunk kellett pár dolgot és szembesülni velük:

Kicsit más iaido-t mutatunk, mint a sikeresek.

Kissé le vagyunk maradva más országoktól.

Nem a bírók a sikertelenségünk okai, mint az sokszor felvetjük első indulatból.

Válogatottjaink nem iaido-znak rosszul, de legyőzőink nálunk jobbak.

 

És kérdéseket kell feltennünk magunknak, mégpedig szép számmal:

 

Akarunk eredményt elérni?

Hol a versenyzés helye értékítéletünkben?

Tényleg ki tudjuk válogatni a legjobbjainkat?

Mindent megteszünk a sikeres versenyrészvételért?

Tudjuk, hogy merre haladjunk tovább?

Mi az, amit a feltörekvők másként csinálnak?

A pár éve ismeretlen szereplőből konstans eredményessé váltak mit tettek sikereikért?

A valaha az EB-ken meghatározó és most eredménytelen nemzeteknél mi történt/történik?

…

És még folytathatnám.

 

Milyen érdekes érzés, mikor a kétely, a lelkesedés, a továbbhaladás keresése, és a továbbhaladás akarása vegyül egy időben, egyszerre. Ezt érzem most, ez kavarog bensőmben. (Talán így)

 

De menni kell tovább és megyünk is, mert a tükör újragondolásra és új tervekre inspirál!