Nézőpont – 2015.10.05 – Sz. Imre

10 éve járok az Úton.
5 évvel ezelőtt két lehetőség állt előttem: vagy fiú lesz, vagy lány.
Felvillantak előttem képek arról, hogy majd a fiammal együtt gyakorlunk Kard a kézben, hogy megmutatom neki az Utat, amelyen járok – persze az is biztos volt, hogy akkor is fogom vezetni, ha lány lesz, bár ekkor lehet, hogy kissé más lesz az irány…
Lány lett. :–)
Az elhatározás kezdetektől fogva megvolt. Szerettem volna megmutatni neki a helyet, a családot, a fegyvereket, az Utat..ezért amikor volt rá lehetőség, vittem magammal.
Velünk volt az újévi ünnepségen, ellátogattunk visegrádi jodo táborokba, ott volt a nyári kerti ünnepségeken..szép lassan megismert mindenkit.
Látta, hogyan öltözöm át otthon a gyakorlások előtt, ott volt a kis házi dojo-ban…
Az első három év alatt háromszor adtunk a kezébe fegyver(nek látszó tárgya)t, de minden alkalommal sírásra görbült a szája – ezt jelnek vettem, többé nem is erőltettem, a tanto-ja azóta a nunchakuja mellett pihen.
Nyáron már a 4. születésnapját ünnepeltük.
A legutóbbi hétvégén kettesben maradtunk, ezért eldöntöttem, hogy újabb magokat szórok el, és – a Pilisben töltött hétvége előtt – elviszem a péntek esti gyakorlásra.
Persze kicsit győzködni kellett, de végül – miután bepakoltuk a mindent rejtő fadobozt a zöld tea mellé, és elmondtam neki, hogy nem lesz nagy feladat, csendben rajzolhat – elindultunk.
Zsámolyokból egész is jó kuckója kerekedett. És alkotott.
Nekem talán az év legjobb gyakorlása volt, egészen jól sikerült elmélyülni..
Panna is bírta – a 45 percig tartó figyelem 6 éveseknél követelmény.. -, néha odapillantva láttam, hogy ránk is figyel…
Majd elindultunk hazafelé.
Este kérdeztem, hogy látott-e minket, és tetszett-e neki a gyakorlás?
Azt mondta, hogy látta, hogy Sensei (szenszi :–)) gyakorol, de szerinte mi nem azt csináltuk, amit ő.
És ekkor megállt az idő.
Ilyenkor gondolom úgy, hogy azonnal abba kell hagyni, mert – bár legalább egy évtized tudása -tapasztalata választ el minket Sensei-től – eddig abban a hitben éltem, hogy az avatatlan szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ugyanazt csináljuk, közel azonos időzítéssel…de ha egy 4 éves gyerek fél óra alatt is látja hogy óriási különbségek vannak közöttünk, akkor itt a vég.
És teltek az ezredmásodpercek.
És akkor eszembe jutott a nézőpont.
Mert Panna – mint minden vendég és érdeklődő is – két dolgot látott: A mestert és a sor végét.
És mivel sor végén mindig egy „kezdő” áll, aki még csak ismerkedik a Kard használatával, és nem is ismer minden formagyakorlatot, akkor valóban elég nagy a kontraszt…
Kicsit fellélegeztem. (Mégsem hagyom abba..)
A felfedezésemet elmondtam Pannának is.
Értette..és remélem ő is csak erre a különbségre gondolt…