SHINBUKAN
Iaido Koryu Seminar - 2010.11.06.-07 -
Szombat reggel (hangos ébresztőt kaptunk) a stubnayfürdői (Turèianske Teplice) dojoban, így kicsit korábban keltünk, mint az őszi nap.
A mosovce-i terem ezúttal szó szerint meleg fogadtatásban részesített bennünket, belépésünkkor két sugárhajtóműre emlékeztető, gázzal működő fűtőberendezés üzemelt - sőt, a radiátorok is működtek! A mátrix ablakon elénk tárultak az évszak színeivel festett, fényben fürdött fák..
..és elkezdődött!

Az év végi találkozásokat mindig nagyon várjuk, hiszen a koryu formagyakorlatok mindig tartogatnak számunkra egy kis fűszert - és természetesen sok újdonságot is. A "kezdő" széria volt az első nap programja, részleteken finomítottunk. Cook Sensei könnyed mozgása még mindig ámulatba ejt minket. :--)

Az estét (a szokásos bevásárlás után) után az egykori Zöld Tükör(fürdő)ben töltöttük, majd közös vacsora következett.

A pihenést a másnap szakította meg, amely megállíthatatlanul jött felénk, és hozta a várva várt "középszintű" katákat! Cook Sensei mosolyogva, energiával töltve magyarázott nekünk, gyorsan és pontosan mozgott, mi pedig (nagy örömünkre) kaptunk időt arra, hogy mindent kis is próbálhassunk!

Izzadtunk, fáradtunk, fáj a térdünk - de a lángból mindenki kapott egy kicsit, bennünk ég tovább, visszük tovább!



 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!