Hónap: 2010 május

Jodo válogatott edzés (Budapest)

Ez volt első keret edzés 2010-ben. Szorít az idő, az idei EB szeptemberben lesz, két hónappal korábban, mint az eddigi években. Ez több dolgot is jelent: már most meg kell határozzuk az utazó keretet, meg kell kezdjük a kiutazás szervezését, és nyáron nem lehet leállni az edzésekkel.

Vészakh ürügyén (Budapest)

A délelőtti fárasztó jodo edzés ellenére szép számban gyűltünk össze a kis lakásban.
Családiasan újra együtt.
Zubogott a forralóban a víz, áztak a tea levelek.
Volt aki most ismerkedett, volt aki  már régi ismerős ízekkel találkozott.

Meglepetés sütemények, élcelődések, anekdoták, és eper…

Majd a film Dogenről.
Nem akarok kritikát fűzni a filmhez, nem tudjuk kiknek készülhetett. Nehéz lehet egy ilyen tárgyban játékfilmet forgatni. Akiknek teljesen ismeretlen a zen világa, lehet hogy így is érthetetlen, akik többet tudnak róla, azoknak talán túl leegyszerűsített.

Jó volt a zen egyik nagy oszlopánál időzni, elgondolkodni.

Igazi Zen – előadás Myoken mesterrel (Budapest)

„Egy perc Zazen, egy perc Buddha”

„Igazi Zen”. Milyen lehet egy ilyen „előadás„? Arra gondoltam, hogy szavakat fogok hallani, mert a nyugati ember ezt érti, majd hazamegyek, és elfelejtem őket, mert a Hold a fontos nem a mester ujja.
Pontosan érkeztem, Myoken mester és tanítványai már a fal felé fordulva ültek.
Sokáig ültek.

Ölbe tett kézzel én is befelé fordultam, majd kis idő múlva egy mély hangot hallottam, francia akcentussal angolul a mester azt mondta, az ajtó nyitva, el lehet menni.

Mosolyogtam.

„Hara so gyatei.
Bo ji so wa ka.
Hannya shingyo”
„Menjünk, menjünk,
menjünk együtt
a meghaladáson túlra,
a satori partjára.”

További tökéletes csend után megszólalt hang, a szerzetesek felálltak, és nagyon lassú sétába kezdtek (kinhin). Myoken mester ezután elmondta, itt nem lesz hagyományos előadás, a második rész is ilyen lesz, majd többször megkért minket, hogy menjünk, ha szeretnénk, az ajtó nyitva áll (mosolyogtam) – vagy üljünk!
Többen elindultak a zafuk felé, én még mindig nyugodtan ültem (gondoltam adok másnak lehetőséget, helyet), amikor a Mester odafordult felém, és magyarul megkérdezte:

– Félsz?

Ekkor levettem a cipőmet, és már ültem is.
Miután elhelyezkedtünk, a Mester mégis beszélni kezdett (kihasználva a helyzetünket), útindító gondolatokat hallottunk. Megmutatta a helyes tartást, majd a szerzetesek a széken, mi a helyükön Ültünk.
Ültünk. Egymásért (mert, mint mondta, egyedül ülni önző dolog, és én ezért voltam ott). A legtöbben mint kezdők, és páran, akik örök kezdők.

Az idő eltűnt. Csak ültünk.
Egy percig? Egy pillanatig?
Most.

Milyen az ideális közösség? – Mihályi Patrícia

„Milyen az ideális közösség?
Minden idegent úgy fogad, mint Ábrahám és Sára a három jövevényt a sátrában, mintha a jövevény maga az Isten, vagy minimum az Úr Angyala volna.
A zsidó hagyományban pl. a mai napig benne él, hogy: Szeresd az idegent, mert te is jövevény voltál Micrájim országában.
És az utolsó parancs így hangzik: Figyelj a jövevényre teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes bensőddel.
Ilyen Közösség persze a valóságban nincsen.”

– Olvasom a minap és a Shinbu jut eszembe. Meg a változások; hogy miként is viszonyulunk egyesével és együttesen a változáshoz. Tudjuk-e úgy fogadni, mint várva-várt vendéget?
És mit tegyünk, mikor fogytán vagyunk erőnek, időnek, tápláléknak, mikor olyan mintha nekünk se lenne már miből adni?

Iaido Seminar & Grading (T. Teplice)

Ajándékok

Évek óta dédelgettük terveinket a Teplicei tábor kibővítéséről. Az első csábítás a környező hegyektől származott, majd a ezt vízi park megépülése követte. Mondogattunk: kellene még egy kis idő a tábor előtt, vagy után, kirándulnánk, vagy pancsolnánk…. Tavaly kísérlet képpen egy kicsit előbb mentünk, és az egyik Mosovcei domboldalon piknikeztünk. Idénre nagyobb szabású terveket szőttünk. Menjünk még korábban! És legyen a ramen helyett igazi terep-lecsó!
Útra is keltünk, már péntek reggel.
Kettős cél vitt minket. A szabadban, ebben a gyönyörű tájban eltölteni egy napot, és nyugodt, jó hangulattal közelíteni a dan-vizsgákhoz.

  

Eső, eső, és már az oda vezető úton tudtuk, a domboldali táborozás nem kivitelezhető. Akkor irány az alternatív hely a Blatnicai völgy mélyén meghúzódó étterem, amire szívesen emlékezünk két évvel ezelőtti látogatásunk óta.

 

Szemerkélő esővel, párás lehelettel, patakzúgással fogadott minket a hely.
Aztán felbukkant a tűztérrel felszerelt szaletli.

 

Hihetetlen!
Akkor mégsem esik kútba a szabadtűzi lecsó?
Pár perc múlva már ropogott a tűz, főtt az étel, zuhantak a hegyoldalból a faágak, csattogott a balta, fokuszált a fényképező gép, keveredett az étel…
Mindenki talált valami elfoglaltságot magának.
A hely befogadott minket.
Nyugalmat adott és feltöltött.

  

Estére a füstillatú csapat bevette magát a már néptelenedő fürdőbe.
Bugyogó és meleg vizek, lazuló izmok, kisimuló lelkek.
 
Egy dal szöveg jut eszembe:

„Látod, adott egy-egy napot a világ, ami él tovább”

Hábermajer Gábor


Öt autó, 6 + dan

Pénteken munka helyett csomagoltunk, és 8 óra 30 perckor 3 autó érkezett az autópálya melleti töltőállomáshoz.

Az elnöki különgép szerepét ezúttal a olimpia-2 karikás szürke német vette át a japán harcostól, aki ezúttal a második helyen indult és ért célba a konvoj utolsó, amerikai-német nagyautója előtt.
A várostól elszakadni mindig könnyű. Természetesnek vettük, ahogyan a tengerszint feletti magasság emelkedésével a felhők között autózunk hatalmas erdők között.
Útközben egy pihenőt tartottunk, ekkor tűnt úgy, hogy műszaki problémába ütközött a csapat, de egy nagyobb telefonszámla generálása után inkább úgy tűnt, a hirtelen jött eső által eszközölt alvázmosás okozta inkább a parkolóban talált olajfoltokat…
  
Turèianske Teplice – Stubnyafürdő. Odataláltunk! Sándor a japán-magyar kisteherszállítójával már várt minket. Az üdvözlés után különlegességekre kiéhezve felvásároltunk egy nagyobb Fidorka készletet a boltban, majd megettük.
A sötét fellegekkel nem törődve kirándulni indultunk a hegyek lábához, ahol a megáradt patak melletti tűzrakó helyre telepedtünk, és úgy döntöttünk, hogy az eredeti terveknek megfelelően lecsót készítünk. Sándor hirtelen előrántotta a tisztára mosott mosógép dobot, páran vizes tűzifát gyűjtöttünk (A fenyőfák hatalmasak! A leszakadt őzláb, a medveszag (illetve már csak a medve fiának a szaga (bocs), lásd még: Kill Bear) helyi jelleget is kölcsönzött a gyönyörű erdőnek.), a bátrabbak harcedzettségüket tették próbára ennek felaprításával, Sensei ismét tüzet gyújtott, a többiek pedig a már meglévő (és még frissen vásásolt) alapanyagokat aprították fel éles (de nem Kard) szerszámokkal.
Megettük! Mindkét adagot… A munkát nagyban elősegítette a helyi szálláshely sörkészlete.
Köszönjük a természetnek vendéglátást!
  
A napnyugtával nem dicsértük a napot, ellenben a fürdő felé vettük az irányt, ahová a megnyitása óta készülünk. A bátrabbak (és akik hoztak védőfelszerelést) behatoltak a létesítménybe (zárás előtt szűk két órával), ahol szerencsére nagyon kevesen voltak, így elfoglaltuk a pezsgőfürdőt, ahol a vízben meditálást gyakoroltuk erősen, kipróbáltuk a csúzdákat (ahol Gergő végre bemutatta nekünk az ülő-csúszó Buddha gyakorlatát. Az egyetlen (felöltözött) szlovák kislány végül távozásra kért minket, így zuhanyoztunk (ránk fért, elég füstösek voltunk), kipróbáltuk a hajszárítókat, majd a szálláshely felé vettük az irányt, ahol Némó és az újoncok második csapata várt már minket.
Másnap meglepően sokan gyűltünk össze a Mosovcei teremben. Az elhúzó vadászgépek alatt a (Chuden formagyakorlatokkal dúsított) ZNKR katák pontjait tanulmányoztuk Victor Cook Sensei (7. Dan Renshi) vezetésével. Tanulásunkat és felkészülésünket ezúttal Tony Devine (6. Dan), Terry Cook (5. Dan), John Piper (5. Dan) és Hábermajer Gábor (5. Dan ) segítette!
A szünetben bevezettük az első táborozókat az ebéd-piknik rejtelmeibe.
Délután a kiválasztottak Kofolával tették próbára szervezetük ellenállóképességét, amíg a vizsgázók az írásbeli kérdésekre írták a válaszokat. Ezeket szerencsésen túlélve a csapat egyik része a sayonara party felé vette az irányt, a kisebb lázadó csapat pedig a szintén törzshelynek számító VY©EHRAD étteremben választott véletlenszerűen a menüből (evés közben derült ki, hogy a szlovák háttérzenét hirtelen felváltja a helyi középkorú, öltönyös lemezlovas egyszemélyes karaoke előadása, melyet a felpattanó nagymamák nagy örömmel fogadtak, és táncolni kezdtek – ezért távoztunk, hogy Tamás elméje is ép maradjon).
A krónikás itt megtette hagyományőrző sétáját, ahol a lélektisztító kis patak csobogása töltötte be a parkot. Időközben besötétedett, és úgy tűnt, a Mátrix ezen sarka nyugodt, és tökéletes, már-már valóságközeli. A pillanatot csak a sötét felhők (és egy fejben szóló, szűnni nem akaró Zoltán Erika dal) árnyékolták be – amikor a pad alatt egy fekete macska futott át, és hirtelen kiderült, hogy még mindig a program részei vagyunk. (Bár reméljük, hogy az egyik kijárat közelében gyakorlunk :–))
És este, és reggel.
Vasárnap délelőtt( a résztvevőket fokozat szerinti csoportokra bontva) vizsgafelkészítő tanításokat kaptunk, majd kedvenc termünkben következett a nagy megmérettetés!
A csendben csak a tetőn kopogó esőcseppeket lehetett hallani.

Vass Gábor és Vass Gergely immár a 3. Dan fokozatot veszi birtokba. Vörös Erika, Ámon Sándor és Kozár Zoltán a 2. Dan, Daczi Imre pedig az 1. Dan büszke birtokosa.

Gratulálunk!!!
  
  Hazafelé eső, napsütés, szivárvány tette teljessé a hétvégét!
  ősszel folytatjuk!

Szilva Imre