SHINBUKAN
Shinbukan Jodo Szeminárium - 2013.03.09-10 -
Múlt hétvégén ismét megrendezésre került Visegrádon dojo-nk éves jodo tábora. Mint mindig, most is hatalmas élmény volt a résztvevőknek (aki nem ért egyet, bokán rúgom). A tábort a hagyományoknak megfelelően Cook sensei vezette és közel harminc résztvevője volt. Az első nap délelőttjén kihonokat gyakoroltunk egyedül, majd párban. Délutántól pedig elkezdtünk  ZNKR katákkal foglalkozni. Az alapos magyarázatok ellenére, erős tempóban haladtunk, így első nap legyűrtük a katák felét. A napot a szokásos sayonara parti zárta, amely lehetőséget adott beszélgetni Cook sensei-el, klubtársakkal, hazai és külföldi jodokák-kal. Második nap a szeminárium ebédig tartott és a tizenegyedik katá-ig ismételtük át/tanultuk meg a formákat. Délutánra már csak a vizsgák maradtak. Mind a hét vizsgázó sikeresen vette az akadályt, köztük klubtársaink, Erika és Andi, akik ikkyu fokozatot szereztek (juhúúúú!).
Lovik Anikó

Hát eljött a tavasz! És ha tavasz, akkor Visegrád!

Március 9-10-én, ködös, párás, amolyan angolos időjárásban összeverődött jó sok marcona hakamás őrült, akik hisznek a budo önmegvalósító erejében, és nem is kell oly sok minden hozzá...csupán egy-két fadarab...No meg a szándék!A hagyományhoz híven Victor Cook sensei (godan jodo, nanadan iai Renshi) tisztelt meg bennünket látogatásával, a lányok nagy bánatára, felesége Terry sensei sajnos most nem tudta elkísérni.
A külföldi testvér dojoink Szlovákiából és Cseh országból valamint a soproni Juuanshin csatlakoztak hozzánk, így a "SERETSU!" vezényszónál bizony szívet melengetően hosszúra sikeredett a sor. Látszott is Vic sensei szemein, bizony élvezi ezt a látványt!
No, belecsaptunk a levesbe, a délelőtt első fele a kihonok gyakorlásával telt tandoku dosában, majd elkezdtük végig venni a katákat. Mesterünk magyarázta mi, miért és hogyan történik, Pavel Balvin és  Michal Kolisek (a Cseh ShinBuKan-ból) demonstrálásával, -mi a kiváltó ok, mi a válasz rá, hogyan is épül fel egy-egy formagyakorlat. Aztán megpróbálkoztunk vele mi is, ki ki a maga tudásának, vagy "nem tudásának" megfelelően. Sokszor forogtunk, gyakorolva a nem megszokott arcokkal magunk előtt, felkészülve, hogy a vizsgákon, szemináriumokon bárkit kisorsolhatnak ellenfélnek. A pörgés azt hiszem hasznos volt mindenkinek.

A délután folyamán eljutottunk a Seigan-ig, közben a sensei-ek végigjártak, korrigáltak, néhol a vadul összecsapott hullámok felett próbáltak úrrá lenni.
Este a sayonara party-ra Gallyas Gábor és Vagyóczky Tamás is csatlakozott vidám társaságunkhoz.

Másnap folytatódott a küzdelem, végigmentünk a fennmaradt katákon, míg a csapat azon része, akik vizsgázni akartak, a felkészülésükkel foglalkoztak Cook sensei találó és humoros kis megjegyzései feledtették a néha ránk-ránk törő fáradtságot, no meg az olykor félrement, kemény tsuki-kat, betolt taiatari-kat! De hát mi ezekért az édes pillanatokért csináljuk, igaz-e Gergő szaktárs?
Az délutáni vizsgán tőlünk Guld Andi és Vörös Erika vett részt, bár a végén mestereink kissé méltatlankodva jegyezték meg, hogy nehéz volt a döntés....de mindenki sikeresen átment! Yuhhééé!
Fotózás, poénkodás, és a szomorú búcsú, de hát lesz még  jodo tábor Visegrádon!
Árkay Lúcia

Gratulálunk Guld Andrea és Vörös Erika klubtársainknak a sikeres 1. kyu vizsgáikhoz!
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!