MKSZ Jodo Vizsgafelkészítő és Válogató (Budapest)

Erő kontra könnyedség /Szándék/ Pontosság
Jó hangulatban tartottuk meg a Juunanshinnal közös vizsgafelkészítő edzést Hábermajer Gábor sensei irányításásával. A Juuanshin 7, a Shinbukan pedig 10 jo útját járó tagja vett részt az eseményen.
Az alapos nyújtás, lazítás után bokennel való bemelegítés következett. Ezt követték a páros gyakorlatok a kihonok gyakorlására. 
A technikákban a szögek és a lendület használata állt a központban, kiküszöbölendő a fölöslegesen nagy erőhasználatot, ami a külföldi Senseiek-től kapott visszajelzések alapján jellemző a magyarokra.
A katák gyakorlása után, mindazok, akik márciusban vizsgázni szeretnének, bemutatót (enbu-t) tartottak: Hábermajer sensei a bemutató után összefoglalta a jobbítani, pontosítani valókat,  a helyes meghajlásra és a harcra, mint szándéknak a megélésére is felhívta figyelmet. 
Amíg a vizsgára készülők az edzés végéig az első három katát külön gyakorolták, addig a  többiek szabad gyakorlást csináltak,  minden pár a saját tudása szerinti legmagasabb katát gyakorolta.
 A teljes edzésen folyamatos volt a párok tagjainak cseréje, így lehetőség volt arra, hogy a két dojo, a Juunanshin és a Shinbukan tagjai egymással is gyakoroljanak, így szakadva ki az összeszokottság rutinjából,  meglátva/megérezve magunkat egy közelről nem ismert ember tükrén keresztül is.
A közelgő március 9-10 közötti jodo táborban ismét találkozunk, és készülünk a már a horizonton látható őszi Jodo EB-re is.
Guld Andrea

Shinbukan Hatsugeiko (Budapest)

A váratlanul meleg tavaszi nap után hóesés, japánosan hideg padló, lagzis zenét próbáló zenekar és egy érdekes gyakorlócipő köszöntött minket vasárnapi évnyitó eseményünkön a SÍN Kulturális Központban.

A teremben nem volt fűtés – de gyakorlás közben nem fáztunk!

Ishido Cup (Utrecht (NL))

Az elmúlt hétvégén Jocóval a hollandiai Utrechtben vettünk részt szemináriumon és taikaion, amelyet Chris Mansfield sensei, Patrik Demuynck sensei és Aad van de Wijngaart sensei vezetett szombaton (iaido) és Chris Mansfield sensei vasárnap (jodo).
Mindkét nap délelőtt szeminárium, míg délután verseny és vizsga volt. A délelőtti szemináriumokon a katák legfontosabb pontjai kerültek előtérbe, délután pedig ki-ki megmutathatta, hogy mi ragadt rá a délelőtt folyamán.
Mind a szeminárium, mind a verseny hangulata nagyon kellemes, baráti légkörben zajlott, köszönhetően a kiváló szervezésnek, ráadásként még a mellékelt szuvenírt is elhoztuk. A részletek elolvashatók itt:dojovandorok.blogspot.hu
Reméljük, máskor is lesz alkalmunk elmenni (esetleg többedmagunkkal is)!

Lovik Anikó