10 éve járok az Úton.

5 évvel ezelőtt két lehetőség állt előttem: vagy fiú lesz, vagy lány.

Felvillantak előttem képek arról, hogy majd a fiammal együtt gyakorlunk Kard a kézben, hogy megmutatom neki az Utat, amelyen járok - persze az is biztos volt, hogy akkor is fogom vezetni, ha lány lesz, bár ekkor lehet, hogy kissé más lesz az irány...

Lány lett. :--)

Az elhatározás kezdetektől fogva megvolt. Szerettem volna megmutatni neki a helyet, a családot, a fegyvereket, az Utat..ezért amikor volt rá lehetőség, vittem magammal.

Velünk volt az újévi ünnepségen, ellátogattunk visegrádi jodo táborokba, ott volt a nyári kerti ünnepségeken..szép lassan megismert mindenkit.

Látta, hogyan öltözöm át otthon a gyakorlások előtt, ott volt a kis házi dojo-ban...

Az első három év alatt háromszor adtunk a kezébe fegyver(nek látszó tárgya)t, de minden alkalommal sírásra görbült a szája - ezt jelnek vettem, többé nem is erőltettem, a tanto-ja azóta a nunchakuja mellett pihen.

Nyáron már a 4. születésnapját ünnepeltük.
A legutóbbi hétvégén kettesben maradtunk, ezért eldöntöttem, hogy újabb magokat szórok el, és - a Pilisben töltött hétvége előtt - elviszem a péntek esti gyakorlásra.

Persze kicsit győzködni kellett, de végül - miután bepakoltuk a mindent rejtő fadobozt a zöld tea mellé, és elmondtam neki, hogy nem lesz nagy feladat, csendben rajzolhat - elindultunk.

Zsámolyokból egész is jó kuckója kerekedett. És alkotott.

Nekem talán az év legjobb gyakorlása volt, egészen jól sikerült elmélyülni..

Panna is bírta - a 45 percig tartó figyelem 6 éveseknél követelmény.. -, néha odapillantva láttam, hogy ránk is figyel...

Majd elindultunk hazafelé.

Este kérdeztem, hogy látott-e minket, és tetszett-e neki a gyakorlás?

Azt mondta, hogy látta, hogy Sensei (szenszi :--)) gyakorol, de szerinte mi nem azt csináltuk, amit ő.

És ekkor megállt az idő.

Ilyenkor gondolom úgy, hogy azonnal abba kell hagyni, mert - bár legalább egy évtized tudása -tapasztalata választ el minket Sensei-től - eddig abban a hitben éltem, hogy az avatatlan szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ugyanazt csináljuk, közel azonos időzítéssel...de ha egy 4 éves gyerek fél óra alatt is látja hogy óriási különbségek vannak közöttünk, akkor itt a vég.

És teltek az ezredmásodpercek.

És akkor eszembe jutott a nézőpont.

Mert Panna - mint minden vendég és érdeklődő is - két dolgot látott: A mestert és a sor végét.

És mivel sor végén mindig egy "kezdő" áll, aki még csak ismerkedik a Kard használatával, és nem is ismer minden formagyakorlatot, akkor valóban elég nagy a kontraszt...

Kicsit fellélegeztem. (Mégsem hagyom abba..)

A felfedezésemet elmondtam Pannának is.

Értette..és remélem ő is csak erre a különbségre gondolt...