A kétnapos eseményt
Patrick Demuynck Renshi (7. Dan IaiDo, a Belga Kendo Szövetség Iaido Bucho-ja, háromszoros Taikai Európa Bajnok) vezette
Sensei Hábermajer Gábor (5. Dan IaiDo) és
Sensei Mihalik Hunor (5. Dan IaiDo) segítségével.
Az első nap különleges bemutatóval kezdődött: 3 különböző iskola reiho-it tekinthettük meg, kiemelve a különbségeket és a kötelező, azonos mozdulatokat.
Ezt követte a 12 Zen Ken Kata bemutatása és gyakorlása. Nagyon sok hasznos információ hangzott el a technikákkal kapcsolatban, a vizsga és a verseny közötti különbségek is szerepet kaptak, a résztvevők pedig kérdéseikkel segítették a folyamatot.
Patrick Demuynck Sensei végül ismertette az etikettet és a vizsgaszempontokat.
A pályák elkészítése után lehetőség nyílott kipróbálni a Taikai hangulatát - ez legtöbbünk számára új élmény volt! Az eddigi magányos elmélyülést felváltotta ez a helyzet, ahol egy másik ember (bizonyos szempontból ellenfél) hangulatát, mozdulatait is figyelni kellett. Figyelni, és befolyásolni. Harcolni az idővel, stratégiát kialakítani, pszichológiai játszmákat játszani...vagy alkalmazni a Háború művészetét.
"A mi rendünk segítségével várhatjuk ki a felfordulást
(az ellenségnél), a mi nyugalmunk segítségével várhatjuk ki
a nyugtalanságot (az ellenségnél). Ez az érzelmekkel való
törődés. Ha (az ellenség) közel van, várjuk ki, amíg
eltávolodik; ha ereje teljében van, várjuk ki, amíg elfárad;
ha éppen jóllakott, várjuk ki, amíg megéhezik. Ez az erővel
való törődés."
(Szun Ce: a Hadviselés törvényei)A
második nap elején, az első naphoz hasonlóan, ismét végigmentünk a 12 Zen Ken
Katán, szétdarabolva és folyamatában is. Fontos szerepet kapott az „élő iai”,
azaz a „valóságos iai”. Az ebédszünet előtt néhányan ismét kipróbáltuk a taikai
hangulatát. Ekkor a leendő bírók is gyakorolhattak, majd Hunor sensei
közreműködésével különböző váratlan helyzetek álltak elő: „Az utolsó kata
helyett a 8. csináld!”, „Tégy úgy, mintha elvágtad volna a kezed!”. Az első
alkalomnál meglepődés, majd a „balesetnél” mosoly került a bírók arcára. Ez a
nap nem csak a taikai-on résztvevőknek, hanem a bíróknak is fárasztó volt, de
sok-sok új élménnyel lettünk gazdagabbak.
A
taikai sokunknak egy egészen új élmény volt (Patrick Demuynck sensei szerint
mindenkinek érdemes legalább egyszer megtapasztalni a taikai hangulatát),
felkészülni, tiszteletadás az ellenfélnek, érezni a szív ritmusát az egész
testben, figyelem és koncentráció. Mi is a cél, a győzelem, vagy talán valami
egészen más? Szerintem a valódi cél, hogy a legjobb formámat mutassam, „Nem az
ellenfeledet kell legyőzni, hanem magadat” hallatszott egy társunktól. Cél
lehet még, hogy minél több emberrel mehessünk ki és mutassuk be a tudásunkat.
Hogy ki a legjobb, nem számít - nem is derül ki -, hogy ott éppen akkor jobb
vagy rosszabb voltam, ez sem számít "Nem az ellenfeledet kell legyőzni, …."
Sz. Imre & Kozár
ZoltánA tapasztalat mellett klubunk hírnevét is sikerült nemesíteni:
Mudan kategóriában
Ámon Sándor 1.,
Kozár Zoltán 2., Nidan-shodan ketegóriában
Vass Gergely 3. helyezést ért el! Gratulálunk!