Fájdalmas sarkam és sajgó könyökömet legyőzte az Ishido sensei-el akarni vágyó erő. Nekivágtam az útnak, melyről réges-rég lemondtam útitársak és épségem hiánya miatt. Ám egy váratlan ötlettől vezérelten a szlovák barátok stopposaként elindultam, puttonyomban még az előző hétvége minden porcikámat szólító érzéseivel. 

Az út lerövidült, és idősík ugrással tettük meg az ezer feletti kilométer mennyiséget. Nem emlékszem, utaztam e ennyire mentesítetten valaha. Nem kellett vezetem, terveznem, figyelnem, szerveznem, csak utaznom. A felelősségmentesség furcsa könnyed érzése felgyorsította az utat. 

Hazatértemkor többektől az általános kérdés fogadott: -Na, milyen volt Villingen? Nekem menny és pokol.

Felrakom a festékfoltokat a vászonra:

Örömteli találkozás Ishido sensei-el, és megannyi ismerőssel, ismét. 

A tizenévekkel ezelőtti barátságos kis szeminárium a többivel összemérhető gigavizsgagyárrá változott.

Miért utazik az ember 1200km-t és fizet sok eurot? Hogy a Sensei személyesen javítsa pár katá-ját, és „verje”, míg megérti a megértendőt.

Miért utazik az ember 1200km-t és fizet sok eurot? Hogy a szabad gyakorlás alatt kétszáz társával gyakoroljon és a kutya se nézzen rá, és csak saját verítékében úszva izzadja ki a gyakorlás gyöngyszemeit.

Miért utazik az ember 1200km-t és fizet sok eurot? Hogy egy taikai elvegyen egy komplett délelőttöt a gyakorlástól? Vagy hogy ez megmentse a komplett lerombolódástól?

Japánok és Európa számos képviselője Kínai-Mongol étteremben búcsú-partizik, esszük a zebrahúst és a magyar felszolgálókkal cseverészünk. A hátunk mögött elhaladó italfelszolgáló bátran beszél hangosan magyarul, miközben elhalad: - A fasírtból nem akartok enni!

Magyarok és bulgár-magyarok egyesült erővel tárják fel a „nagyarcok” félve őrzött titkait.

Párbeszéd az indítókulcs felett iszogatva: BÁ: - Ne te vezess NB, két sör ittál és még házi anyagot is. Én is két sör után vagyok. Gábor? Gábor: - Rendben, nálam iratok nincsenek.

- Ez a licsi fagyi? - Nem, az a csoki. - A tegnapi csilis?

Hiroi sensei csak háromszor mondott el valamit… aztán ütött, és hoztál legközelebb egy üveg viszkit.

Milyen szerencse, hogy volt még szabad szoba a megfizethető kis panzióban, ami mellesleg a legközelebbi a teremhez. Milyen szerencse, hogy a foglalás utáni napokban áttették az eseményt az 5 kilométerre lévő testvérvárosba.

- Ez már Győr? - Nem, Stuttgart.