Japán harcművészetek – 2. előadás (Budapest)

Klubtagjaink részt vettek a japán harcművészetek kialakulásáról, hátteréről és hatásairól szóló előadássorozat 3 részén.

Dr. Sakai Toshinobu: „Bevezetés a Budo-elméletbe” (武道学概論)

Sakai Toshinobu a Tsukuba Egyetemen (Japán, Ibaraki) oktat, kutatási területe a budo története és szellemisége (a Japán mentalitás a kard fogalmával való összefüggésben). 
A Japán Budo Akadémia pályadíját 1995-ben nyerte el, 1997-ben pedig a Komoto-díjat kapta meg a testnevelési, egészségügyi- és sporttudományi kutatások előmozdításáért (Tsukuba Egyetem). Gyakoroló harcművész Kendo stílusban a 7. dan fokozattal rendelkezik. Előadásából a japán harcművészetek elméleti hátterét ismerhettük meg.

A Tsukuba Egyetem mesterképzéses hallgatói mutatták be 15-15 percben saját kutatásaikat:

1, MITOMA Sae: A kamae a kenjutsuban és a kendóban – történeti kutatás középpontban az Ittōryūvel (剣術・剣道の構えに関する史的研究)

2, MOTOSHIMA Namika: Az empátiát növelő középiskolai kendóoktatási program kifejlesztése és lelki hatásainak vizsgálata (共感を高める中学校剣道授業プログラムの開発と心理的効果の検討)

3, KODERA Chihiro: Tényfeltáró kutatás azokról a középiskolákról, ahol a kendóklub-tevékenység különösen erős (高等学校剣道部活道における強豪校の実態調査)

http://www.tkbf.hu/budo

Shinbukan Jodo Szeminárium (Visegrád)

Múlt hétvégén ismét megrendezésre került Visegrádon dojo-nk éves jodo tábora. Mint mindig, most is hatalmas élmény volt a résztvevőknek (aki nem ért egyet, bokán rúgom). A tábort a hagyományoknak megfelelően Cook sensei vezette és közel harminc résztvevője volt. Az első nap délelőttjén kihonokat gyakoroltunk egyedül, majd párban. Délutántól pedig elkezdtünk  ZNKR katákkal foglalkozni. Az alapos magyarázatok ellenére, erős tempóban haladtunk, így első nap legyűrtük a katák felét. A napot a szokásos sayonara parti zárta, amely lehetőséget adott beszélgetni Cook sensei-el, klubtársakkal, hazai és külföldi jodokák-kal. Második nap a szeminárium ebédig tartott és a tizenegyedik katá-ig ismételtük át/tanultuk meg a formákat. Délutánra már csak a vizsgák maradtak. Mind a hét vizsgázó sikeresen vette az akadályt, köztük klubtársaink, Erika és Andi, akik ikkyu fokozatot szereztek (juhúúúú!).
Lovik Anikó

Hát eljött a tavasz! És ha tavasz, akkor Visegrád!

Március 9-10-én, ködös, párás, amolyan angolos időjárásban összeverődött jó sok marcona hakamás őrült, akik hisznek a budo önmegvalósító erejében, és nem is kell oly sok minden hozzá…csupán egy-két fadarab…No meg a szándék!A hagyományhoz híven Victor Cook sensei (godan jodo, nanadan iai Renshi) tisztelt meg bennünket látogatásával, a lányok nagy bánatára, felesége Terry sensei sajnos most nem tudta elkísérni.
A külföldi testvér dojoink Szlovákiából és Cseh országból valamint a soproni Juuanshin csatlakoztak hozzánk, így a „SERETSU!” vezényszónál bizony szívet melengetően hosszúra sikeredett a sor. Látszott is Vic sensei szemein, bizony élvezi ezt a látványt!
No, belecsaptunk a levesbe, a délelőtt első fele a kihonok gyakorlásával telt tandoku dosában, majd elkezdtük végig venni a katákat. Mesterünk magyarázta mi, miért és hogyan történik, Pavel Balvin és  Michal Kolisek (a Cseh ShinBuKan-ból) demonstrálásával, -mi a kiváltó ok, mi a válasz rá, hogyan is épül fel egy-egy formagyakorlat. Aztán megpróbálkoztunk vele mi is, ki ki a maga tudásának, vagy „nem tudásának” megfelelően. Sokszor forogtunk, gyakorolva a nem megszokott arcokkal magunk előtt, felkészülve, hogy a vizsgákon, szemináriumokon bárkit kisorsolhatnak ellenfélnek. A pörgés azt hiszem hasznos volt mindenkinek.

A délután folyamán eljutottunk a Seigan-ig, közben a sensei-ek végigjártak, korrigáltak, néhol a vadul összecsapott hullámok felett próbáltak úrrá lenni.
Este a sayonara party-ra Gallyas Gábor és Vagyóczky Tamás is csatlakozott vidám társaságunkhoz.

Másnap folytatódott a küzdelem, végigmentünk a fennmaradt katákon, míg a csapat azon része, akik vizsgázni akartak, a felkészülésükkel foglalkoztak Cook sensei találó és humoros kis megjegyzései feledtették a néha ránk-ránk törő fáradtságot, no meg az olykor félrement, kemény tsuki-kat, betolt taiatari-kat! De hát mi ezekért az édes pillanatokért csináljuk, igaz-e Gergő szaktárs?
Az délutáni vizsgán tőlünk Guld Andi és Vörös Erika vett részt, bár a végén mestereink kissé méltatlankodva jegyezték meg, hogy nehéz volt a döntés….de mindenki sikeresen átment! Yuhhééé!
Fotózás, poénkodás, és a szomorú búcsú, de hát lesz még  jodo tábor Visegrádon!

Árkay Lúcia

Gratulálunk Guld Andrea és Vörös Erika klubtársainknak a sikeres 1. kyu vizsgáikhoz!

Enbu az Ifjúsági Gó Európa-bajnokságon (Budapest)

2013. március 07-én a Magyar Gószövetség által megrendezésre került 18. Ifjúsági Gó Európa-bajnokság megnyitóján képviseltük szövetségünket Iaido és Jodo enbukkal. A XII. kerületi Budai Sport Hotel termében a sajtótájékoztatót követően, néptáncosokkal felváltva mutatkozhattunk be. Ismét bizonyítékot találtunk a keleti kultúra közelségéhez, amikor is egy kölcsönadott jo-val mutatták be a táncosok a botos táncukat. A megnyitón a védnököknek köszönhetően egy gyors Gó játszmát is láthattunk és találkozhattunk Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkárral, aki meglepetésünkre ruházatunk alapján felismerte a szövetségünket. A rendezvény szervezőinek és a kellemes helyszínnek köszönhetően jó hangulatban telt a felkészülés és a bemutató is. 

Az Enbukban részt vett:
Iaido – Stadler Gyula 4.dan (To Ryu Iai Kai), Vass Gergely 3. dan (ShinBuKan)
Jodo – Kozár Zoltán 3. dan (ShinBuKan), Vass Gergely 2. dan (ShinBuKan)

Köszönjük a lehetőséget!

Kozár Zoltán