Egyike vagyok az 1. kyu vizsgát tevőknek, így valójában teljesen pozitív beszámolót kellene írnom, mégis ahogy fogalmazódtak e mondatok számos negatív érzés is kavargott bennem. Oka ennek egyrészt az, hogy mind fizikailag, mind szellemileg rendkívül fáradtan vágtam bele e kétnapos tanulásba, másrészt az, hogy a vizsgán elmaradt a katarzis... de térjünk vissza az elejére.

Helyesebben a történet ott folytatódik, ahol a klubvezetőknek és magasdanosoknak tartott edzések véget értek. Ezúttal mintegy 60 iaidokának próbálták a magasdanos edzés kohójában edződöttek átadni Yamasaki sensei tanítását. Szombat reggel Sensei egy órán át magyarázta az iaido igazi szellemét, a tisztelet és a gyakorlás lényegét. Azt, hogy a technikának és a szívnek hogyan kell párhuzamosan fejlődni. Ezután csoportokra osztottak bennünket és 3-4-5. danos tanárokkal kezdtük a gyakorlást. Tanáraink pedagógiai képességei igen különbözőek voltak (és nem ismeretlenek előttünk), de mindegyikükön átsütött az az igen erőteljes tanítás, amit a megelőző napokban kaptak. Jó volt együtt gyakorolni, bár nem sok magyarázatot kaptunk s emiatt igen sok katát csináltunk. Aztán a mintegy 6 órányi gyakorlás minden maradék erőnket kiszívta. Vasárnap aztán a szokásos vizsgafelkészítés helyett ugyanúgy csoportokban, a tanárok előtt forogva folytatódott a gyakorlás. Az éjszaka messze kevés volt ahhoz, hogy a testem kipihenje az előző nap fáradalmait, az újabb három óra gyakorlás meg aztán egyáltalán nem hiányzott. Ekkor már kevesebb új, és több ellentmondó információt kaptunk, bizonyára a tanárok is fáradtak már. Közben Sensei szombaton négy magasdanossal, vasárnap pedig az iaido válogatott tagjaival foglalkozott és nagy élmény volt egy-egy húszperces időszakra mellettük gyakorolni. Nemcsak a mondanivalóból lehetett elcsípni ezt-azt, de Sensei kimeríthetetlen energiáiból is. Ezzel aztán végülis túléltük. És ez itt a szeminárium vége. Negatív végkicsengés ez? Akkor és ott azt gondoltam, hogy igen. Nem azért, mert nem tanultam sokat. De valahogy ezúttal nem a jóleső fizikai fáradtság töltött el, hanem a túléltük érzése. Itt fájt és ott fájt, és húzódott. Végül mégis úgy gondolom, hogy ez is része a tanításnak és az útnak. A fizikai határok feszegetése. A fél óra szeiza vagy a másfél napnyi edzés. Párbeszéd a testemmel. Hol fáj? Miért ott fáj? Milyen helyes vagy helytelen mozgás hozza létre az izomlázat épp itt vagy épp ott? Az, hogy a lélek úrrá lesz a testen, nem kérdés. A kérdés az, hogy tudok-e akarni ha már nagyon nem esik jól. Amikor nem feltétlenül szükséges. Amikor nem élet és halál kérdése. Amikor tényleg csak akarat kérdése az egész. Végül túléltük és jó tanítás volt. Köszönjük. 

Ezután következett a vizsga. Szokásos menetrend, szokásos eredmény (mindenki átment), de a szokásostól eltérő élmény. Az előző vizsgánk kapcsán írtam arról a sajátos lelkiállapotról, amiben az adrenalin ármalását mintegy kívülről szemlélve sikerült azt a minél jobb teljesítmény szolgálatába állítani. Nos, ez a katarktikus lelkiállapot ezúttal elmaradt. Akkor és ott ezt is negatívumnak éltem meg. Néhány órával később már inkább úgy látom, hogy bizony nagy öröm az, hogy másfél ilyen nap után, a fizikai kiégés ezen fokán komoly rontás nélkül sikerült végigcsinálni öt katát. Nem folyékonyan, nem olyan összeszedetten, ahogy szerettem volna. Az adrenalin, az a kis plussz energiatöltet arra már nem volt elég, hogy a katarzist létrehozza, de arra igen, hogy ne a célegyenesben álljon meg a motor, hanem belendítsen a célba. Más élmény volt. Az a bizonyos embus élmény továbbra is nagyon jó (amint azt a szombatdélutáni embun megélhettem), sőt addiktív, de ez sem rossz. Mi a tanulság? Technikai szinten sok minden, amin el kell majd gondolkodni. A szellemiség szintjén számomra az, hogy az út továbbra is érdekes, mert minden kanyarban vár valami új, de nem feltétlenül az az új, amire számítunk. Remélem még jóideig járhtajuk együtt az utat. Gambatte!

---

 A szeminárium első napjának első órájában Yamasaki Sensei az Iaido történelmi-szellemi hátteréről beszélt nekünk - tett ezt első ízben ilyen körülmények között.

A gyakorlás a tavalyihoz hasonló módon csoportokban zajlott, majd embu-val ért véget.