 |
Egyszer mindannyiunkat megérintett valami, ami Japán. Lehetett ez egy teáscsésze, egy kalligráfia, egy templomcsarnok, a zen, a sakuhachi hangja, a wasabi íze, egy tusrajz, egy mohos kőlámpás, vörös pecsét a fehér lapon, a koto pengése, egy kimono, a taiko dobok dübörgése, a sushi látványa és zamata. Vagy a sumosok, ahogy egymásnak feszülnek, a no táncosok finom lépései, az íjász mozdulatlansága, a zazenben ülő szerzetes nyugalma, a katana… És elindultunk, akkor még nem tudtuk merre. Elindultunk egy Úton, mit sem sejtve. Meríthetnék a tea útjából (chado), a meditáció útjából (zen), a kalligráfia útjából (shodo), az íjászat útjából (kyudo)… Mi valamiért a kendo-t (a kard útja), az iaido-t (a kardrántás útja), a jodo-t (a bot útja) választottuk. Majd megleltük tanárainkat, mestereinket, akik tovább terelgettek, terelgetnek minket az ösvényen. És haladunk az Úton, egy darabon együtt, egymással, talán majd Önnel is…
Hábermajer Gábor
DO az Út
Ez a dojo azért született, mert hiszünk abban, hogy az iaido és a jodo gyakorlása segít jobb emberré válnunk. Nemcsak azért gyakorlunk, hogy elsajátítsuk a technikákat, hanem, hogy jobbá tegyük a szívünket és a lelkünket, és ebben minden stílus ugyanahhoz a célhoz vezet. Azért alapítottuk ezt a helyet, mert hisszük, hogy sem az iaido, sem a jodo nem lehet öncélú, önző, hanem együtt gyakorolva egymást kell csiszolnunk. És ugyanígy hisszük azt is, hogy ha figyelmünket egyetlen pontra koncentráljuk, kitágul a világ. Az önként vállalt korlátok és szabályok adnak valódi szabadságot. A dojo ilyen hely: szigorú rend uralja, de talán épp ezért, itt mindenki meglelheti önmagát.
|
