Őszi Iaido Szeminárium – Klubvezetőknek (Budapest)

Jegyzet a számok tükrében

Kedden őszi Sinzét köszöntöttünk. Aznap is gondolkodtam azon, hogyan is kell helyesen (és szépen) leülni seizába, hogy mennyire fontos a belső Úton haladás a technikákon túl – a válaszokat másnap kaptam meg.

szeptember. 28. szerda este 18:30‐20:30 – MJKK Dojo

6. alkalom! Yamasaki Sensei (Iaido Hanshi 8.dan) bevezetőjében a gerincünk belső oldalán elhelyezkedő 3 pontról beszélt, melyeket elképzelve és egyenes vonallal összekötve javulni fog a tartásunk is. Ezt követően légzés gyakorlat következett (ezt minden edzés előtt 10-szer ajánlott elvégezni). Yamasaki Sensei a kezek ölben tartott korrekt helyzetét is megmutatta – majd miután 30 perc ülés után felállhattunk mosolyogva nézett minket: tudja, hogy európaiknak nehéz ez a testhelyzet, de fél órát ki kell bírni, ez is gyakorlás!

Az este folyamán az első 3 ZNKR kata fontos pontjait vettük nagyító alá.
Mae (1)! Sikerült azonnal középpontba kerülnöm..Sensei egy hibámra hívta fel a figyelmet. Azonnal felvetődött a kérdés, hogy kinek a tanítványa is vagyok..arra gondoltam, hogy most nem lehet rám büszke a Mesterem..de örültem is, hiszen foglalkoztak velem, és egy ilyen javítás emlékezetes marad és jobban be ivódik!
A mae (1) és az ushiro (2) formagyakorlat esetében a furikomi használatát gyakoroltuk.

Uke nagashi (3)! Sensei egy fevétel alapján kiszámíttatta, hogy az 1 kg-os kard 200 km/órás sebessége azt jelenti, hogy 200 kg-os csapás éri a kardot a védéskor – ezért is nehéz ezt egyedül jól gyakorolni. (Nem teljesen véletlenül most egy golfozóval ütésével vont párhuzamot..)

Zárásként a vizsgáztató kézikönyv 7. cikkelyét magyarázta el nekünk. Kiemelte, hogy minél magasabb fokozattal rendelkezünk, annál többet kell mutatni a szívből, a jó technika nem elég!

szeptember 29. csütörtök – 10:00‐13:00

Katák 4-9-ig!
Az előző naphoz hasonlóan Sensei először megnézte, mit is gondolunk az adott katáról, majd beszélt nekünk a fontos pontokról és a hibákról. Így került középpontba a Kesa Giri-nél a kamai (45 fok..), így kapott új magyarázatot a 6. kata (mindenkit nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy a kissaki milyen ívet ír le, és miért) is.

Zárásként a feltett kérdésre (miért is műveljük ezt, és mi ez?) Sensei válaszolt: önmagunk fejlesztése a cél, és ezáltal törődünk a többi emberrel (az élet más területein) is.

Csütörtök 19:00‐21:00 – Budapest Főnix Dojo

Miután átismételtük (seizában) a 7. cikkely pontjait folytattuk a munkát.
Pontosítottuk a 10. kata lábmunkáját és a waki kamae-t (a kissaki 3, de legfeljebb cm-re legyen a térd alatt) és választ kaptunk a kérdéseinkre a 1.-es formával kapcsolatosan is.
Sensei válaszának lényege többször is ez volt: racionális Budo legyen!

szeptember 30. péntek 10:00‐13:00 – Siketek SC Sporttelepe

Kezdés után 6 fős csoportokban mutattuk be az első 6. katát – a többiek pedig a hibákat keresték.
Yamasaki Sensei az első kör után Hábermajer Sensei-el foglalkozott elsősorban – ami nagyon hasznos volt a vizsgafelkészülése (biztató szavakat is kapott a közeledő 6. Danhoz) szempontjából is – de mi is örültünk, hiszen (mivel az ő nyomaiban lépünk..) ezáltal mi is javítottuk magunkban a hibáinkat. 

Az esemény Némó és Gergő párbajával (egymással szemben végzett Ipponme Mae) végződött! :–)

szeptember 30. péntek 18:30‐20:30 MJKK Dojo

Yamasaki Sensei feltöltődve érkezett, hangja betöltötte a termet.
Kezdés után a falhoz kellett állnunk..és figyelni az újabb „párbajt”! Ezúttal is két Shinbukan-os, Hábermajer Gábor Sensei és Gallyas Gábor Sensei ült egymással szemben. 
Az első kör után Yamasaki Sensei arra hívta fel a figyelmet a hibára, hogy igazán egymásra reagáltak, saját belső ritmusuk szerint végezték a gyakorlatot, majd ismétlést kért. A másodiknál már nagy energiák feszültek egymásnak (engem magas fokozattal rendelkező kendósok vívására emlékeztetett), majd a kivárás után megtörténtek a vágások!

Ezt már Sensei is kellőképpen értékelte. Ezt követően Némó és Gergő klubtársaink léptek ismét a bíráskodást tanuló többség elé, ugyanezen okból – nekünk pedig figyelni és alkalmazni kellett az addig tanultakat.
Yamasaki Sensei ennek ellenére felhívta a figyelmünket, hogy előttünk járók hibáira (szóban legalábbis, értenie kell ha az egymás közötti viszony megfelelően mély) nem illik felhívni a figyelmet…ismét leckét kaptunk!
A hosszúra nyúlt este utolsó harmada egyre furcsább lett, amikor különböző fokozattal rendelkező társaink mérték össze (technikai) tudásunkat előttünk..mert nekünk értékelni kellett, és nem mindig a magasabb fokozatú irányába emeltük a karunkat (volt, akinek nem esett jól ez a tanítás…).

Igen, ez is a tudásátadás része volt, de nagy viharokat kavart bennünk, és mivel az élmény friss, még fel kell dolgoznunk..

Hétvégén viszont tovább kell adnunk amit kaptunk!

Első MKSZ SAI (Budapest)

Idén lett volna a hatodik iaido sai, mely a hazai iaido élet seregszemléjének szerepét töltötte be. Ennek nyomdokán született, és lépett helyébe  az MKSZ SAI, ami, mint nevében is utal rá, szövetségünk átfogó rendezvénye kíván lenni,  mindhárom általa képviselt szakágat felölelve. Hogy mi is kíván lenni ez az esemény azt az előzetes hírekből csak sejthettük. A nagymúltú és hagyományú kyito taikai szellemiségét követő budo szemle, mini japán kulturális bemutató, családi nap, ahol hozzátartozóink belepillanthatnak abba a világba, ami beszippantott néhányunkat. Aki budo-val foglalatoskodik, az már tisztában van vele, hogy a választott út rögös, nehézséggel tűzdelt, és mégis érdemes rajta haladni; ezért kételyt és bizonytalanságot kizárva, lelkesedéssel indultunk neki ismét az ismeretlennek.

A junior kendo bajnokágra érkezett családtagok és ismerősök köre lassan kezdett felduzzadni az enbuk-ra érkezőkkel, és a sai eseményei iránt érdeklődőkkel. Az árusok, a bolhapiac, az origami, tea és kalligráfia stand kipakolt, és a shiatsu kezelők is elhelyezték tatami-jaikat.  Már semmi nem állhatott útjába a kezdésnek, hacsak nem az, hogy igazán senki sem tudta mi, mikor, és hogyan fog történni. Ezeken a részletkérdéseken fennakadni nem próbálva, a juniorok díjátadását követően megkezdődött az elnöki megnyitó, majd rögvest az iaido enbu, amin sandan fokozattól képviseltették magukat a gyakorlók. Ezt követte a jodo, majd a kendo kata, és zárás képpen a kendo vívások. Az enbu-k után láthattunk előadást a kendo válogatottról, hallhattuk a dübörgő taiko dobokat, beszélgethettünk rég látott barátainkkal és ismerőseinkkel, és elcsodálkozhattunk ismét az idő múlásán a számos gyermek láttán, akik talán a következő budo-s nemzedék tagjai lesznek.

Az MKSZ SAI névben lévő „első” kifejezés azt sejteti, hogy ez egy, a jövőbe mutató, rendszeres esemény kíván lenni. Reméljük, ez így is lesz. Mint ahogy azt is, hogy a koncepció kikristályosodik, és szervezés is kialakultabbá válik, ezzel is megalapozva a mélyebb, beszédesebb bemutatók megtartásának lehetőségét. És bízom benne, hogy egyre komolyabb, és nagyobb érdeklődésre számot tartó eseménnyé is válik. 
Jövőre ismét találkozunk!

Hábermajer Gábor

Kapcsolódó oldal képekkel, videókkal: http://ginsho.blogspot.com

Iaido szemiárium (Prága)

„Visszafordíthatatlan”

Hazaértünk. (Ádám a fésűnek örülhetett a legjobban ;–))
 
Az úton a Telihold kísért minket. A pihenők során sofőr és helycserék voltak (a helycserével a zene is változott), elfogyott a Marlenkapótló golyó marlenka, volt alvás, a hétvégi élmények boncolgatása, lovas történetek, szó esett az Iaido élettani hatásairól is (avagy szívműtétek gyakorlati alkalmazása) – és gondolatban elbúcsúztunk a fehér kispárnától.
A fényképezés és a búcsú után hazafelé indultunk.

  
A kata sor a kesa giri-től folytatódott, majd ebéd után hirtelen Okuden (Tsure-dachi, To-waki, Sō-makuri kai waza, So-dome, Shinobu, Shiho-giri) és Chuden (Iwa-nami) lett a program! :–)
A második nap is fontos útravalókat kaptunk – a kor előrehaladtával cserebenhagyó test bár még távolinak tűnik számunkra, mégis fontos, hogy már most átalakítsuk a mozgásokat.
  
Vasárnap!
 

A történelmi belvárosba későn és fáradtan érkeztünk – ennek nagy előnye az volt, hogy már elbontották a kordonokat és kevesebb volt a turista is -, így készülhetett el a csoportkép!

A fűben közlekedő villamosok mentén eljutottunk a Sayonara party helyszínére, ahol a finom vacsora után Cook Sensei válaszolt a kérdéseinkre, majd többek között a vizsgáztatás – bíráskodás nehézségeiről beszélt (persze mesélt vicceket is :–)).
A nap végén felfrissültünk, majd szállást kerestünk (és találtunk) – mivel az egyébként is messze fekvő dojo ajtaja 8 órakor zárult, és reggelig ki sem nyílt.
Próbáltunk minél több információt elraktározni – ezekből természetesen volt bőven, a mozdulatok mellett a szavakra is figyeltünk.
Ezúttal Cook Sensei egyedül érkezett, és miután kiemelte a kihon gyakorlatok fontosságát az utolsó formagyakorlattal kezdtünk–és agy haladtunk vasárnap délig az első felé (azóta is fordítva működnek a dolgok). 
A Sportovní Centrum Juliska már várt minket.

 
Szombat!
 
A zuhanyzó ugyan zárva volt, a kislány nem beszélt angolul, Gergő és Ádám persze azonnal gyakorolni kezdett, a krónikás pedig a már hivatalosnak számító tábori fényképezőgépet leváltó új szerkezetet tesztelte.
Elég késő volt, a dojo pedig 18 km-re a város másik végében (azaz az elején) volt, ezért a maradék három utas útnak indult..siettünk, hogy kapuzárás előtt odaérjünk – sikerült.
Úticélunkhoz közeledvén gyötrő kérdések mellett („te miért fogod abbahagyni?”) még navigációval rendelkező okostelefon is előkerült, így eljutottunk az első szálláshoz.
Az első pihenőnk alkalmával bevásároltunk – jött a penészes kolbász, zsemle, és a Fidorkát felváltó MaxiNuta. :–)
A hely (szűke) miatt próbáltunk keveset csomagolni, a kevés ruhát és a mini borotvahabot csak Ádám tudta tetézni azzal, hogy fésűt sem hozott (bár laptopot és két nagy ismeretlen tartalmú dobozt a csomagtartójában igen), ezért reggelente elég furcsa fejjel érkezett a terembe.
Készülődtünk. A létszám egy autó bevetését indokolta, ami ezúttal a Svéd acél volt, Ádám hajója. 
A „szokásos” cseh tábor 2005, 2006 és 2010 után ismét a fővárosban került megrendezésre!
 
Prága!

Nemzeti Iaido Válogatott tábor (Csomád)

Ismét Csomád adott helyet a felkészülő Iaido válogatottnak, és természetesen ismét a TRIKK szervezte és biztosította az ideális feltételeket a két napos intenzív gyakorláshoz. Az edzéseket Mihalik Hunor sensei vezette, a keret munkáját pedig Stadler és Vass urak segítették jelenlétükkel.