Nézzünk szembe a tényekkel:
Az I. Országos Iaido Bajnokságon elért eredményeink:
Szilva Imre: 2-3 dan kategória 3. helyezés
Pálinkó Tibor: mudan-1 dan kategória 2. helyezés
Mircsea Szilveszter: mudan-1 dan kategória 3. helyezés
Gratulálunk!
„Őszinte leszek magához, amennyire lehetséges, Mr. Anderson.”
(Mátrix)
(Mátrix)
Van a polcomon pár érem és oklevél. Lett egy új. Egyetértek azzal, hogy ez egy vizsgaszituáció, és így kiváló alkalom a gyakorlása, jó találkozni a többi iaidokával is – de alapvetően nem az én világom, sokszor kifejtettem már ezen a lapon, hogy nem szeretem.
A prágai esemény is ezekkel az érzésekkel kezdődött, végül éremmel tértünk haza, ezen a hétvégén sem volt ez másképpen. Szombaton végigfutottunk a ZNKR katákon, kisebb csoportokban javítottuk a felesleges, vagy rosszul rögződött mozdulatainkat. Ismét sikerült a „kedvenc” előttem haladókkal gyakorolni: köszönöm Hábermajer Gábor és Stadler Gyula sensei tanítását!
Hogy a bevezető idézettel folytassam: Őszinte leszek: ennyire rosszul még nem éreztem magamat az elmúlt 14 évben. A testem nem akart engedelmeskedni – vannak napok, amikor nem szabadna kardot a kézbe fogni. Dühített, hogy már megint van változás / hangsúly áthelyezés bizonyos helyeken. Nehezen fogadtam be a segítő szándékú ostorozást. Szomorú voltam a stílus, a hangvétel miatt. Délután már fájt a könyököm is – pedig hosszú idő óta tudok már úgy gyakorolni, hogy nincs ehhez hasonló visszajelzés…
Ezen a napon a túlélés volt a cél. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem szeretnék „versenyezni”, vizsgázni, és nem szeretnék ezekkel a túlszabályozott formagyakorlatokkal foglalkozni ez után a hétvége után….
„Na és? Mindenkinek lehet rossz napja.
Nekem sok volt, mikor a tenger nem akarja az embert.”
(A nagy kékség)
Vasárnap időben érkeztem. Proaktív üzemmódba kapcsoltam, elkezdtem pályákat ragasztani, majd megtörve és késve elkezdődött a taikai. Arra gondoltam, hogy a klubért megteszem, amit kell….
A 4-5 danosokat figyeltem. Előttem járnak. Tanultam tőlük, ezekben a pillanatokban is. Szép volt!
Majd következtünk mi, a 2-3 danosok csoportja. Az első körben – a későbbi első helyezett – Bota Norbi volt az ellenfelem. Kemény kezdés volt, ráadásul „hidegen” eleve minden ízületem tiltakozik a mozgás ellen.. Megnyerte. Majd jött még pár kör, volt, amikor én kaptam a zászlókat.
Közben beálltam időt mérni. Pár kör után valaki szólt, hogy én jövök a másik oldalon. Én, miért? Látszik, hogy nem követtem az eseményeket. Milyen katákat kell csinálnom? Kérdeztem – majd csináltam. Ide-oda futottam a két pálya között – voltak zászlók – és egy emlékezetes viadal volt klubtársunkkal, Jurász Péterrel.Ahogyan általában ilyenkor történni szokott, a testem és a lelkem is kezdett bemelegedni. Még – talán – rövid pillanatokra élveztem is…
Majd hirtelen vége lett. Egy rövid antidopping előadás után következett az eredményhirdetés, és ott álltam éremmel a nyakamban, amelyet Vass Gergő adott át (ez is milyen jó…!).
„…barátom! Miért nem veszed át az érmedet?
-Mert a tésztát frissen kell enni!”
(A nagy kékség)
-Mert a tésztát frissen kell enni!”
(A nagy kékség)
Nem kell vizsgarendszer, szabályok. Helyükre kerülnek a dolgok. Az egész mögött mégiscsak a fontos dolgoknak kell elsőbbséget élvezniük… Szeretném őrizni a hagyományt. Szeretném jól érezni magamat. Szeretnék együtt gyakorolni a számomra fontos emberekkel. Szeretnék fejlődni, jobb lenni…
„Tisztulni kezd most a fény”
(Bonanza Banzai)
(Bonanza Banzai)
