Vízcsepp a tó felszínén.
Vízcsepp a vízcseppek között.
Vágás a vágások között.
A „fekete háromgyémánt” lett a csapatszállító jármű, ami még mindig hibrid. Az csak hazafelé derült ki, hogy levelek is lehetnek a kijelzőn, ami környezettudatosságra nevel (és ezzel párhuzamosan lassú haladásra késztet).
A hosszú hétvégét a pénteki nappal is megtoldottuk, így délelőtt 10 körül elindultunk a naplemente és Stubnyafürdő felé. Az első szlovák benzinkúton tankoltunk benzint (én csokit), és délután máris a patakparton álló házban találtuk magunkat, ahol Robi már a harmincadik palacsintát sütötte az ötvenből, és főtt egy pár liter babos-cukros-kolbászos étel, csak hogy éhen ne haljunk este.
A kalóriabevitelt megelőzte a délutáni gyakorlás, párcserékkel léptünk ki a komfortzónáinkból.
Este még sütemény is volt, ha eddig nem említettem volna – a kapott sok(k) hatást esti sétával ellensúlyoztam, szerencsére Robi csak reggeli közben (miközben újabb sétát tettem) szólt, hogy medvék is kóborolnak a hegyen, de amiről nem tudok, az nem bánthat.
Cook sensei ezúttal a lista végéről indította a katákat, amelyeket fiatalos lendülettel ő is mutatott be! Három csoportba rendeződtünk, ekkor derült ki, hogy 3, 4 és 5 danos a többség, az elmúlt negyed évszázad alaposan átrendezte a csoportmintát.
Haladóbb csoportban lenni mindig öröm, mert egyre finomabb részleteket tudunk gyakorolni a kapott útmutatások alapján, így történt ez most is. Szerencsére nem volt cél az összes formagyakorlatot felületesen átismételni, ezért volt idő a mozgásra, aminek – az egyre erősebben fájó könyököm ellenére – örültem!
Délután a többiek a törzshelyen elővacsoráztak a sayonara parti előtt, én pedig megmártóztam a Zöldtükörfürdőben, majd esőben sétáltam, mert az mindig jó!
Másnap (igen, reggeli után, mert ettünk és ettünk és..) délelőtt folytattuk a gyakorlást, a Morote tsuki zárta a kört az ebéd és a vizsgák előtt.
Ölelések után indultunk haza.
Hazafelé is én vezettem, elvetemült villanyautósként gyűjtöttem a faleveleket a kijelzőn, miközben – utastársaim beszélgetéseink a hatására – elképzeltem, hogy Sensei sageót köz egy csomagtartóból előbányászott műanyag sayára, Nemo az elemes-hangos plüssmadarainak a kloákáját varrja elemcsere után, Gábor pedig sensei leesett és ezért töltésképtelen telefonjának a csatlakozóját forrasztja – miközben én nem vezetek, hanem dalt íratok erről az MI-vel!
A Suno.com dalai:
A ChatGPT szövege (azért felmerült bennem, hogy a betanításkor nem magyar klasszikusok voltak a példák..):
Sensei a csomagtartóból műanyag sayát előhúz.
Nemo plüssmadara csipog, elemcsere után,
Kloákáját varrja, miközben haladunk utunkon..
Én csak nézem, ahogy zajlik az élet,
Sensei bölcsességet oszt, csendben hallgatok.
Gábor forraszt, telefonnal bíbelődik,
Én pedig nem vezetek, csak nézem az utat, hová vezet.
Egy hibrid Mitsubishiben, az úton haladunk,
Sensei, Gábor, Nemo és én, együtt maradunk
Az élet dalát énekeljük, mindent átélünk,
És én nem vezetek, de az úton haladunk.”
