SHINBUKAN
4. Iaido Open Taikai - 2011.01.29-30. -

IV. Hungarian Iaido Open Taikai nekem az első volt. Az első napgyakorlással telt, Patrick Demuynck sensei vezetésével. Nagyon érdekes nap volt ez. No, nem azért mert egyetlen nap alatt végigvettük a 12 ZNKR kata sarokpontjait. Persze, persze, lehetett tanulni sok mindent, de mégsem ez volt az igazán érdekes. Hanem az, hogy a különböző szinten álló gyakorlók mennyire más aspektusokat gyakoroltak. Kinél a vágás volt a középpontban, kinél a lábmunka, a fordulások, kinél az időzítés, stb. Egy úton járunk, mégis nagyon különböző módokon. Az út kanyargós és sokféle vidéken vezet át. Ki felfelé kaptat, ki lefelé bandukol, ki árnyas erdőségen, ki bambuszligeten, ki sivatagon halad keresztül. Számomra ezek a napok a sivatagi utazás napjai voltak. Épp a sokféleség miatt keletkeztek kételyeim: hogyan lehet ennyiféle gyakorlást összehasonlítani? Van-e értelme egyáltalán versenyezni? S ha e sokféleségben mindenhol van budo logika, akkor biztos-e, hogy egy úton járunk tényleg? Persze a ZNKR iaido szigorú sarokpontok közé van szorítva, de mégis, mégis, ennyi különböző testi és lelki alkatú ember járhat-e egy úton? Kétségek között folyt hát a gyakorlás tovább. Délután rövid bírói szemináriumot tartottak a 3. dan és felettieknek. Itt mi többiek a tanulás tárgyát képeztük. Páronként álltunk a bírókelé, egy-egy katát mutattunk be, gyakran szándékosan a sensei által kijelölt hibát vétve.

A második nap igen élvezetes egyórás gyakorlással kezdődött. Élvezetes volt, mert sikerült elszakadni a többiek technikájától, részleteitől és a közös gyakorlás szellemétől táplálva iaidozni. Maga a verseny már nem volt annyira élvezetes. Rossz volt első párként kezdeni. De jó volt, hogy a bennem száguldozó adrenalin ellenére is sikerült talán legalább egy katát jó érzéssel végrehajtani. Ott és akkor a katákat csinálni jó volt. Az idővel, illetve azzal, hogy időre kellett dolgoznunk nem sikerült megbarátkoznom. Idővel talán. Vagy talán mindig is csak időtlenül. Eldönti majd az idő. Persze kevéssé voltam szerencsés, hogy a későbbi két győztessel kerültem egy poolba és így nem is jutottam ki onnan, de ez a mérkőzéseket követő 3 perc után már nem is zavart. Kicsit zavaróbb volt, és egyre mélyebben kergetett aGóbi sivatagba, hogy egy-egy mérkőzésen a bírók döntését nem értettem. A mérkőzések után elejtett szavakból pedig olyan szempontrendszert lehetett sejteni, ami nekem kissé új volt. Tanulni persze ebből is lehet.

Érdemes tehát taikaiozni? A magam szerény sivatagi útján bizonyára nem. De azért a taikainak van értelme. Az ember megtudja, hogy jó irányba halad-e az úton. Kap új szempontokat. Megtapasztalja azt, hogy a meditatív nyugalomban gyakorolt technikákat milyen érzés erősen stresszes állapotban végrehajtani. És ez az egyik legnagyobb értéke a taikainak, hiszen amiről a iaido szól, a hirtelen támadás elhárítása révén megóvni életünket igencsak erős stresszhelyzet. Elvégre az utcán, békésen sétálva ha rámront(ana) egy karddal felfegyverkezett ember az bizonyára jelentős adrenalin felszabadulással járna, s, hogy ilyenkor ne fejvesztve meneküljek, vagy fejvesztve heverjek a földön az épp azon múlik, hogy abban a stresszhelyzetben hogyan tudok teljesíteni. Ehhez akár csak távolról is hasonló helyzetet pedig csak a taikai képes teremteni.   Ha a klubtársaimat, barátaimat nézem, akik kiválóan versenyezve az egyenes kieséses rendszerben haladtak tovább még inkább úgy érzem, hogy jó dolog a taikai. Ahogyan a feszültség és öröm, a koncentráció és érzelmi felszabadulás hullámai betöltik a termet az igazi élmény. S végül az érmesek csillogó szemű mosolyát nézve nem lehet kérdés, érdemes taikait szervezni és azon részt venni.

Persze a sivatagi út folytatódik. Olyan ez, mint a lelki szárazság. Nem tudjuk meddig tart. Remélem, hogy a 2012-es taikai idejére elérem ha nem is a sivatag végét, de legalább a következő oázist.

Lőrincz Ádám


Patrick sensei már az első nap bevezetőjében utalt a Budo-ra, az emberre és a környezetére.

BUDO?

武 (bu) = harcos (戈 (ka, hoko) = lándzsa + 止 (si, tomaru, asi, tomeru, jameru) = megállítani) = „gyalogos emberlándzsával”, „megállítani a fegyvert”

道 (do) = ösvény, út, utca, eljárás, egy cselekvés módja.

A mi Utunk, ennek tudatában kell gyakorolnunk.

Gyakorolni?

Ez is hosszú nap volt. Fájó térd, váll, fáradtság és egy újabb lista arról, hogy mit kell még javítani... Persze a már az eddigi lista is hosszú ,és ha úgy is tűnik, hogy rövidebb néha, az csak átmeneti, jönnek hozzá új elemek.

Biztosan van simább, könnyebben járható vagy rövidebb Út, de mi ezt választottuk.
Nem a célért, a jutalomért vagy a minden alkalommal jelentkező eufórikus érzés miatt gyakorlunk.
Azért vagyunk itt, mert erős elhatározás van bennünk, azért mert az az életünk, mert a Budo áthatja a napjainkat - mert ez Minden.

(...)

Vasárnap a  Magyar Kendo Iaido és Jodo Szövetség elnöke, Vadadi Zsolt nyitotta meg az eseményt, aki bevezetőjében felelevenítette a japán középkotr, a bushik világát, ahonnan harcművészetünk alapjai származnak. Kiemelte, hogy szerinte a "versenyben" nem elsősorban a technikai tudás, hanem inkább a lelki hozzáállás vezethet "győzelemre".

A délután folyamán szemtanúi lehettünk annak, hogy élete első megmérettetésén Lovik Anikó klubtársunk a harmadik legjobbnak bizonyult mudan kategóriában, majd végignézhettük Kozár Zoltán (nidan, első helyezett) és Fábos Szilveszter (nidan, 2. helyezett) döntőjét - és gratulálhattunk Vass Gergely első aranyérmének sandan kategóriában!

Büszkék vagyunk rátok!

 Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez! Kattintson a képre a nagy felbontású változat megtekintéséhez!