A hétvégén megtörtént a magyar válogatott csapat első közös gyakorlása, illetve az első taikai, amely azt hivatott eldönteni, hogy a szép számban megjelent résztvevők közül ki is fogják képviselni hazánkat a 2010-ben megrendezésre kerülő Európa bajnokságon.
Hónap: 2010 június
Iaido és Jodo bemutató a Bastet Táncesten (Budapest)
” ki mondja, hogy a bambusz gyengébb a tölgynél vagy a fűszál hajlékonyabb a bambusznál”
Múlt hét vasárnap érdekes, elgondolkodtató élményben volt része az egyesületnek. Színházba ment, bemutatót tartott és nézőközönsége is lehetett: két hangulat, két látvány, két világ; férfi és női szerepek.
A rendező modern látásmódja széttépte a nőies lendületű hastánc előadást: egyszer karddal, majd jo-val, ugyanakkor szintézist is talált az argentin tangó ütemében.
Tehát az egyik oldalon ott állt a nőiesség a csábítás művészete, melynek eszköze az ívelt női test, a mozgás szépségével, mély erotikájával. Az önkifejezés másik oldalán állt az erősebb nem képviselete hideg kard, éles erővel, vonalas szabályokkal.
Ennek a disszonanciának előszavát még Visegrádon született kérdésem adta, melyet Viktor Cook szenszeinek tettem fel: a nők mióta kardozhatnak?
A válasz az volt, hogy mindig is kardoztak, hiszen együtt éltek a szamurájokkal: apjuk, férjük, testvérük volt, akik tanították őket.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mint nőnek egyáltalán lehet-e esélyem, lehetőségem érvényesülni az iaido világában, hiszen, ha a nemek arányát vesszük alapul, akkor jócskán a férfiak felé billen a mérleg nyelve. Nehéz őszintén megfelelni mindennek úgy, hogy a fizikai adottságok jelentősen eltérnek, a nőkhöz természetüknél fogva ez a szükséges keménység nem áll olyan közel – az előadás másik oldalából kiindulva – valamint, ha visszatekintünk az iaido gyökereire, akkor felmerülhet a gondolat, hogy vajon egyáltalán jó oldalon állunk-e – mi nők karddal a kezünkben – a „színpadon”? Talán könnyebb lenne egyértelmű szerepeket vállalni, például a hastáncot?
Megpróbálunk ragaszkodni a szerepeinkhez, vagy járhatunk eltérő utat? Látom magam előtt Háber szenszei sokszor említett négyzetét, aminek a sarkait levágom újabb és újabb sarkokat kapok, melyekből idővel még több és több lesz…
Valahol, mélyen belül kimondatlanul remélni tudom, hogy sok tanulással és kitartással egyszer elfogynak a szögek és körré változik, megtalálva a bennem szánt helyet – nemtől, szereptől függetlenül.
Hogy ezt a gondolatmenetet zárjam, elmondom, hogy mire jutottam az előadás végére és a válasszal, amit Cook szenszeitől kaptam. Az összeegyeztethetetlennek tűnő szerepek egy pontban egyensúlyt nyertek, függetlenül attól, hogy az (élet)színpadon kik vagyunk: ez pedig számomra nem más, mint a múltbéli japán nő. Korunk iaido-ja talán a legjobban a régi világban élt japán nők tudásához hasonlíthat: a kard mellett csendben élni, tisztelni és érintetlenül hagyni a tudást – önmagában.
Farkas Zsófi
A harmónia:
Meglepő felkérésnek tettünk eleget, amikor a Bastet hastáncosainak évadzáró eseményén való szereplésre kaptunk lehetőséget.
Elsőre minket is meglepett a dolog, hiszen nem értettük pontosan, hogyan is jön a japán vívás a hastánchoz.
Mint utólag kiderült a koncepció ami az estet összeállította az volt, hogy a tömény nőiesség közé valami nagyon hatásosan elkülönülőt kellett betenni, hogy a darab mindvégig a megfelelő hangulatban „élvezhető” 🙂 maradjon. Az abszolút nőiességet az abszolút férfiassággal megszabdalva, sokáig fenntartható volt, a nőiesség hangsúlyozottsága, amit az ellentétes pólus törése nélkül valószínűleg az egyszerű néző hamar elfogadott volna és az apró mozdulatok és formás idomok a korábbi bizsergéstől !kicsit! megkopva mozogtak volna tovább.
Az esten nem csak mi képviseltük az ellentétes pólust, hanem Flamenco előadás is szerepet kapott, Kulik Johanna és Josip Bartulovic Argentin tangó bemutatója mellett.
Az est utáni beszélgetések során még mindig nem volt tiszta, hogy mi hogyan is kaptunk szerepet itt, hiszen nincs közünk a tánchoz, mikor is egy beszélgetés a Flamenco táncossal érdekes aspektusát mutatta meg az összeállításnak. A Flamenco egyszemélyes férfi bemutatója engedett sejtetni valamit abból, hogy itt valami másról is szó van mint csupán táncról. A férfiasság, az időzítés, a szenvedély, a harc amit meg kell tudnia mutatni egy jó Flamenco táncosnak sok más mellett. Érdekes, hogy több helyen is megegyezik a miáltalunk DO-nak nevezett úttal.
Egy zen mondás szerint: a DO mindenben ott van, teljesen mindegy, hogy fazekas, költő vagy kardművész vagy a cél közös és egy irányba tartunk.
Itt is szembesülhettünk vele, hogy mennyire igaz ez a mondás és helyére került bennem/bennünk a helyünk az estén.
Elsőre minket is meglepett a dolog, hiszen nem értettük pontosan, hogyan is jön a japán vívás a hastánchoz.
Mint utólag kiderült a koncepció ami az estet összeállította az volt, hogy a tömény nőiesség közé valami nagyon hatásosan elkülönülőt kellett betenni, hogy a darab mindvégig a megfelelő hangulatban „élvezhető” 🙂 maradjon. Az abszolút nőiességet az abszolút férfiassággal megszabdalva, sokáig fenntartható volt, a nőiesség hangsúlyozottsága, amit az ellentétes pólus törése nélkül valószínűleg az egyszerű néző hamar elfogadott volna és az apró mozdulatok és formás idomok a korábbi bizsergéstől !kicsit! megkopva mozogtak volna tovább.
Az esten nem csak mi képviseltük az ellentétes pólust, hanem Flamenco előadás is szerepet kapott, Kulik Johanna és Josip Bartulovic Argentin tangó bemutatója mellett.
Az est utáni beszélgetések során még mindig nem volt tiszta, hogy mi hogyan is kaptunk szerepet itt, hiszen nincs közünk a tánchoz, mikor is egy beszélgetés a Flamenco táncossal érdekes aspektusát mutatta meg az összeállításnak. A Flamenco egyszemélyes férfi bemutatója engedett sejtetni valamit abból, hogy itt valami másról is szó van mint csupán táncról. A férfiasság, az időzítés, a szenvedély, a harc amit meg kell tudnia mutatni egy jó Flamenco táncosnak sok más mellett. Érdekes, hogy több helyen is megegyezik a miáltalunk DO-nak nevezett úttal.
Egy zen mondás szerint: a DO mindenben ott van, teljesen mindegy, hogy fazekas, költő vagy kardművész vagy a cél közös és egy irányba tartunk.
Itt is szembesülhettünk vele, hogy mennyire igaz ez a mondás és helyére került bennem/bennünk a helyünk az estén.
Köszönjük az érdekes lehetőséget és a töménytelen nőiességet a Bastet hastáncosainak!
Vass Gergely
Árvíz, Otthon – Sz. Imre
Otthon.
Elvadult pillanatokban osztom a Dogonok hitét, hogy egy olyan bolygóról származom, amely a Szíriusz kettős csillagrendszer körül kering. Ha közelebbi helyet kell választani ott a hideg és magányos égi kísérőnk, a Hold…a Földön pedig (ha nem vesszük figyelembe, hogy elvonultan, egy kolostorban) Egerben élnék szívesen. Budapest örökre ideiglenes lakcím marad – Edelényben viszont életem első kétharmadát töltöttem, tehát leginkább az az otthon.
Péntek hajnalban hívott anyu, hogy éjjel kiöntött a Bódva, körülzárta a háztömböt, ahol élnek, áram nincs. Ekkor hibát követtem el (szerencsére korom előrehaladtával egyre kevesebbet, de ebből is csak
tanultam), hogy nem hagytam itt mindent, és nem indultam azonnal haza.
Dolgoztam, este forgattam a Kardot, közben érkeztek a hírek, hogy nagyon sok önkéntes érkezett, helikopterek dolgoznak a gáton…majd délután megtudtam, hogy átszakadt a gát, kettévágva a várost. Este összecsomagoltam, majd azt ettem, amivel ilyen távolról segíteni lehet: ültem.
Szombat – félig munkanap. Percről-percre változtak az információk, nem tudtam hogyan vagy meddig jutok el autóval, anyu sírva kért, ne is induljak, de fél 12-kor már az összes izmom jelezte, mennem kell. És rohanás. Egy kölcsönkért és két vásárolt gumicsizmával robogtunk végig az autópályán. Miskolc végén az északi kihajtó le volt zárva, ezért át a városon, majd tovább..nem is remélve, hogy száraz kerekekkel eljutunk a városig. Elmentünk a megáradt Sajó mellett, majd pár perc után már láttuk a várostáblát…és irány a legközelebbi nagymama, aki egy elárasztott rész mellett lakik. 79 évesen a kertet kapálta, láttuk hogy jól van, indultunk tovább anyuhoz. A belváros közelében rendőr fogadott minket, kicsit távolabb tudtunk leparkolni, és már vettük is elő a csizmákat – szükség volt rá. Az ár kicsit visszahúzódott, de még 20 cm-es víz zárta körül a híd közelében épült házat..és bejutottunk.
Láttuk, hogy áram – hűtő, meleg víz… – és alvás nélkül nélkül, de anyuék jól vannak, ezért indultunk is, ki a gátra!
A későbbiekben csak taxinak nevezett Ural erdészeti teherautóval jutottunk át a sodráson, de a hatalmas gépen is éreztük a sodrást. Az átmeneti szállássá átalakult iskolánál lepakoltuk az üres ételes hordókat, majd visszasétáltunk a gátra, és beálltunk a budapesti és mezőkövesdi tűzoltókhoz, megerősíteni a gát keleti oldalát, hogy védjük az iskolát, és a többi házat. Gyorsan megtanították a zsák helyes fogásást, kis idő múlva már gyorsan és hatékonyan ment a munka.
A folyó előttünk hömpölygött. A homokzsákokon álltunk, a vízszint pedig pár cm-el volt csak alacsonyabb. A szemközti gát nem látszott, csak a házak, melyeknek az ablakáig ért a víz.. Tudtam, ha az átázott töltés enged, minket nagy erővel és gyorsan sodor majd a víz, de minden nem számított. Kaptam a zsákot, és adtam tovább.
A tűzoltó srácok kedve jó volt, pedig 12 órás váltásokban voltak ott, és néha a buszban kellett aludniuk…sok érdekes történet hangzott el tőlük. Kihasználtam az alkalmat, hogy erősítsem a bal kezemet, persze a rántások nem tettek jót a könyökömnek, de majd elmúlik. Rövid szünetben villámlátogatást tettünk apuéknál is (ott most a belvíz a probléma), majd vissza. Időközben naplemente, szúnyogok, generátor és fáklyák jöttek sorban, fél 10 lehetett, amikor abbahagytuk.
Egy magasabb pontra parkoltam a Mazdával, majd visszasétáltam.
Gyönyörű, csillagos nyári éjszaka volt. A város távolabbi részein csak egy két homokszák emlékeztetett arra, hogy ez nem egy átlagos nap. A belvárosban közben közvilágítás helyett fáklyák gyúltak, a munkagépek pedig hozták-vitték az utasokat.
Fáklyák? Amikor közelebb mentem, láttam, hogy hosszú gyertyák. Ezek pedig mindig a gyászt juttatják eszembe… Valószínűleg lehetetlen együtt érezni azokkal, akik aznap is egy tornateremben aludtam, mert amikor átszakadt a gát, és kidöntötte a kerítéseket, elsodorta a háziállatokat és egy élet munkáját. Álltam ott, néztem az úton a vizet, és csak erre tudtam gondolni.
Sötétben, hideg vízben volt egy kis tisztálkodás, majd a telefon fényénél vettem ki a kontaktlencsémet. Fáradt voltam, de aznap éjjel nem aludtam. Szeretem a csendes kis erdei patakok hangját, de ez a hang vízesésre emlékeztetett…
Reggel korán átmentem a másik oldalra, láttam, hogy a tegnapi helyen 40- cm-ert is apadt a fő ág. Nagyon sok segítőt másik városba rendeltek, a tűzoltók egy része maradt vizet szivattyúzni.
Végigmentem a gáton, a kis hídig, és láttam az utcát, amely víz alatt volt. Ekkor már látszottak a szemközti gát homokzsákjai, ami jól jel volt. Meglátogattam a másik nagyszülőt, akik szintén aggódtak, mert csak hírekből értesültek az eseményekről. Délután apu pincéjében betömtünk néhány lyukat, hogy a félméteres víz ne kapjon utánpótlást, és a szivattyúnak könnyebb dolga legyen.
Közben a folyó apadt, egyre több utca vált láthatóvá, bár a csatornafedelek alól még folyt a víz. Délben korlátozták a víznyomást, majd hallottuk, hogy Felsőzsolcát ki kell telepíteni..nem nyugodtam meg.
Este indultunk vissza. Miskolcon rendőrautók kísérte konvoj tartott Felsőzsolca felé, mi pedig a főváros felé, a gondolataimba merülve.
Nem a régi bak pesszimista, egyszerűen csak a realista énem gondolja úgy, hogy a világvége nevű, egyre gyorsuló folyamat részei vagyunk. Ez itt az utolsó perc, éjfél után a pillangó álom nevű mátrix program újraindul. Fejlett civilizációnk a terveknek megfelelően sikeresen elpusztítja önmagát.
Nem tudom, hány természeti katasztrófa, háború, járvány kell még, nem tudom hány fajnak kell kipusztulnia, hány gyereknek kell éhen halnia ahhoz, hogy fel akarjunk ébredni…
Tudom, sokan vannak, akik imádkoznak. Sokan a nem ártás Útját követik, meditálnak, mi a Kardrántás művészetét tanulmányozzuk, van akinek az arcán az együttérzés könnycseppjei csorognak, van, aki stoppal utazik a városba, ahol a gáton dolgozik egész nap, hogy segítsen.
Sokan vagyunk, sosem voltunk még ennyien!!!
Én állok a sorban, és adom tovább a zsákot.
Neked is.
Jodo és Iaido Szeminárium (Schwenningen)
Schwenningen, egy török város Németországban, ami valójában magyar. Avagy a német város ahol minden utcában kapható gyros de német söröző az nincs, és Günther-ről is kiderült, hogy Viktor aki magyar. Ez a város, Schwenningen adott otthont a tábornak. Számunkra nem csak az edzésnek de ideiglenes „BÉLA” megnevezésű otthonunknak is. BÉLA egy „Roller Team AutoRoller E700” típusú lakóautó, aki lehet hogy valójában „Bélovnyi” névre hallgatott szlovák származására való tekintettel.
Hogy mi is történt a 2-2 nap edzésen, arról órákat lehet mesélni, átadni azt hiszem lehetetlen, így csak néhány szavacskát említek meg, melyek mély nyomokat hagytak bennem:
időzítés, lazaság, használhatóság, gyorsaság, szemlélet, jo indul és követi a test, természetesség
Illetve egy mondat a sok közül amik a fejemben keringenek:
Ha győztesként jössz ki a „pástról” 1 másodpercig örülj, a második másodpercben felejtsd el, akkor már nem biztos hogy te győznél újra.
Számomra ez volt az első alkalom, hogy láthattam, tanulhattam Ishido Shizufumi senseitől. Varázslatos volt ez a négy nap.
Az első két nap jodo gyakorlással, tanulásával telt. Sensei közvetlen tanításain kívül a többszöri párcseréknek és a jelenlevő magas danosoknak is köszönhetően igen sokat fejlődtünk. A jodo szeminárium zárásaként taikai került megrendezésre, ahol ismét öröm volt látni, hogy a későbbi „ellenfelek” miként segítik egymást. A második két nap előkerültek az iaito-k és megkezdődött az iaido szeminárium, ahol a seitei katá-k után shoden és chuden sorozatokat gyakoroltuk. Én a chuden világával ott és akkor kezdtem meg az ismerkedést, szerelem volt első látásra 🙂
Az oda és vissza utakon BÉLA hasította a szelet.
Még egy fontos szavacska ami kimaradt: kõkõ 🙂
Hogy mi is történt a 2-2 nap edzésen, arról órákat lehet mesélni, átadni azt hiszem lehetetlen, így csak néhány szavacskát említek meg, melyek mély nyomokat hagytak bennem:
időzítés, lazaság, használhatóság, gyorsaság, szemlélet, jo indul és követi a test, természetesség
Illetve egy mondat a sok közül amik a fejemben keringenek:
Ha győztesként jössz ki a „pástról” 1 másodpercig örülj, a második másodpercben felejtsd el, akkor már nem biztos hogy te győznél újra.
Számomra ez volt az első alkalom, hogy láthattam, tanulhattam Ishido Shizufumi senseitől. Varázslatos volt ez a négy nap.
Az első két nap jodo gyakorlással, tanulásával telt. Sensei közvetlen tanításain kívül a többszöri párcseréknek és a jelenlevő magas danosoknak is köszönhetően igen sokat fejlődtünk. A jodo szeminárium zárásaként taikai került megrendezésre, ahol ismét öröm volt látni, hogy a későbbi „ellenfelek” miként segítik egymást. A második két nap előkerültek az iaito-k és megkezdődött az iaido szeminárium, ahol a seitei katá-k után shoden és chuden sorozatokat gyakoroltuk. Én a chuden világával ott és akkor kezdtem meg az ismerkedést, szerelem volt első látásra 🙂
Az oda és vissza utakon BÉLA hasította a szelet.
Még egy fontos szavacska ami kimaradt: kõkõ 🙂
Kozár Zoltán
Jodo taikai: 1. dan kategóriában Kozár Zoltán 2. helyezést ért el! Gratulálunk!
