Alig fordultunk át a 2014. évbe,
máris fontos esemény került be a virtuális és hagyományos naptárakba, hogy az
ünnepek és a kicsit álmos évkezdést követően jodós lendülettel indítsuk útjára
az új esztendőt.
Folytatva a korábbi évek
hagyományát, a Juunanshin és a Shinbukan tagjai gyűltek össze, hogy az
évszakhoz képest enyhe januári szombaton, Hábermajer Gábor sensei vezetésével,
családias hangulatban gyakoroljanak. Az idei Jodo Nyílt Válogatott Edzésen
összesen 10 jodoka vonult fel a két klubból: egyetlen hölgy és kilenc férfiú.
Az alaptechnikák gyakorlásában
nem mindennapi feladatot jelentettek a „váltókihon gyakorlatok” (Sensei
vezényletére minden technikát egy másik követett véletlenszerű sorrendben), amelyeket változó eredménnyel sikerült kiviteleznünk – ennek
talán a terem visszhangja lehetett a magyarázata, ugyanis nem mindig voltunk
biztosak benne, hogy mit hallottunk. Már a páros gyakorlatoknál is úgy
keveredtünk, hogy ne a megszokott társakkal gyakoroljunk.
Miután jól bemelegedtünk, következhetett
a katák gyakorlása, itt is ügyelve a gyakorlópartnerek forgására. A lazaság, a
dinamika, a gyakorlás, a gyakorlás és a gyakorlás állt az esemény fókuszában. Egymást
segítő és javító szándékú, pörgős, intenzív edzésben volt részünk.
A dojótól furulyaszóval
búcsúztunk, akinek kedve tartotta, még betért a közeli vendéglátóegységbe egy
kései ebédre vagy csak pótolni a homokról el-elcseppenő vízcseppeket.
Egy év múlva találkozunk
ugyanitt. Talán akkor nagyobb számban, de nem kevésbé családias hangulatban.
Bitó Róbert