Előtte

Eredetileg tavaly őszre terveztem ezt az eseményt, de képtelennek éreztem magam rá annyi eseménnyel teli hónap után. A számos utazás és élmény nem adott teret egy újabb dolognak, a nappalok rövidültek és a tél is megérkezett. A tervet nem vetettem el, csak engedtem téli álomra menni. Most tavasszal, a természet ébredésével a Sen is feléledt. Most azonban minden elsőre és egyszerűen összeállt. A május elsejei négynapos hétvége alkalmasnak tűnt a megvalósításra. Sokat terveztem, és sokat számolgattam Zolival, aki társamul szegődött erre a különös utazásra: mit, mennyit, hogyan? Sok dolog megváltozott a tervezgetés közben, sok minden átíródott, csak az alapelvek nem. Ezeket így fogalmaztam meg magunknak:

„Ha az eredeti célt követjük, és a jo iránti elhivatottságnak, az előttünk járóknak, az ősöknek, és a megismerésnek szenteljük ezt a próbát, akkor jó felé megyünk. Nem hiszem, hogy a rekord jelleg lenne a fókuszban. És ha valami miatt nem jutunk el sen-ig, akkor is elmondhatjuk, hogy egy jót gyakoroltunk ismét.”

Akiknek meséltem tervemről feltették a kérdést: miért? Miért akar valaki 1000 katá-t megcsinálni? A válasz kezdetektől bennem volt, de csak érzések formájában. Ezeket próbáltam megfogalmazni a kérdésekre válaszolva, de nem vagyok benne biztos, hogy ez minden esetben sikerült. És csak remélni merem, hogy a külső szemlélő is azt látja ebben, amit én.

Mi a cél? Vagyis inkább mi nem. Semmi képpen sem valami féle rekord beállítása, vagy a hírnév, vagy bulvárhír teremtése. A mennyiség csak segítség egy magasabb minőség elérésében. Rég bennem lappangó gondolatok tereltek e dolog felé. A gyakorlás szeretetén túl, hívott a megismerés, hogy milyen a nagyon intenzív edzés, mi történik a folyamatos mozgás során? Hová jut el az ember, mit él meg? Az 1000 egy kellően nagy, és tiszteletet parancsoló szám. Így a próbatétel előtt csak nagy tisztelettel és alázattal tudok rá gondolni, mint valami nálam hatalmasabb dologra. Tehát az egyik cél megismerni, mit hoz egy ilyen fajta gyakorlás, terhelés? Mit találunk magunkban ez alatt az idő alatt? Hová visz bennünket a technikák és a magunk megismerésében? És mint az előbb említettem, egyfajta próbatétel is. 

A másik cél egy régóta bennem motoszkáló gondolat megvalósítása. Egy ideje keresem, miként lehetne felvenni a kapcsolatot az előttünk járókkal, az ősökkel. Miként lehetne tisztelegnünk előttük, miként lehetne hálánkat kifejeznünk azért, hogy ma, itt mi is ismerhetjük az általuk járt utat, és mi is haladhatunk rajta? Mi módon hallhatnánk az ő szavukat? Néha tapasztalom, a technikák beszélnek, gondolatokat súgnak egyszer-egyszer.  Bízom benne, hogy egy ilyen gyakorlásban, ha a fókusz nem a puszta teljesítésen van, akkor meghalljuk szavaikat, üzenetüket.

És a kezdés előtti este még egy gondolat érkezett, egyetlen szó, ami szinte mindent leegyszerűsített a végletekig: felajánlás.

Kezdetek

Mint említettem már,  most minden egyfajta természetességgel összeállt a megvalósításhoz. Helyként az esztergomi Shinbukan Aikidojo-t kerestem, meg. Tulajdonosának és vezetőjének, régi barátomnak nagy hálával tartozom, hogy befogadott minket és a Sen-t. E hely az általam ismert legszebb dojo, de igazán inkább szentélynek nevezném. (Utólag egészen biztos vagyok benne, hogy ha nem ilyen környezetben lettünk volna, akkor nem lettünk volna képesek teljesíteni a célunkat.) További ajándékként nagyszerű időjárás is érkezett, testi bajaink is szüneteltették támadásaikat, és lelkünkben is sikerült behangolódnunk. Mit is kívánhat ember ennél többet?

 Alatt

Élelemmel, jo-kkal és bokuto-kkal felszerelkezve vasárnap délutánra érkeztünk a helyszínre. Mindent előkészítettünk, és a nappal együtt mi is nyugovóra tértünk. Az ébredést is a nap járásához igazítottuk, ezért 4.28kor keltünk. A szertartások és egy tea után 5kor nekiindultunk életünk egyik legkülönösebb utazásának. Úti élményeinket nem tudom szavakba önteni. Talán túl frissek, vagy túl bensőségesek. De nem kívánok tőlük senkit megfosztani, hiszen gyakorlásom egyik fontos állomásának tekintem az első sen-t. Talán majd egy teás beszélgetés, vagy egy hűs ital mellett meg tudom, vagy tudjuk osztani tapasztalásainkat.

Után

Próbáltuk tervezni, milyen katá-k milyen szériákba legyenek, mit és mennyit együnk, milyen ételt vegyünk, és még számos dolgot… ám ismét bizonyosságot nyert, hogy  ha az ösztöneinket meghalljuk és hallgatunk rájuk, akkor jól választunk, és jól döntünk, és ha valaminek létre kell jönnie, meg kell történni, akkor az létre jön, és megtörténik.

Epilógus

A lélektelen adatok: 39x26=1014  (39szer ismételtünk meg egy sorozatot, ami a 12 omote, a 13 chudan és a ranai katá-kból állt. 5kor kezdtünk, és 23órára végeztünk. Ekkor hangzott el tréfásan: Vagy a Sen végez velünk, vagy mi végzünk vele. Mi végeztünk. )

És amiben van lélek: Köszönöm Zolinak, hogy velem tartott, és kitartott a legnehezebb pillanatokban is, és az én legnehezebb pillanataimon át tudott vinni. Másnap reggel mikor fáradt testtel, ám mégis energiákkal telítetten felkeltem, arra gondoltam, ezt nem csak ketten csináltuk. Nem csinálhattunk csak ketten. Ehhez biztosan mások ereje is társult.