Shinbukan Iaido Taikai – Prága

A járvány nem csak a szokásainkat, hanem a krónikabejegyzések gyakoriságát is megváltoztatta – ezért a minket lelkesen követő, információra éhes olvasónak először a mindennapjainkba engedek némi betekintést, mielőtt kezdetét venné az utazás!

A pénteket ezen a héten is a csütörtök előzte meg – akkor pedig gyakorolni szoktunk!
Örültem, mert egy új, lelkes taggal bővült a kis családunk! Krisztina új színt, női energiákat hozott a közösségünkbe, minden bizonnyal sokat fogunk még egymástól tanulni!
Örültem, mert ezen a napon ismét taníthattam, az alap lépések gyakorlása után segítettem a vizsgájára készülő Dimitrinek a harcos énjének megmutatásában!
Örültem (örültünk), mert a legtöbb aktív tagunk jelen volt aznap, szinte nem is fértünk be az ODU kis termébe!
Örülünk, mert hamarosan már keddenként is tudunk találkozni, sőt, lehet, hogy a Zazen is visszakerül az életünkbe!


Az utolsó Prágai bejegyzésünk már 2 éves.. És most ismét lehetőségünk nyílt a tanulásra, köszönhetően az Erasmus+ (2019-1-HU01-KA104-060432 ) MozgásSzabadság programjának! Az utazás és a szeminárium gondolata távolinak és szokatlannak tűnt, és amikor végre eldőlt, hogy tudok menni, még akkor sem volt bennem feszült várakozás és nem is készülődtem nagy erőkkel: (miután 3 pénzváltót is zárva találtam…) egy fél hátizsákkal indultam el Törökbálintra, a Shinbukan Egyesület hivatalos székhelyére, ahol Sensei-el vártuk a Tamás által manuálisan vezérelt koreai ikersákányt, régi tagunkat, Gergőt és a belvárosban csatlakozott Dimitrit.

Szigorúan figyelembe véve a testalkatainkat és a testsúlyainkat elhelyezkedtünk az autóban (én hátul középen..), és kezdetét vette a (mindig) hosszú utazás.

Az egyensúly kedvéért volt csend, és persze beszélgetés is. Ez utóbbi tevékenységben elhangzott politikai gondolatokat nemes egyszerűséggel kihagyom eme bejegyzésből is, az ott elhangozott saját történeteink pedig szintén titkosítva lettek – a lényeg, hogy két pihenő után több óra múlva megérkeztünk a már hagyománynak számító, egyre kevésbé minőségi szolgáltatást nyújtó Patanka fogadóba, ahol Robi és két tanítványa fogadott minket.
Az ágyamon Fidorkák voltak (egyet azonnal megettem, mivel az utolsó szeminárium óta vártam erre az ízre :–)), a szobában – sok más mellett – egy tepsi bownie is jelezte a szokásos vendégszeretetet – ettünk (és ettünk), beszélgettünk sokáig.

Másnap reggelivel kezdtük a napot. Itt nyert megállapítás részünkről, hogy a (megpucolt tojás héját a tányérból kérdés nélkül a szalvétát helyettesítő zsebkendőre öntő) korántsem kedves felszolgáló hölgy minden bizonnyal kiképzőtiszt lehetett valaha.. szerencsére elkerültük a konfliktust, és még mosogatnunk sem kellett.

Várt minket a terem! Köszöntöttük a régen látott iaidokákat, bemelegítettünk, Sensei és Robi pedig most is bokutoval végzett páros gyakorlatokkal hangolódott egymásra – én pedig a rugalmas padlónak örültem (bár ezúttal sem tűnt tisztának… jó döntés volt nem a szép ruhámat becsomagolni).

Egy taikai Cook Sensei nélkül? Szinte elképzelhetetlen! Pedig most ez történt… A nyitó beszédben hallhattuk az üzenetét, és természetesen lélekben ott volt velünk végig.
Három csoportra váltunk szét. A 3-4 danosok között próbáltam gyakorló hangulatba kerülni, ez kezdetben elég nehezen ment. Lassan végigjártuk a szokásos 12 formagyakorlatot, Hábermajer és Kolisek sensei kiemelte a sarokpontokat és amellett hogy felhívták a figyelmünket közös hibáinkra, kaptunk személyes tanácsokat is!

A Dimitrivel a meleg napon ebédre elfogyasztott dürüm jól esett, közben beszélgettünk is – egy háborút is megjárt papnak mindig vannak meglepő történetei.

Délután befejeztük a közös gyakorlást, és vizsgák következtek – csapatunk itt nézőként tanult.

A nap végén visszasétáltunk a szobáinkba, és egy jóleső zuhany után én elindultam az óvárosba, a csapat többi része pedig a Budavarka étterem felé villamosozott. A(z egyébként belső terekben kötelező maszkhasználatot elrendelő) városban hömpölygött a sörre éhes turista-áradat. Sétáltam, üveggömbbe zártam a várost, sok ezer lépés és Kisvakond megtekintése után pedig egy Alfons Mucha által megálmodott nőalak látványa tette teljessé a szívemnek kedves, kardot forgató gyönyörű nők álomképét.

A vacsoráról kicsit késtem, mert nehéz volt megtalálni a helyes-, illetve helyes irányba tartó Skoda villamost.. ott viszont a vidám de fáradt barátok (és a túlpörgött pincér) is megvártak, és volt ott egy borsszóró is – de erről nem írhatok egy szót sem.

A késő este szövegkönyve helyenként annyira durva, hogy leginkább egy kormány által kibocsátott, titkosított dokumentumra hasonlít (idézet: “azt a ■■■■■■■■■■ ■■■■■■■ ■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■ ■■■ ■ ■■■ ■■!”) – és természetesen a beszélgetés most is  két nyelven zajlott, Robi hűen próbálta fordítani a valóságtól teljesen-, az irodalmi  nyelvtől részlegesen elrugaszkodott mondatokat (ez vajon változni fog, ha egy nő is velünk lesz?).
Az immár több évtizedes mondat jegyében (Cook Sensei: “a budo rólunk, emberekről szól”) a hangulat nagyon jó volt!

Vasárnap ismét megmutattuk ami bennünk van, délelőtt egyéni embu taikia volt a menü. Sok év telt el azóta, hogy teljesen elutasítottam a gyakorlás eme formáját, nagy szeretetet ezúttal sem mutattam irányába- de jól éreztem magam, két körön keresztül mutattam be a kedvenc katámat (ó rugalmas padló! fumikomi! koryu).. és négy (hm..) másikat.

A be nem jelentett, meghatározatlan ideig (de elég sokáig) tartó ebédszünet után a csapatversenyek következtek. Dimitri izgult, de ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy a vizsgájára készüljön. Meleg volt, tele volt a hasunk – mondhatjuk, hogy sem a külső-, sem a belső körülmények nem voltak kedvezőek..

“- Felkészültél?

– Alig állok…

– A halál nem hagy időt a felkészülésre!
A halál nem könyörületes!
Ha itt hibázol, a halállal nézel szembe!”

(Batman: Kezdődik)

Persze, igen, mindig készen kell állni.
Megpróbáltuk, de hamar elestünk a harcban.

A díjkiosztón sokat tapsoltunk. Örültünk a sok sikernek, különösen Robiék 3 egyéni versenyben szerzett helyezésének!

Indulás előtt feltöltöttük a készleteinket, sok Fidorka került a kosaramba. Rácsodálkoztam a fedett “parkolóra”, majd kezdetét vette a végtelen hosszúnak tűnő utazás hazafelé, amelyet egy vacsora szakított meg.

Az Út nem csak széles, hanem végtelen is, megyünk tovább, ahogyan eddig is – ez nem változott.!

Harcra fel!

 

 

Shinbukan Iaido Taikai – Prága

A levélben egyértelmű “kérés” állt, jelenjek meg adott időpontban adott helyen. A téma: kihallgatás tanúként.
Gondoltam – mivel adnak igazolást is :–) – eleget teszek a kérésnek.
 

Az épületbe gyorsan beengedtek, bár nyilvánvalóan ez az a hely, ahonnan kijönni általában nehezebb. A szobába egy nálam fiatalabb, ismeretlen beosztású férfi kísért fel (ezzel a típussal csak a baj van, amint majd az történetünk végén ki is fog derülni). A szobában egy idősebb, őrnagynak szólított, szigorú tekintetű úr ült, a sarokban az általam Gizikének elkeresztelt nő, aki a jegyzőkönyvet rögzítette (szegény).

Köszöntünk egymásnak, majd fejest ugrottunk a játékba. Az őrnagy megemelte a hangját és a szemöldökét, majd kérdezett egyet:
– Meddig akarja még ezt csinálni, mi?
– Mire gondol? – kérdeztem vissza nyugodt hangon, megtartva a hasi légzést és a normál pulzusomat.
– Kezdjük az elején! Hol volt és mit csinált 2019 szeptember 13 és 15 között!
Gizike gépelt, a fiatal tiszt magabiztosan tartotta az alacsonyabb beosztású játékos alárendelt szerepét (csendben) én pedig tudtam, hogy ebédig nem szabadulok.
– Pénteken munka után..
– Van rá tanú, hogy dolgozott?
– Van, elég sok kamera van az épületben, és belépőkártyával közlekedem, el tudja kérni az adatokat a..
– Tovább! Mi történt munka után?
– Kettő órakor metróval és villamossal a Villányi útra utaztam az autómhoz.
– Egyedül?
– Nem, a villamoson csatlakozott hozzám Tibi is, aki gitározik.
– Mik maguk? Zenekar? Gizike (tényleg így hívják…ááááá…!), a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Nem vagyunk zenekar. A Fehérvári úton tankoltunk, majd indultunk Sensei lakása felé.

– Maradjunk a hivatalos megnevezéseknél!

– Jó, akkor Gábor.
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Kivettük a gyerekülést, szétszedtem, lehajtottam egy ülést hogy beférjen minden csomag és a kardok is!
– Szóval beismeri! A közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket szállítottak!
– Az 1. szakasz 3 bekezdésének b pontjában foglaltak szerint ezeket a rendeltetésszerűen használt sport eszközöket becsomagolva rejtve, biztonságos módon szállítottuk.
– Szóval jogász?
– Nem, csak a szövetségünk kért egy hivatalos állásfoglalást  a Rendészeti és fegyverengedélyügyi osztályuktól…
– Mi történt azután?

– Elindultunk, de miután kiértünk a városból azonnal megálltunk, enni, majd elindultunk Prága felé. Útközben nem hallgattuk az út zenéjét, naplementében szálló léghajókat láttunk, megálltunk fényképezni, majd Szlovákia területén a bajuszos bácsinál ketten is elvesztettük a szüzességünket.

– Tessék??? Fejtse ki bővebben!
– Egy benzinkútnál álltunk meg, ahol egy bajuszos fej által védjegyzett étteremben vacsoráztunk, de ketten is most először életünkben. Így történt.
– Nem találtam viccesnek! Mi történt még az úton?
– Rekordszámú útfelújítás, átlagsebesség mérő kamerákkal, alagutak, majd késő esti érkezés Prágába. Fizettünk, elfoglaltuk a szobát majd aludni próbáltunk de nem sikerült, mivel Tibi allergiája miatt horkolt és..
– Térjünk át a szombatra!
– Reggeliztünk, és jó volt. Majd Juliska felé vettük az irányt..
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait!
– Nem szükséges, ez egy sportcsarnok…
– Akkor törölje az utolsó megjegyzést!
– Aznap katák voltak.
– Kik? Újabb nők! Tudtam! Gizike…
– Nem szükséges rögzíteni a személyes adatait, a formagyakorlatokat hívjuk katáknak..
– Törölje! Mi történt még aznap?
– Cook sensei azt mondta, nem a hibáinkat szeretné feltárni, hanem azt szeretné megmutatni, hogyan tudjuk jobban csinálni.
– Magyarul beszéljen!
– Rendben. Szakács..
– Tudtam. Újabb tettestárs: a szakács!
– De mi volt a tett?
– Itt én kérdezek!
– Kérdezzen.
– Van tanú minderre?
– Igen, több mint 60.. a szervező Cseh Kendó Szövetség hivatalos megkeresésre át tudják adni a személyes adataikat…
– És volt szünet? Arra van tanú?
– Ketten voltunk Tibivel óriási nagyon hosszú és vastag…
– Mi?
– ..dürümöt enni.
– És este?

– Jól esett a zuhany, majd beszélgettünk és Tibivel vacsoráztunk és Kisvakondos boltban vásároltunk az óvárosban.

– Őt ismerem!
– A Kisvakondot? Majd a végén megadom a személyes adatait…
– Ne humorizáljon! Folytassa!
– Éjszaka ismét aludni próbáltunk. Sensei bejött a sötétben és átköltözött egy másik szobába, én bátor voltam és maradtam, de hajnal kettő körül már nem használt sem a párna sem a füldugó így leköltöztem a földre aludni.
– Térjünk át a vasárnapra!
– Gyalog mentünk, mivel munkagépek miatt nem fértünk hozzá az autóhoz.
– Milyen munkagép?
– Egy felújítás alatt álló utcában laktunk és parkoltunk, ahová egyébként tilos volt behajtani.
– Szóval elismeri a szabálysértést!
– Azt hiszem ez a cseh kollégáira tartozik.. Szóval aznap taikai volt. Egyéni és csapat..
– Ne használjon idegen kifejezéseket!
– Ez japán.. verseny. Legyen verseny.
– Mi történt ott?
– Sokat álltunk vártunk, keveset mozogtunk, és megmérkőztünk a többiekkel.
– Karddal csapkodják egymást? Őrültek maguk?
– Csak azt tudom mondani, amit a sportorvosnak is: ez formagyakorlat.. De igen, bizonyos értelemben őrültek vagyunk.
– Papírjuk van róla?
– Még nincs…
– Mi történt még?
– Ebéd, sütött a nap, majd délután csapatverseny. Cook sensei arra biztatott minket, hogy csak magunkért csináljuk, és adjuk a legjobbat…
Sensei – azaz Gábor – sajnos bíráskodott, így egy angol versenyzővel egészültünk ki. A T-Rexünk durván menetelt csak a végén bukott orra, mert egy szemtelenül fiatal csapat volt jobb nálunk.
– Hüllők is voltak?
– Csak Robinál, Kassán, de a miénk már kihalt. A csapatunk neve volt ez. Második helyezést értünk el.
(Ekkor Gizike felnézett, és gratulált – majd észrevette felettese tekintetét és gépelt tovább.)
– Vegyük majd fel a személyes adatait!
– Születési név: Tyrannosaurus rex. Hosszú vastag farok..
– Elég!
– Végeztünk?
– Vasárnap éjfélig mindent tudni akarok!
– Díjátadó volt. Kaptunk oklevelet, wasabis mogyorót és mochit… a záró gondolatok után visszaszereztük az autót, öltöztünk, kielégítettük a Gésák és Fidorkák iránti olthatatlan vágyunkat..
– ..ki..?
– Csak csokik. Fényképezkedtünk egy Tesla szobornál, majd hazaindultunk. Kétszer álltunk meg, telihold volt, sok szó esett a fém szívószál különböző használati módjairól, zenékről, majd fáradtan mindenki hazaért.
– Bevallja?
– Mit?
– Maga javíthatatlan! Be fogok mindenkit idézni!
– Talán kezdje a T-Rexszel vagy a Kisvakonddal… Éhes lettem. Végeztük. Nem ezt a droidot keresi. Továbbengedhetik.
– Nem ezt a doridot keressük. Tovább..
A jegyzőkönyv mellékleteként szerepelt az alábbi beszélgetés,
amely hármunk között zajlott le hazafelé:
 

– Írhatnék egy haikut a fém szívószálról..
– De a haiku ehhez túl rövid.
– Igen, de a fém szívószál hosszú..!

Köszönjük a tanítást, a türelmet, a felkészítést, a jó társaságot és a környezetbarát a fém szívószálat!
 
 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!