SHINBUKAN
Árvíz, Otthon. - 2010.06.05. -

Otthon.

Elvadult pillanatokban osztom a Dogonok hitét, hogy egy olyan bolygóról származom, amely a Szíriusz kettős csillagrendszer körül kering. Ha közelebbi helyet kell választani ott a hideg és magányos égi kísérőnk, a Hold...a Földön pedig (ha nem vesszük figyelembe, hogy elvonultan, egy kolostorban) Egerben élnék szívesen. Budapest örökre ideiglenes lakcím marad - Edelényben viszont életem első kétharmadát töltöttem, tehát leginkább az az otthon.

Péntek hajnalban hívott anyu, hogy éjjel kiöntött a Bódva, körülzárta a háztömböt, ahol élnek, áram nincs. Ekkor hibát követtem el (szerencsére korom előrehaladtával egyre kevesebbet, de ebből is csak
tanultam), hogy nem hagytam itt mindent, és nem indultam azonnal haza.
Dolgoztam, este forgattam a Kardot, közben érkeztek a hírek, hogy nagyon sok önkéntes érkezett, helikopterek dolgoznak a gáton...majd délután megtudtam, hogy átszakadt a gát, kettévágva a várost. Este összecsomagoltam, majd azt ettem, amivel ilyen távolról segíteni lehet: ültem.

Szombat - félig munkanap. Percről-percre változtak az információk, nem tudtam hogyan vagy meddig jutok el autóval, anyu sírva kért, ne is induljak, de fél 12-kor már az összes izmom jelezte, mennem kell. És rohanás. Egy kölcsönkért és két vásárolt gumicsizmával robogtunk végig az autópályán. Miskolc végén az északi kihajtó le volt zárva, ezért át a városon, majd tovább..nem is remélve, hogy száraz kerekekkel eljutunk a városig. Elmentünk a megáradt Sajó mellett, majd pár perc után már láttuk a várostáblát...és irány a legközelebbi nagymama, aki egy elárasztott rész mellett lakik. 79 évesen a kertet kapálta, láttuk hogy jól van, indultunk tovább anyuhoz. A belváros közelében rendőr fogadott minket, kicsit távolabb tudtunk leparkolni, és már vettük is elő a csizmákat - szükség volt rá. Az ár kicsit visszahúzódott, de még 20 cm-es víz zárta körül a híd közelében épült házat..és bejutottunk.
Láttuk, hogy áram -  hűtő, meleg víz... - és alvás nélkül nélkül, de anyuék jól vannak, ezért indultunk is, ki a gátra!
A későbbiekben csak taxinak nevezett Ural erdészeti teherautóval jutottunk át a sodráson, de a hatalmas gépen is éreztük a sodrást. Az átmeneti szállássá átalakult iskolánál lepakoltuk az üres ételes hordókat, majd visszasétáltunk a gátra, és beálltunk a budapesti és mezőkövesdi tűzoltókhoz, megerősíteni a gát keleti oldalát, hogy védjük az iskolát, és a többi házat. Gyorsan megtanították a zsák helyes fogásást, kis idő múlva már gyorsan és hatékonyan ment a munka.


A folyó előttünk hömpölygött. A homokzsákokon álltunk, a vízszint pedig pár cm-el volt csak alacsonyabb. A szemközti gát nem látszott, csak a házak, melyeknek az ablakáig ért a víz.. Tudtam, ha az átázott töltés enged, minket nagy erővel és gyorsan sodor majd a víz, de minden nem számított. Kaptam a zsákot, és adtam tovább.
A tűzoltó srácok kedve jó volt, pedig 12 órás váltásokban voltak ott, és néha a buszban kellett aludniuk...sok érdekes történet hangzott el tőlük. Kihasználtam az alkalmat, hogy erősítsem a bal kezemet, persze a rántások nem tettek jót a könyökömnek, de majd elmúlik. Rövid szünetben villámlátogatást tettünk apuéknál is (ott most a belvíz a probléma), majd vissza. Időközben naplemente, szúnyogok, generátor és fáklyák jöttek sorban, fél 10 lehetett, amikor abbahagytuk.
Egy magasabb pontra parkoltam a Mazdával, majd visszasétáltam.
Gyönyörű, csillagos nyári éjszaka volt. A város távolabbi részein csak egy két homokszák emlékeztetett arra, hogy ez nem egy átlagos nap. A belvárosban közben közvilágítás helyett fáklyák gyúltak, a munkagépek pedig hozták-vitték az utasokat.



Fáklyák? Amikor közelebb mentem, láttam, hogy hosszú gyertyák. Ezek pedig mindig a gyászt juttatják eszembe... Valószínűleg lehetetlen együtt érezni azokkal, akik aznap is egy tornateremben aludtam, mert amikor átszakadt a gát, és kidöntötte a kerítéseket, elsodorta a háziállatokat és egy élet munkáját. Álltam ott, néztem az úton a vizet, és csak erre tudtam gondolni.
Sötétben, hideg vízben volt egy kis tisztálkodás, majd a telefon fényénél vettem ki a kontaktlencsémet. Fáradt voltam, de aznap éjjel nem aludtam. Szeretem a csendes kis erdei patakok hangját, de ez a hang vízesésre emlékeztetett...

Reggel korán átmentem a másik oldalra, láttam, hogy a tegnapi helyen 40- cm-ert is apadt a fő ág. Nagyon sok segítőt másik városba rendeltek, a tűzoltók egy része maradt vizet szivattyúzni.
Végigmentem a gáton, a kis hídig, és láttam az utcát, amely víz alatt volt. Ekkor már látszottak a szemközti gát homokzsákjai, ami jól jel volt. Meglátogattam a másik nagyszülőt, akik szintén aggódtak, mert csak  hírekből értesültek az eseményekről. Délután apu pincéjében betömtünk néhány lyukat, hogy a félméteres víz ne kapjon utánpótlást, és a szivattyúnak könnyebb dolga legyen.
Közben a folyó apadt, egyre több utca vált láthatóvá, bár a csatornafedelek alól még folyt a víz. Délben korlátozták a víznyomást, majd hallottuk, hogy Felsőzsolcát ki kell telepíteni..nem nyugodtam meg.
Este indultunk vissza. Miskolcon rendőrautók kísérte konvoj tartott Felsőzsolca felé, mi pedig a főváros felé, a gondolataimba merülve.

Nem a régi bak pesszimista, egyszerűen csak a realista énem gondolja úgy, hogy a világvége nevű, egyre gyorsuló folyamat részei vagyunk. Ez itt az utolsó perc, éjfél után a pillangó álom nevű mátrix program újraindul. Fejlett civilizációnk a terveknek megfelelően sikeresen elpusztítja önmagát.

Nem tudom, hány természeti katasztrófa, háború, járvány kell még, nem tudom hány fajnak kell kipusztulnia, hány gyereknek kell éhen halnia ahhoz, hogy fel akarjunk ébredni...
Tudom, sokan vannak, akik imádkoznak. Sokan a nem ártás Útját követik, meditálnak, mi a Kardrántás művészetét tanulmányozzuk, van akinek az arcán az együttérzés könnycseppjei csorognak, van, aki stoppal utazik a városba, ahol a gáton dolgozik egész nap, hogy segítsen.
Sokan vagyunk, sosem voltunk még ennyien!!!

Én állok a sorban, és adom tovább a zsákot.

Neked is.