Hónap: 2016 február

Klubunk tagjai – Hábermajer Gábor, Vass Gergely, Szilva Imre, Kozár Zoltán, Méhesfalvi Edna – részt vettek a Shin Junsui Do dojo által szervezett 4. Tomodachi no Iaido Keiko-n.

---

Indulás előtt járműveket cseréltünk. Mindkét fogatban közel azonos hengerűrtartalmú erőforrás volt, csak a lovak számában volt némi eltérés: az angol ménesben 160 paripa húzott, a japánban pedig 140 tolta az utasokat.
A sárga (lásd még: „csőrike”) MG utasai értek hamarabb Kassára (mivel hamarabb is indultak…), így hárman már délután élvezhették Kulcsár Róbert és Erika barátaink – szó szerint hatalmas – vendégszeretetét.
A Miata  – rövid eltévedés, mármint kanyartalálás után – este futott be: utasai mosolyát látva a gép sikeresen átment a béta teszten (és a csomagtartóba is befért 4 kard a csomagok mellé).

Újra és újra nagy utakat teszünk meg,hogy találkozhassunk azokkal,
akik több száz km-re tőlünk járnak ugyanezen az ösvényen.
Legyőzzük a távolságot, hogy még közelebb kerüljünk a tanításhoz – együtt.

A meleg fogadtatás után (igen, a kutya is) fáradtra beszélgettük magunkat, majd elfoglaltuk a lakás 90%-át alvás céljából (nem, a kígyószobát nem).

A szombati napsugarak (és a madarak, és a kutya…) ébresztettek minket, majd Kassa bonyolult, felüljárós-kanyargós útjain eljutottunk az ismerős terembe, ahol üdvözöltük a többiket – akiknek többsége már szintén hosszú évek óta gyakorol velünk.

A gyakorlásokról ennyi év után már nehéz újat írni, hiszen általában azonos a forgatókönyv – szerencsére ez most változott!
Hábermajer Sensei a bevezetőben elmondta, hogy ma a távolsággal fogunk foglalkozni. Bemelegítés után arra kért minket, hogy a bokuto-t vegyük kézbe: a többnyire páros kihon-ok vezették be a formagyakorlatokat.

A katák szerencsére nem sorban követték egymást, és mindig párban voltak – így fordulhatott elő, hogy először az első és az utolsó formagyakorlat került egymás mellé, ezt gyakoroltuk bokutoval párban, majd karddal lassan, végül „normál” tempóban.
A gyakori párcseréknek – a különböző testmagasságú és alkatú társainknak – köszönhetően kibővült a távolságról alkotott tudásunk, mindannyian megegyeztünk abban, hogy „közelebb van, mint gondoltuk”.

A nap jó hangulatban telt, majd a város egy másik pontján fejeződött be szlovák nemzeti eledelek elfogyasztásával.

Vasárnap öntapadós szalagok és koté-k kerültek elő, bonyolult ábrák kerültek a parkettára, mi pedig örömmel fedeztük fel újra az évek óta gyakorolt mozdulatokban a többi embert.

A nap végén egy kis meglepetés volt: a Ryūtō nevű koryu katát gyakorolhattuk egymással!

Köszönjük, hogy ott lehettünk! Köszönjük a tanítást, a szervezést, a vendéglátást, a süteményeket, a jókedvet..!

Idő anomália Patrick Sensei táborában

Immáron másodszor látogathattam el Patrick Sensei által vezetett táborba. Mondanom sem kell, hogy az első látogatásból származó élmények és mindaz a rengeteg információ, amivel ellátott minket tovább növelték bennem a várakozást, és biztos voltam benne, hogy most is sok személyre szabott útmutatást fogok, fogunk kapni, amiket aztán elraktározva a dojo-ban szép apránként beépíthetjük a katák-ba.

Azonban azzal nem számoltam, hogy az előre kiírt hat óra gyakorlással eltöltött idő úgy röppen majd el, mintha egy időhurokba keveredtünk volna, ott a sashalmi piac melletti csarnokban. Érdekes, hogy a gyakorlásba elmélyülve mennyire el tudom veszteni az időérzékemet. Szinte még el sem kezdtük, de már jött a szünet, ami jelezte, hogy el is telt három óra. De ahogy Kant is mondta, nem az idő múlik el, csak a dolgok múlnak el. És így jött az egyik vágás a másik után és lépdeltünk előre haladtunk katáról katára. Sarokpontokat átvéve, mozdulatokat korrigálva. És a végtagjaimban fellépő fáradtság, majd később fájdalom jelezte, hogy bizony itt, ha az idő nem is telik, de a dolgok múlnak, hiszen a piac is bezárt már, a nézelődők is egyre ritkábban tűnnek fel és a nap is lenyugvóban van. És egyszer csak vége lett, elkészültek a fotók, átöltözés, búcsúzkodás. És habár a tábor szombati napja elmúlt, de remélem hogy az ott elszórt magok mindannyiunkban fejlődésnek indulnak majd, és emlékeztetnek arra, hogy egy időcsapdába kerültünk Patrick Sensei táborában.   

Halmos Szabolcs

---

Vasárnap ott álltam a sashalmi dojō ajtajában. A szombaton szisztematikusan végignézett és egyénileg tökéletesített 10  ZNKR katā csiszolása során már majdnem telítődött a memória tárhelyem azzal, hogy melyik katā-ban mit kell pontosabban csinálni: a Morote Tsuki-ban nem annyira húzzuk hátra a sayā-t mint a Mae-ban, a chiburi-t pontos szögben és csuklóval indítva fogom elérni a megfelelő erőt és a stabil 45 fokot, a 10-es katā-ban a hátra szúrásnál mindkét lábat szögbe kell beforgatni… és még száz ilyen személyre szabott jótanács járt a fejemben, amit Senseitől kaptam.

Jó részét tudtam ugyan, mégis nyugtáznom kellett, hogy mindegyik hibám észrevevődik a sasszemek által, melyek a terem másik végéből is képesek fogni az adást. Úgyhogy korán megnyugodtam, mivel nincs mit aggódni, ha valamit nem csinálok pontosan, úgyis kiderül. Mikor megkaptam az egyik kis küzdés-golyót, újra és újra ismételve próbáltam a hibákat eltávolítani. Hibaírtó üzemmód 1.0.
Vasárnap mégis felfedezhettem a réteges memória lerakódás képződésének folyamatát… Kapcsoltam 2.0-ra.

Utolsó napra kevesen maradtunk ugyan, és először úgy tűnt azok jártak jól, akik még egy napot nem vállaltak be.
Arra is gondoltam, hogy ez a fiúk taktikája, ők majd pihenten mennek a következő edzésre, miközben én végkimerülés miatt kiesek a sorból…
Azonban az új gyakorlás hozta az eredményét, éppen próbáltam még feldolgozni az előző napi tapasztalatokat, mikor nagyon jó kis bokutō-s páros gyakorlásban volt részünk, hogy megtapasztaljuk a távolságokat.
Aztán jött a Suō-giri, máris meghaladva egy óra alatt egész előző napi tudáshalmazt…
Az utolsó edzésnapon a Shinbukan egyedüli küzdőjeként az összeomlást kizárva igyekeztem új célt találni, amire a 11. katā legjobbjává válók ösvényén botorkálva végül rátaláltam. Délibáb, mely inspirál a tudás szomjása közben.

Mindannyian tudjuk, hogy sikerülne egy egész életett kibekkelni ezzel, mindenesetre pozitívan hozott ki az elkövetkezendő órákra. 
Ahogy Sensei  a nap végén megjegyezte, sokan megtáltosodtak, és nagyon sokat fejlődtünk délután. Hogy ezt kire alapozta?! 

A 12. katā után páran a koryū gyakorlást választották, így kettéosztva a társaságot, még familiárisabban kaptuk a nekünk szánt üzeneteket. A vizsgára készülőkkel a reihō-t néztük át és gyakoroltuk be, mondván, hogy már az is a vizsga része, és először is annak kell jónak lenni, hogy értékelhető legyen a katā.
Majd végtelennek látszó egyéni gyakorlás keretében a nikyū csoportban az 1,3,5,6,7 egységcsomagot gyakoroltuk. A magasabb danosok nyertek videófelvételt és elemzést Sensei-től, miközben mi futottuk az ultramaratont, 1-3-5-6-7, 1-3-5-6-7, 5,5,5 „kesa-vágás”, mondom kesa, 5, csípő! 5 rendben, 6-7, 6,6,6 sayā! 6,6,6, 7,7 jōdan-ban jó fogással meg lesz a chiburi, 7 aha, újra 7,7 lőn világos… 7 és megvan! Na akkor még ezerszer 1-3-5-6-7. Aztán 8, 9, 10, 11,11, megvilágosodtam! Még párszor és jó lesz, 11,11… 11,11 önsanyargatás,11,11, ez egész jó lett, vége is? 

Párszor azért lestem az órát, de hogy elszállt az idő! Kedvencem lett ez a 11 holt fáradtan is.
A nap végére Sensei minden hibát feltárt, mi jó sokat korrigáltunk, és azzal váltunk el, hogy a mi szintünkön az időzítés nem annyira számít, inkább a korrekt nukitsuke, a korrekt furikaburi, a korrekt chiburi és a korrekt nōtō, és hogy úgy látja, a délutáni fejlődésre alapozva nem lesz gond a vizsgával…
Szerintem minden résztvevő nevében mondhatom, nagyon köszönjük a tanítást Patrick Sensei-nek, a lehető legkorrektebb tanítást, a megfelelően időzített és mindenkinek a saját szintjéhez, hibáihoz igazított úticsomagot. Ez a valódi jō-ha-kyū és ki-ken-tai ichi példa. 

Fáradtan bár, de megtörve nem, inkább ösztönzéssel tele értünk a hétvége végére, amely az egyéni fejlődésünk kezdete. Folyt.köv. Végtelenül köszönjük, hogy részt vehettünk.

Az idei esemény különlegesnek ígérkezett, hiszen meghívást kapott pár régi tagunk: azok, akik az évek során mélyebb nyomot hagytak bennünk.

Nagy örömünkre többen is eljöttek, így gyorsan kezdetét vette a(z evés) beszélgetés – mindenki elmondhatta, éppen hol – és hová is tart.