Úgy beszéltem meg az Istvánnal, hogy 1-kor indulunk. Nem sokkal egyóra után meg is jött a ház elé. Jó sok cuccom volt. Két táska és még egy szatyor, 4 ásványvíz és a kardom. Később kiderül, hogy ez sem lesz elég. Nagyjából 3,5 óra alatt értünk Blatnica-ra. Igaz közben egyszer megálltunk kávézni és tankolni is.

A szállásunk Blatnica-tól keletre volt egy völgyben. Egy Nagyon szép helyen. Körbe magas dombok, rengeteg erőd és egy patak folydogált a közvetlen a szállásunk előtt 10 méterrel! Festői volt a táj. A szállás egy új épületben volt. Igazán igényesen volt berendezve.

A szállás:

Kis keresgélés után rátaláltunk társainkra az éttermi részlegen.

A helyi specialitás a Marlenka:

Ott beszélgettünk egy kicsit, majd kimentünk a tűzrakóhelyre ahol Sándor csirkehúsos "krumpliscsodát" ütött nekünk össze. Hoppá! Nem otthon maradt a tányér és az evőeszköz! Sebaj. A szálláson kis keresés után találtuk néhányat. Így más semmi akadálya nem maradt, hogy közösen elfogyasszuk a vacsorát. Igazán finom volt. Köszönjük Sándor!

Sajnos ekkor már kezdett sötétedni és hideg is volt aznap. Így inkább bent folytattuk a beszélgetést.

Másnap már félhétkor felébredtem, de még próbáltam egy kicsit aludni. Sikertelenül. Annyira izgatott voltam és már alig vártam, hogy kimenjek és csináljak pár képet a reggeli fényben és, hogy felfedezzem a környéket. Így 6:45-kor már vígan kattintgattam a fényképező gombját odakint.

Nem sokkal később már fent jártam a közeli hegyoldalon és fotóztam a tájat.

A szállásunk madártávlatból:

Visszaúton szembejött Sándor. Rövid beszélgetés után úgy határoztunk, hogy megnézzük magunknak a falut. A település felé menet van egy kis tószerű képződmény.

A tó:

Egy kis forrás táplálja, ami aztán belefolyik egy kis patakba, ami úgyszintén belefolyik a már fentebb említett patakba. Ennek mentén terül el a falu. Csak pár utcából áll ugyan, de nagyon sok új és szép ház volt minden felé. Látszik, hogy egy felkapott hely.

Miután visszaértünk a szállásra jól bereggeliztem és csináltam néhány szendvicset a túrára. Valamivel 10 óra után indultunk el a kék-jelzésű turistaúton. Anikó, Ádám, Imre és jómagam. 

Imrével sorra készítettük a képeket. Téma akadt bőven.

De alig mentünk 1-1,5 órát a többiek máris vissza akartak fordulni, hogy segítsenek az ebéd készítésében. Nekem eszem ágában sem volt még visszamenni. Úgy döntöttem, hogy én inkább lemondok az ebédről és tovább megyek. Hiszen a csúcs még messze volt.

És még rengeteg látnivaló várt, amit semmi képen nem akartam kihagyni. Így egyedül mentem tovább. De egy idő után meguntam, hogy az út a hegy mellett ment és valahová mögé vitt volna. Ezért fogtam magam és egy alkalmasnak tűnő helyen elindultam felfelé egy "enyhe" 60 fokos emelkedőn.

Ehhez hasonló „utakon” mentem felfelé:

Egy kiszögelésen aztán megpihentem és ettem egyet. A rövid pihenőt követően folytattam az utamat. Meglepetésemre nem sokkal később találtam egy sárga-jelzésű turista utat.

„Mindig a sárga úton…”:

Azon mentem egy darabon, de arról is hamar letértem, mert nem a csúcs felé vitt. A felfelé menet találtam jó néhány medvenyomot is. Huhh!

Ez nem annyira vicces, gondoltam akkor magamban. De, hogy ez egy Shinbukan-tagot megállítson kevés. Ahhoz valami több kell. Legalább egy cunami vagy hasonló. A dolog annyira nem lepett meg, mert mondták, hogy vannak itt medvék is. De ezt követően egy kicsit óvatosabban mentem tovább.

Fent a kilátás nagyon szép volt.

De aztán láttam, hogy a nem is olyan messze van egy magasabb szírt ezért hamar tovább mentem. Előbb lefelé majd újra felfelé vitt az utam. De egyszer valahogy eltűnt a sárga jelzés és újra ismeretlen ösvényen mentem tovább.

Az utam során találtam néhány "medvebrummantást" is. Szerencsére egyik sem volt friss (Nem! Nem Zoli, nem a kezemmel ellenőriztem a dolgot. És Sándornak is üzenem, hogy mukyu-k sem voltak bennük).

Úgy 3/4 óra alatt értem fel a hegytetőre. Nagyon szép kilátás nyílt onnan fentről.

A távolban látszik a falu:

Többféle virág is volt a hegyen. Volt egy igazán szép kék fajta is.

De nini! Még van feljebb is!

És még feljebb!

A bizonyíték, hogy valóban fent jártam (jobbra) és nem a netről szedtem le a képeket:

De itt most hagy tegyek egy kis kitérőt a hegymászás és az Iaido hasonlóságát elemezgetve. Úgy gondolom minden önfejlesztő dolog, mint az Iaido is hasonló a hegymászáshoz. Néha azt érzi az ember, hogy már valamiben jó „felért a csúcsra”, de akkor ha figyelmes rájön, hogy van még feljebb és feljebb is. Az Út fáradságos, de megéri járni rajta, mert sok csodás dolgot láthat az ember. Több út is vezet felfelé. Vannak könnyen járható, de hosszúak. Nehezen járhatóak, de eredményesebbek. És vannak az ismeretlen utak. Amiről ugyan senki sem tudja merre visz, de az elkerülhetetlen, hogy valaki kitapossa azokat is mások előtt. Persze néha akarva vagy akaratlanul letérünk az Útról. De ha van valaki aki segít visszatalálni akkor nem történhet nagy baj. S ha pedig egy dologban netalántán mégis elérnénk a tökéletesség határát, akkor hamar rádöbbenhetünk, hogy még sok csúcs van, amit megmászhatunk. Végtelen sok…

Fent aztán megint ettem egyet, majd visszaindultam az "alaptáborba". Közben megfogadtam, ha lehet akkor jövőre a szomszéd hegyre mászok fel, mert az még magasabb volt. Lefelé egy darabon a hegygerincen vezetett a helyenként nyaktörő út. A térdem viszont addigra már eléggé fájt ezért nem tudtam olyan gyorsan menni, mint szerettem volna. őszintén szólva, lehet az élmények miatt, vagy a jó hegyi levegőtől, de nem is éreztem magamban fáradtságot. Sőt! Nagyon vidáman, feldobódva mentem lefelé. Így értem le alig 1 óra 20 perc alatt. Pont mire kész lett a lecsó! :)

A közös lecsózás:

Azt követően, hogy jól megtömtük a fejünket, felkerekedtünk és elmentünk a teplicei Welness és Spa fürdőbe. Nagy nehezen megértettük magunkat a pénztáros hölgyel, hogy Zolinak egy úszónadrágra van szüksége ill. Zsófinak egy törülközőre. Ennek eredményeképpen Zoli kapott egy madzagnélküli fürdőnadrágot. Zsófi pedig egy lepedőt. De a Shinbus kreativitás itt is meglátszott. Zoli a cipőfűzőjét fűzte be madzagnak!

Igazán jól éreztük ott magunkat abban a rövid 2 órában. Volt ott jakuzzi, többféle medence és csúzda is. Az egyetlen furcsa dolog az az volt, hogy minden csak és kizárólag Szlovákul volt kiírva. Elég beképzelt dolog mondhatom. Mire visszaértünk a szállásra mindenki nagy örömére megjöttek a többiek is. A közös italozás és beszélgetés 11-ig tartott. Ekkor már mindenki nagyon fáradt volt. Másnap aztán hétkor kelés volt. Kilencre már az edzőteremben voltunk. Itt bemelegítéssel kezdtünk, majd 10-től a nyitóceremónia után sorra vettük a katákat, mely során kétszer is az a megtiszteltetés ért, hogy én "halhattam" meg Cook-sensei keze által. :-) Az egyes katákról sok érdekeset és hasznosat mondott. Amit sajnálok, hogy nem tudtam mindet megjegyezni. Ez ment délután 4-ig egy ebédszünettel megszakítva. Aztán visszamentünk a szállásra, majd bevásároltunk holnapra. Ezt követően újra felkerekedtünk és elmentünk a közeli várromhoz.

A rom:

Onnan is csodás kilátás nyílt a tájra. Ott találkoztunk a helyi "hős"-sel, aki egymaga próbálja restaurálni a várat. Elég aprólékosan dolgozott nem mondom. Szerintem "röpke" 40 év és kész is lesz vele :-)

Este újabb hosszú beszélgetés következett. Másnap délelőtt 10-től délután fél egyig gyakoroltunk, majd egy egyórás pihi után kezdődött is a vizsga.  Ezúton is gratulálunk Imi-sannak a sikeres vizsgához!

Ezt követően indultunk kissé fáradtan haza. Immár hármasban Csabival. Jó hangulatban telt az út. Az egyedüli negatívum az volt, hogy a „hánytatós” út felé vitt minket a GPS. Fél kilenc körül értem végül haza.

"Röviden" ennyi lett volna.

Még egyszer köszönet a szervezőknek és Senseinek! Nélkülük szegényebb lenne most az életünk. Igazán jó élményekkel gazdagodva tértem haza. Mindenkép megérte elmenni. Nagy kár, hogy voltak akik nem tudtak eljönni. Talán majd legközelebb…

 Vágvölgyi Gábor