- Az idei évben, mint koordinátor, egyéni versenyző és csapatkapitány vettem részt, immár a sokadik Európai Iaido Bajnokságon. A feladatokat legfőképp tapasztalataim és az elhivatottság vezérelte úgy, hogy önmagam maradjak egy olyan világban, ahol az ideáim ütköznek a valósággal.

A csapat összekovácsolása, az csapattagok=EMBEREK képviselete, a jó hangulat, az egymásra figyelés és a racionalitás vezérelt. Ez a racionalitás a sajátom, nem igaz, nem végérvényes, csak a sajátom!

Összefoglalva talán azt tudom mondani, hogy a 80%-osra sikerült az én tervem. A 80%, hogy érzésem szerint tudtam segíteni a csapattagoknak, mint ember és mertem képviselni mindenki érdekeit úgy, hogy betartottam az etikett általam ismert határait. Emberileg azt gondolom megfeleltem a kihívásnak és végül is az én szenvedélyem, csak ezt várja el.

- Idén kettébontottam a felkészülésem, a feladataim jóvoltából:

1. Képviselni a csapatot,

2. Saját felkészülésemet egyengetni, a saját céljaim szerint.

Saját terveim szerint szerettem volna biztonsággal állítani, hogy a csapatban kiérdemelt helyem van, a szintem megfelelő képviselni az országomat és legyőzőm önmagam egy 2 éve indult úton, ahol azt kerestem, hogy tudok a shiajoba lépve legalább egy 90-95% fókusz és 5-10% idegességi állapotot elérni. Korábban ez az arány inkább 40% / 60% arányban állt.

Két éve az egyéni versenyen nem találtam önmagam, nem találtam a hangulatom, ahol magam elvárása szerint tudok versenyezni. Aztán jött a csapat, ahol félre kellett rakjam a saját egóm és terveim és csapatra kellett fókuszálnom. Ekkor jött az érzés, hogy nem a versenyre kell koncentrálnom, hanem arra, hogy miért is szeretek iaidot gyakorolni.

Miért szeretek iaidót gyakorolni: az elmélyülés szintje, a teljes kontroll fenntartása és ennek idejének kitolása, az a meleg érzés, amit egy kata közben tudok érezni. Ködös, de ezek érzések, papíron nem mutatnak olyan jól. Ezzel a gondolattal léptem fel a shiajóra és működött. A tudatosságom formát öntött. Szintet léptem a saját magam szabta pályán.

Idén tervem volt, hogy az egyéni versenyen is így tudjak fellépni. Nagyon hasznos tanácsot kaptam Hunor senseitől, aki azt mondta vizualizálni kell meccs előtt a teljes enbut. Ezt tettem, leültem egy sarokba seisában és elkezdtem végig járni a katáimat fejben, összerakni, hogy mit tervezek bemutatni, mikre akarok odafigyelni és milyen érzések mentén szeretném ezt megtenni. Újabb siker: működött! 80% / 20% arányt tudtam elérni, kijutottam a poolból (2 év után először) és készülhettem a délutáni egyenes kiesésre. Nehezítette a feladatomat, hogy rögtön két nagyon erős ellenfél várt a kijutás után, mindketten érmesek voltak tavaly (arany és bronz). Ekkor azt gondoltam, hogy ez is segít nekem, mert nehezített körülmények között tudhatom megőrizni a fókuszom. Az első körömben a reiho közben eszméltem, hogy a motor visz, nem vagyok tudatos. Visszahoztam és onnan egyre jobb lett. Éreztem a terem, tudtam a feladatom, észleltem az mellettem lévő shiajon folyó történéseket és ki tudtam kapcsolni az izmaim, minden kata elején. Ez persze nem egy exponenciálisan növő érték volt, hanem inkább egy cikk-cakk pálya. Vesztettem 2-1 zászlóarányban.

Az eredménye megvolt, úgy jöhettem le, hogy habár kikaptam, volt miért büszkének lennem magamra. A fontosabb kitűzött célom elértem, szembe tudtam nézni magammal és egységben maradni. Az érem pedig jól mutatta, hogy mi is a különbség az egóm és az iaidom között.

Közösség:

Az út is kétfelé bontható: egy a verseny, amire érkezünk, kettő a csapat, az emberek, akikkel együtt tölthettünk egy kis időt, kibontakozhattak történetek, megismerhettük egymást egy kicsit közelebbről.

Ez a csapat nem az a csapat! Amióta válogatott tag lehetek, egy maggal meneteltünk együtt (Háber sensei (a mesterem), Őrnagyúr (nagy példaképem), Varga Zoli (legjobb barátom) a teljesség igénye nélkül!), mely mag mára már szinte teljesen feloldódott. Új emberek jöttek a csapatba és megmaradtunk mi, rutinos vén rókák: Anita és én.

- Ez a csapat már más mozgatórugókkal, más rendszerben és új lehetőségeket kínálva állt fel. Már a felkészülés alatt felmerült bennem, hogy én is egy olyan dinoszaurusz vagyok, aki nem illik a képbe, nem érti, amit a „fiatalok mondanak”. Aztán ezt elengedve egyszerűen kíváncsi lettem a társakra, és kicsit másképp kezdtem figyelni rájuk (ha valakinek mond ez valamit: tudatlanul is, de "kiürítettem a csészém"). Ekkor közelebb kerültek hozzám a gondolataik és elkezdhettünk kommunikálni egymással. Az eredmény egy olyan csapat, akivel minden perc élmény volt, akikkel együtt tudtunk nevetni és együtt tudtunk készülni. PRICELESS!

- Hazatérve pedig semmi sem változott meg, amit az iaidómról gondolok, nem változott meg, amit az emberekről gondolok és nem változott meg igazából semmi. Átalakult egy picit. Sokkal jobban tudom, hogy az ideáim és valóság között dönteni egyszerű és igazából nem is lemondás, max. rövidtávon. Rájöttem, hogy senki sem tökéletes, de van, aki szeretne fejlődni és nyitott maradni ezért rugalmas marad és halad, van aki falakat húz maga köré, és nem is akar ezek mögé nézni.

Az Európai Iaido Bajnokság egy közösségi program, ahol találkozhatok barátokkal, megismerhetek újakat, része lehetek egy csapatnak, ahol együtt sírunk és együtt örülünk. A bajnokságra érmekért  menni egy csaló önkép. Élvezni minden egyes pillanatát, fejlődni, készülni, örülni és lelkesnek lenni a végtelenségig, az én saját racionalitásom.

Ha pedig lesz érmem újra, akkor majd megküzdök az egómmal, de azt hiszem könnyebben fog már menni.

2017. 11.02. - reggel 4 óra 30 az indulás napja! Már minden be volt pakolva napokkal az indulás előtt de még utoljára átnéztem, minden rendben van-e... Keikogi, válogatott mez, fogkefe stb. - s ahogy megpillantottam a válogatott mezt kicsit elidőzött rajta a szemem, s felsejlettek bennem judos élményeim mikor először kaptam meg a címeres mezemet, gombóc a torokban... Jóleső érzés fogott el. Büszkeség és várakozással teli izgalom.

Az iroda előtt találkoztunk majd lassan végre rendeződtek a soraink és útnak indultunk. Jó hangulat volt végig az úton, s folyamatosan konzultáltunk a másik transzporttal, hogy merre járnak. A vezetés közben próbáltam visszagondolni a felkészülési időszakra, nagyon élveztem az edzéseket, a mozgás ritmusát, a jól felépített gyakorlatokat, amik rávezették az embert arra hogy mire is kell igazán figyelni. Szinte hallom Hunor sensei szavait -"Egyenes tartás. Harcos tekintet, ugyanakkor büszkeséget sugározzon az a tekintet"... Mint, ahogy Háber senseiét is: "Meghajlás. Nagyon fontosak a szögek. Ritmus és a kezek pozíciója"... és még és még...

Megérkezésünk után mindenki elfoglalta a szállodai szobáját, de már a hallban összefutottunk a különböző nemzetek versenyzőivel, akiket néha csak képekről tudtam beazonosítani, hogy kik Ők, de úgy fogadtak és üdvözöltek, mintha régi jó barátok lennénk. Kicsit meglepő volt, de ez nagyban elősegítette azt, hogy az ember ne érezze magát úgy mint Mr. Bean abban a bizonyos múzeumban.

Az első nap: Taikai! Végig vettük mind a tizenkét seitei katát Kusama sensei tolmácsolásában (bemutatta Nakamura Sensei). Már itt megfigyelhettük egymást, hiszen mindenki méregetve nézegette a társait. Igyekeztem csak magamra összpontosítani, de néha nekem is szembetűnt hogy ki, hogy " táncolja" végig a katákat. Nagyon jó volt látni, hogy mennyi különböző ember és mégis, szinte egy nyelvet beszélünk: a Budo nyelvét, az Iai nyelvét.

Majd eljött az egyéni verseny napja. Azon az estén úgy aludtam el, hogy próbáltam mindazt amit eddig halottam felidézni magamban.... hát mit mondjak hamar elaludtam... :))
Reggel korán nekiindultunk, hogy mi lehessünk az elsők, akik gyakorolhatnak. Ez meg is hozta a kellő harci kedvünket, de hát a magyart nem kell félteni. Hunor sensei bátorító beszéde és az egymásra helyezett kezekkel felkiáltva hogy: MAGYAROK is meghozta a kellő hatást. Türelmetlenül vártuk, hogy elkezdődjenek a Pool versenyek. Hunor sensei és Demeczky "Jenőbá" sensei mindvégig ott voltak a közelünkben és bábáskodtak felettünk. A csapat sem szóródott szét, mindvégig szinte mindent együtt csináltunk. Egymást bekísérve a pályára, ott drukkoltunk és szorítottunk, hogy mindenki a maximumot tudja nyújtani. Hihetetlenül jó érzés volt hogy ennyire támogattak minket edzőink. Ezt az összetartozást mindenki észrevette, a bírók és a Senseiek közül is és ki is nyilatkoztatta a verseny végeztével. De térjünk vissza a poolra. Majdnem mindenkinek sikerült kijönni az első fordulóból, de nem mindenkinek kedvezett a sorsolás. Mindenki másként próbálta rendezni a gondolatait a figyelmét összpontosítani, de egy közös volt bennünk "mi győzni jöttünk" és így mentünk fel a pástra... Sajnos velem megesett, amitől a legjobban tartottam a Nihon me usriro chiburuija után, mikor felálltam megbillent az egyensúlyom. Rezzenéstelen arccal végig csináltam a gyakorlatot. A Hantei elhangzása után már nem volt bennem kétség. Ez már nem az én versenyem tovább. Rettentően dühös voltam magamra, de ebből igyekeztem a lehető legkevesebbet a külvilág felé mutatni, annyira figyeltem más pontokra, hogy teljesen elvesztettem a fordulás után az ashi barai-t.
Tanulság? Igen, kezdjük elölről. Szerintem mindenki aki eljut egy szintig és onnan szeretne tovább jutni, akkor el kell hogy kezdje az alapoktól újra lépésről lépésre. Annyiszor halottam már hogy szinte beleégett a tudatomba: "A lassú jóból lehet gyors és dinamikus jó, de a gyors rosszból sosem lesz jó." A legerősebb élményem talán az, amit Gergő mondott mindig a felkészülés alatt, hogy minden edzésen add azt a legjobbat amit ki tudsz magadból hozni, mert a stressz, amit a verseny és más ismeretlen környezet hoz ki belőled, az csak hatványozottan csökkent a teljesítményedből. Igaza van. De ugyanakkor ott van az az ismerős érzés is, amit nem lehet másként leírni csak úgy, " hogy most kimegyek és megmutatom, hogy hol is tart az én iaim" Ebben benne van minden, talán ezt látták meg bennem... a harci szellem.
Meg van bennem, de még sokat kell tanulni tapasztalni és élni kell annak a katának ... szerény véleményem szerint ez még úgy százhúsz év intenzív gyakorlást venne igénybe. :)) A csapat megmérettetés is igen tanulságos volt, így nyomás alatt mindenki másképp teljesít, van akinek jót tesz, van akit kihegyez és van akit remegőssé tesz. De ez teljesen természetes.

Hihetetlenül büszke érzéssel tölt el, hogy részt vehettem ezen a megmérettetésen és hogy ilyen jó csapattal képviselhettük szerény kis hazánkat. Külön Köszönöm Hunor sensei és Háber sensei és Demeczky "Jenőbá" Sensei támogatását és segítségét. A csapat biztató és építő kritikáit. DOMO ARIGATO GOZAIMASU. 

Jurasz Péter

---

A magyar iaido válogatott tagjaként az egyéni megmérettetésen Jurász Péter klubtársunk mudan kategóriában Fighting Spirit díjat kapott! Gratulálunk!