Míg a többiek Cook senseitől tanulhattak iaido koryu-t, mi Hollandiában kaptunk útravalót jodo koryu katákból (és sok minden másból). Igazi mesébe illő táborban vettünk részt Utrechtben.

Hetekkel ezelőtt felfedeztük, hogy idén is megrendezik azt a tábort, amiről Zoliék annyit lelkendeztek és amiről két éve a csapat csillogó szemekkel és hatalmas lelkesedéssel tért haza. Kisebb kutatómunka után kiderült, hogy a tábor nem elérhetetlen, így a jóváhagyást beszerezve, a szervezőket értesítve indultunk el múlt péntek hajnalban. Amszterdam felé. Ugyanis nem volt tanjonk, meg tartalék jonk sem, hogy Patrik sensei ötlete alapján, egy rossz joból alakítsunk ki egyet és Jef sensei Amszterdamban tudott jó budo boltot (tényleg szuper hely, az eladók értenek hozzá és rengeteg dolgot tartanak, ha esetleg nektek iskéne kérdezzetek). Délutánra megnéztük Amszterdamot, megsétáltattuk az új tanjoinkat (hanboinkat), elvonatoztunk Utrechtbe, eltévedtünk Utrechtben, egy helyi illetőségű, 50 km/órás sebességgel rohanó, mikrobiológus mellett rohanva-beszélgetve eljutottunk a szállásig, majd más választásunk nem révén, taxiba ülve indultunk az előedzésre. 

Pontosabban: beültünk a taxiba, elmondtuk a címet, újra elmondtuk a címet, a GPS nem tudta, a telefonközpontos kisasszony rosszul tudta, a taxisofőr felhívta Jef senseit, aki elmondta, hogy "nagyjából, ott, ahol", össze-vissza bolyongtunk és járókelőktől kérdeztük (értsd: a taxisofőr) az utat. Végül kezdés előtt 5 perccel beestünk a ajtón, ahol kiderült, hogy összesen tízen jöttek el és ez az előedzés különben is új találmány (legalábbis René sensei korábban nem tartott ilyet). Miután bemelegítettünk kihonokkal (tandoku dosa), közel két órán keresztül kihont gyakoroltunk (sotai dosa, csere nélkül). Igen, egy teljes edzés csupa kihonból! Mielőtt azt gondolná bárki, hogy unatkoztunk, jelzem: tízen voltunk, René sensei így mindenkit személyesen javított (főleg minket... - J.), következésképpen szállásunkra visszaérve félórán keresztül írtuk, az új információkat,

hogy mire figyeljünk, milyen hibáink vannak.

Kiderült, hogy mások is szemfülesek voltak és felfedezték ugyanazt a szállást, így másnap hatan mentünk a buszmegállóhoz: négy magyar, azaz Ogi, Ogi tanítványa, Norbi és mi, továbbá Stephan és Alexei, mindketten a kezdő csoportból (lásd később).

Szombatra közel negyven fősre nőtt a társaság, de így is mindenki kényelmesen elfért az új sportcsarnokban. Rövid bemelegítés után pedig elkezdtünk az omote szériával foglalkozni. Mivel sok volt az ismerős kata, eleinte tudtuk tartani a tempót, de a reggeli szünetig már "letudtuk" az első felét a katáknak, a terem sarkában csoportosuló klikkünk, amely hat fősre bővült, pedig kezdett összezavarodni a kettesével támadó katarohamtól. Mint említettem volt, tündérmesébe cseppentünk pár napra: Louis sensei észrevette, hogy nem tudjuk tartani a lépést és mellénk szegődött: minden bemutató után jött a csoportunknak lépésenként megtanítani az új katákat.

Ebédidőre az omote széria végénél tartottunk (teljes kétségbeesés, hogy mi lesz délután). Természetesen megint jött Louis sensei afféle deus ex machinaként és közölte, hogy mi vele fogunk omote katákat tanulni, míg a többiek elkezdik a chudant (nagy megkönnyebbülés, hiphiphurrá-hangulat). Délután még 30 perc alatt megtanultunk 9 tanjo katát (mi is). Végül hullafáradtan és leamortizálódva elindultunk vacsorázni. Mivel a Sayonara parti későn volt, már jóllakottan érkeztünk meg és jócskán elbeszélgettük az időt, megintcsak órákig írtuk a tanultakat, így másnap nem éppen frissen vártuk az első buszt. 

Vasárnap a többieknek még volt egy adagjuk a chudan szériából, mi pedig Jef sensei irányítása alatt folytattuk a gyakorlást öt fősre csökkent csoportunkban. A chudannal meggyűlt a baja a haladó csoportnak is, így sok időnk volt begyakorolni az újonnan nyert hat katánkat, s végül még az ichi rikibe is belekóstoltunk. Ebéd után megint felgyorsult a tempó, a kenjutsu és a maradék tanjo katákat rekordidő alatt sikerült abszolválni. (Legalábbis átrohantunk rajtuk. A kenjutsut valahogy nagyon elő kéne venni, főleg nekem így iai és kendo hiányában. Nagy hangsúly volt végig a táborban a kardoldalon és azt hiszem, az sokat segítene rajta - J.)

Miután begyűjtöttük a szükséges autogramokat, fényképeket, mindenkitől elköszöntünk, hajtogattunk és elindultunk. Végül hullafáradtan kapaszkodtunk fel a Rotterdamba menő vonatra. (Az Utrechti városnézést legközelebbre halasztottuk. Mert lesz legközelebb. Én azzal az érzéssel jöttem el, hogy ez egy kötelező tábor ha SMR-t akarok tanulni. Sok tanár és sok gyakorló van együtt. Egy ryuhoz tartozunk, kedvesek, nyitottak és segítőkészek. Sok katát érint és tanít. - J. és visszavárnak minket. Mint ahogyan a többi Shinbust is!)

Hogy hollandosan mondjuk: szuperjól éreztük magunkat és szupersokat tanultunk és szupernagyon köszönjük, hogy ott lehettünk!