Csak így név nélkül szeretnék beszélni egy férfiről, akivel a legutóbbi utunk alkalmával találkoztam újra. Régi ismerős. Idős, csendes ember, tele szeretettel. Már lassan és lágyan mozog, hetven felett jár. Ott állt a tábor résztvevői között, és ő is gyakorolt.
Este, mikor fáradtan, és élményekkel tele a sok-sok nemzet képviselői együtt ültek a vacsoránál, és megkezdődtek a beszélgetések, hozzánk telepedett. Mesélt. Itt tudtam meg, nem rég vesztette el feleségét, és a gyerekét is. Mellettünk ült ez a kis termetű, idős ember. Csodálattal figyeltem. Lehetne benne düh, harag, elkeseredettség, bármi, az élet csapásai miatt.
De szeretetet sugárzott.
Azóta is őrzöm ezeknek a perceknek az érzéseit. És azt az érdekes benyomást, ami akkor jutott eszembe: Milyen kép is él bennünk az erőről? Izmok, erőteljes, vagy harcias mozdulatok, stb. …

Azt hiszem, ebben az idős úrban, eddigi életem egyik legerősebb emberét láttam.