ZNKR delegáció:
Namitome Shigenori Jodo 8.dan Hanshi
Kurogo Genji Jodo 8.dan Kyoshi
Yano Taeko Jodo 8.dan Kyoshi


Részvevők, egyben az első hazai jodo válogatott:
Hábermajer Gábor Jodo 4.dan Shinbukan Dojo
Réthi Hunor Jodo 1.dan Yunanshin Dojo
Kozás Zoltán Jodo 1.kyu Shinbukan Dojo
Fábos Szilveszter Jodo 1.kyu Shinbukan Dojo


 Az első Magyar jodo válogatott élményei

Az első magyar jodo válogatott a "VIKTORYa" névre hallgató lakóautóval közelítette meg Mierlo városát, mely otthont adott a 6 napos jodo és iaido Európa Bajnokságnak. A több mint 1300 kilométeres út fantasztikusan telt. A helyszín csodálatos, ápolt szép házak és kertek, tiszta utcák és kedves emberek. A komplexum melyben megrendezésre került a verseny nagy és szép, voltak tenisz-, squash, bowilng pályák, kondigépek, futópadok, szobabiciklik, stb., szauna, pezsgőfürdő, medence, bár és étterem, melyekben esténként látogatásokat tettünk és lazítottunk. Megközelítőleg 150 ember, sok-sok nemzet, de mind jodo-s.
A szeminárium feltüzelő, erőt adó volt, a már megszokott menetrenddel. A délutáni szabad gyakorláson elleptük a termet, mindenki gyakorolt lázasan, 150 ember mindenét beleadva készült, régi barátok, ismerősök keresték meg egymást és folytatták közösen. Érezni lehetett a barátságot, az örömöt és a harcot, forrt a terem, „eeiiiii” és „hoo-ooo” hallatszódott a teremben és a környéken, senki sem akarta abbahagyni, néha meg-megálltunk pihenni és figyelni. A záró ceremóniát követően a gyakorlás még folytatódott, majd szép lassan mindenki elment pihenni, beszélgetni. Az egész napos gyakorlás során volt szerencsénk személyes tanácsokat kapni Namitome Shigenori és Chris Mansfield sensei-ektõl.
A verseny: sorakozó, nyitó beszédek és taiko dobosok, felvillanyozó volt. Várakozással, izgalommal, és "harci" kedvvel vártuk a lehetőséget, hogy kimehessünk a "pástra". Kint a bírók előtt - az Európa Bajnokságon - huh, az a csodás kavargó érzés, indul a kata és látod a társad szemében, hogy most tényleg mindent beleadva fogjuk végigcsinálni, csillogó ámde mégis harcias, "gyilkos" tekintetek, hegyeket mozgató kiái-ok, ütések és szúrások, és zászlók. A zászlóktól függetlenül szinte mindenki vidáman, mosolyogva távozik a pályáról és köszöni meg az "ellenfelének" (barátjának) a versenyt. Közülünk mindenki kijutott a körmérkőzéses csoportokból, majd szép lassan az egyenes kieséses úton találkoztunk egy nálunknál szebben, jobban "dolgozóval" s így az első versenynap végéhez közeledve már csak a figyelés és az élmények feldolgozása maradt. A döntőket feszült figyelemmel figyelte az egész terem, együtt szorítva az egyik vagy a másik versenyzőért, egy-egy apróbb hibánál függetlenül hogy kinek szorítottak az emberek együtt s egyszerre szisszent fel a 150 jodo-s.
A csapatverseny napja hasonlóan zajlott, mint az előzőé, hasonló érzések s immár ismerős arcok, nevek. DO YOUR BEST, GOOD LUCK hangzottak el ismét sokszor, vállveregetések, ölelések, kézfogások a mérkőzések előtt és után. Az első csapatversenyem, én voltam a középső ember, jobban izgultam, mint eddig bármikor, az izgalom az első meghajlással tovaszállt s maradtak a várakozás és a "jo-zzunk" érzések, Gábor (sensei) velem szemben nálam a kard, égek a vágytól, hogy elindulhassak, adrenalin, 9. és 11. formagyakorlatok és végül a 12. ,  - én ranai kardoldalt mutatok be az EB-n ?!?, Namitome és a többi sensei előtt,- csodás és felpezsdítő volt. Kis csapatunk nem jutott túl a körmérkőzéseken, így végignézhettük a többi csapatot s végül a döntőt. A nap végén sikeres sodan vizsgát tettünk Szilveszter társammal és segítettem Hunor nidan vizsgáján. A záró ceremóniát követően eddig nem nagyon ismert érzés kerített a hatalmába, - két nap utazás és majdnem teljes három fárasztó jodo-s nap után- nem szeretnék megállni, gyakoroljunk! , érdeklődve néztem társaimra és a szemükben hasonló tüzet láttam, így még néhányszor végigmentünk a 12 formagyakorlaton, majd fáradtan, de mégis feltüzelve kezdtük meg a pihenést.
Következett az iaido szeminárium, immáron kiegészültünk a további 6 fős iaido csapattal. A szeminárium a megszokottak szerint ment, a mudan és sodan csoport Aoki sensei vezetésével kezdte meg a gyakorlást, a nap második felében a mozdulatok mélységeibe is  bepillantást kaptunk egy-egy rövid bemutató és szavak segítségével.
Az iaido egyéni verseny volt számomra az EB utolsó kihívása, itt is mint a jodo egyéni versenyben egy kicsit korábban találkoztam a kieséses úton a későbbi aranyérmessel, mint azt szerettem volna J. Ezen a napon furcsa mélységet és felemelő magaslatokat másztam meg. Utolsó versenyem Hiromi Ando „ellen” azt hiszem inkább vele, mint ellene csodásan sikerült, (a legjobb formámat tudtam megmutatni) örömmel, feltüzelve, boldogan jöttem le a pályáról és gratuláltam Ando-nak a győzelméhez.
Jó volt látni a „versenyeken” a „vesztesek” arcára kiülő mosolyt, boldogságot, az őszinte gratulációkat. Számomra a versenyek jobban hasonlítottak a gyerekkoromban történt baráti versengésekre, melyek tét és irigység nélkül zajlottak és záródtak le. Természetesen én is eljátszottam a gondolattal, hogy akár győzhetek is, és a másik pálya felé mutató zászlóknál jobban szerettem, ha azok felém mutattak. Zászlóktól függetlenül boldog vagyok, hogy részt vehettem ezen az eseményen, és hogy sikerült, mint jodo-ban, mind iaido-ban, a legjobb formámat megmutatni.

Kozár Zoltán

9 nap. Ennyi ideig voltunk távol testben, de lélekben sokkal tovább. A kint érzett hangulattól még itthon sem lehet szabadulni, szerencsére. Olyan leírhatatlan élményekkel gazdagodtunk, mely csak kevés embernek adatik meg. 
Már maga a helyszín, Mierlo is olyan volt a hazai állapotokhoz képest, mintha egy másik bolygón lennénk. Rendezett utcák, gyönyörű kertek, tisztaság, rengeteg zöld terület, nyugalom, barátságos, kedves emberek. Azt hiszem én is egy olyan helyen szeretnék egyszer élni, ahol reggelente az a legfőbb gond, hogy még munkába indulás előtt nyugodtan össze lehessen söpörni a kertben a leveleket. Ilyen környezetben adta magát a kiváló hangulatú edzés és verseny lehetősége.
Egy egyszerű kertvárosi gyereknek, mint én, nagy szó volt az is, hogy kicsiny hazámat képviselhettem egy nemzetközi versenyen, s a tv-ből is látott hivatalos „macionálban” mászkáltam mindenfele. S akkor még nem is esett szó arról, hogy az utazás s kint lét alatt már meglévő barátságok kovácsolódtak sokkal szorosabbá, mélyebbé, legendaszámba menő Senseiket láthattunk, kaptunk tőlük tanítást. 
A hétfői jodo szeminárium délelőtt kissé vontatottan indult be, de olyan sistergős edzés kerekedett belőle, amilyet ritkán látni. Mindenki úgy nyomta, mintha életében utoljára jodozhatna. S ami egészen érthetetlen volt, hogy miután vége lett az edzésnek, s alaposan elfáradtunk, még mindig olyan érzés volt bennünk, hogy „gyerünk még, nyomjuk tovább”. A versenyen megtapasztaltam, hogy bizony az önérzeten olykor nehéz úrrá lenni. Vizsgára is úgy mentünk ki, hogy nem számít mi lesz, csak jo-zzunk egy jót. Talán mondanom sem kell, hogy eléggé odapörköltünk egymásnak :--). S a szokásos esti elfoglaltságunk, a pezsgőfürdőzés utána sörözés, na az tette fel minden nap végén az i-re a pontot.
Iaido-n aztán megint egy teljesen más, fura világba csöppentünk. A jodo után kicsit értetlenül, furcsa érzésekkel vettük kézbe a kardokat. Hihetetlen, de teljesen idegenül hatott, hogy most nekünk ott kardot kéne suhogtatni, s nem lehet kiai-ozni. Azt is meglepődve kellett tapasztaljuk, hogy ugyanaz a szervezőgárda, mely a jodo-t vérprofin levezényelte, az iaido-s eseményt valahogy nem tudta kezelni, ami miatt elég kaotikus állapotok uralkodtak.
Nekem sajnos nem igazán tetszett, s nem is esett jól a felkészítő szeminárium. Más ritmusra voltam ráállva, s nem bírtam megszokni a 3-4 kata aztán csere szisztémát. Versenyen szerencsére nagyon jól éreztem magam, jó hangulatú meccseket vívtam. Örömmel töltött el, hogy utolsó meccsemen az aznapi legjobbamat produkálva, mindent beleadva mérkőztem meg a későbbi bronzérmessel, aki ott és akkor jobbnak bizonyult nálam. Másnap, mikor a magyar csapat lépett a pályára, olyasmi feszültség volt bennem, mintha én is kint lennék a páston. Mire a vizsgámra sor került, sajnos kimerültem, elfogytam. Akkor már 8. napja voltam feszültség alatt, s sajnos pont akkora jött ki rajtam, ezért nem tudtam olyan színvonalú vizsgát bemutatni, mint amilyet szerettem volna, s mint amilyet a nívós vizsgabizottság megérdemelt volna (de azért természetesen sikerült a vizsga). 
Röviden összefoglalva úgy hiszem, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az a 9 nap.