Eltelt egy év.
Furcsa hírek érkeztek az őszi táborról, miszerint az idén nem Kusama Junichi Sensei jön hozzánk – majd kiderült, hogy (valószínűleg mindenféle vezetők közötti-titkos-japán -számunkra felfoghatatlan folyamat után) mégis!
És elérkezett!
A helyes kéztartás annyira hangsúlyos téma volt, hogy nem is sokat mozogtunk (és mivel sok minden veszett el a fordításban, főleg vizuális tanulás volt)…Gergő és én azon szerencsések közé tartoztunk, akik kint állhattak, és egy 8 danos mester saját kezűleg csiszolgatta őket! :–)
Mindenki mozdulatlanná vált, Kusama Sensei és Hábermajer Sensei pedig azonnal segített.. Előkerült a kötszer, a mentők is úton voltak.
A múlt, a jelen és a jövő problémáit is magunk mögött kell hagynunk, összpontosítanunk, koncentrálnunk kell, és minél kisebb tudatos-időpillanatokra kell bontanunk a formagyakorlatokat (ezért tartom meditációnak ezt az Utazást).
Az Iaido tanít meg arra, hogy minden más területen is tudatosan, pontosan, figyelemmel éljük a mindennapjainkat.
Sajnos pénteken és szombaton nem lettem jelen (témába vágó ügyben voltam távol, sportoktatói tanfolyam volt…), de vasárnap pihenten indultam a terembe, az utolsó napra. A fordítás…nos nem volt. A testbeszéd, és a japán szavak közé ékelt magyar szavak elegendőnek bizonyultak! :–)
Minden kata gyakorlása után egy szerencsés „önkéntes” kiállhatott, hogy Sensei addig ne engedje vissza, amíg legalább egyszer nem az elvárt módon csinálja meg a formát – izzadtunk! Szerencsére én is kiválasztott voltam, a Ganmen Ate égett a memóriámba annak köszönhetően, hogy Kusama Sensei a kezemet-kardomat-sayámat-ruhámat fogva igazított a helyes útra (büszke voltam, hogy viszonylag rövid ideig voltam kint, és „JÓ JÓ” szavak hangzottak el többször is magyarul – de tisztában vagyok vele, hogy mennyi javítanivaló van előttem, így ezt elteszem jó helyre, és folytatom a gyakorlást).
A szerdai kezdés után talán mi sem gondoltuk volna, de a végére dicséretet kapunk – van még remény!
