Iaido szeminárium – 4. Tomodachi no Iaido Keiko (Kassa)

2016.02.27.

Klubunk tagjai – Hábermajer Gábor, Vass Gergely, Szilva Imre, Kozár Zoltán, Méhesfalvi Edna – részt vettek a Shin Junsui Do dojo által szervezett 4. Tomodachi no Iaido Keiko-n.

Indulás előtt járműveket cseréltünk. Mindkét fogatban közel azonos hengerűrtartalmú erőforrás volt, csak a lovak számában volt némi eltérés: az angol ménesben 160 paripa húzott, a japánban pedig 140 tolta az utasokat.
A sárga (lásd még: „csőrike”) MG utasai értek hamarabb Kassára (mivel hamarabb is indultak…), így hárman már délután élvezhették Kulcsár Róbert és Erika barátaink – szó szerint hatalmas – vendégszeretetét.
A Miata  – rövid eltévedés, mármint kanyartalálás után – este futott be: utasai mosolyát látva a gép sikeresen átment a béta teszten (és a csomagtartóba is befért 4 kard a csomagok mellé).

Újra és újra nagy utakat teszünk meg,hogy találkozhassunk azokkal,
akik több száz km-re tőlünk járnak ugyanezen az ösvényen.
Legyőzzük a távolságot, hogy még közelebb kerüljünk a tanításhoz – együtt.

A meleg fogadtatás után (igen, a kutya is) fáradtra beszélgettük magunkat, majd elfoglaltuk a lakás 90%-át alvás céljából (nem, a kígyószobát nem).

A szombati napsugarak (és a madarak, és a kutya…) ébresztettek minket, majd Kassa bonyolult, felüljárós-kanyargós útjain eljutottunk az ismerős terembe, ahol üdvözöltük a többiket – akiknek többsége már szintén hosszú évek óta gyakorol velünk.

A gyakorlásokról ennyi év után már nehéz újat írni, hiszen általában azonos a forgatókönyv – szerencsére ez most változott!
Hábermajer Sensei a bevezetőben elmondta, hogy ma a távolsággal fogunk foglalkozni. Bemelegítés után arra kért minket, hogy a bokuto-t vegyük kézbe: a többnyire páros kihon-ok vezették be a formagyakorlatokat.

A katák szerencsére nem sorban követték egymást, és mindig párban voltak – így fordulhatott elő, hogy először az első és az utolsó formagyakorlat került egymás mellé, ezt gyakoroltuk bokutoval párban, majd karddal lassan, végül „normál” tempóban.
A gyakori párcseréknek – a különböző testmagasságú és alkatú társainknak – köszönhetően kibővült a távolságról alkotott tudásunk, mindannyian megegyeztünk abban, hogy „közelebb van, mint gondoltuk”.

A nap jó hangulatban telt, majd a város egy másik pontján fejeződött be szlovák nemzeti eledelek elfogyasztásával.

Vasárnap öntapadós szalagok és koté-k kerültek elő, bonyolult ábrák kerültek a parkettára, mi pedig örömmel fedeztük fel újra az évek óta gyakorolt mozdulatokban a többi embert.

A nap végén egy kis meglepetés volt: a Ryūtō nevű koryu katát gyakorolhattuk egymással!

Köszönjük, hogy ott lehettünk! Köszönjük a tanítást, a szervezést, a vendéglátást, a süteményeket, a jókedvet..!