A felkészülés
A szeminárium előtti hetekben a Shoden szekció formagyakorlatait ismételtük újra és újra.
Vártuk az indulás napját.
Indulás!
Mivel egy évvel ezelőtt Teplicén beköszöntött a tél (+ a tapasztalat azt mutatja, hogy a hajnali ébredés és utazás dekoncentráltságot okoz) a pénteki indulás mellett döntöttünk.
Miközben a klub nagyobb része Vass Gergely vezetésével éppen bemelegített, mi magunkhoz vettük a hagyományos muffin adagunkat (Mihályi „angyal” Patrícia klubtársunk ajándéka volt ez, köszi Pat! :–)), majd négyen (Hábermajer „Sensei” Gábor , Vass „rak’en’roll” Gábor, Ambrus „vuki – zenefelelős – pilóta” Tamás és Szilva „krónikás – Fidorka” Imre) begyömöszöltük a „B” jelű autóba a csomagokat és Kardokat a hatalmas szerszámosláda mellé, majd elindultunk (eközben az „A” jelű jármű Németh Zoltán és Ámon Sándor közreműködésével már messze előttünk járt).
Úton
Közös Úton járunk. Ha valaki kérdezte volna, melyik ez a nagy út, a régi Zen történettel összhangban így válaszolhattunk volna: ez, amelyik Teplicére vezet. ;–)
A csökkentett árú benzin (és az ehhez járó James Bond autó) beszerzése után átvágtunk a fővároson. Sensei ezúttal a sofőr harmadik szemeként, ébrentartóként és navigátorként is közreműködött. A gitár és dobszólók jelezte rock-zúzás és a Csillagok háborúja filmzene színezte beszélgetéseinket.
Hóval először a hegyekben találkoztunk, de a célállomásnál még ősz volt az uralkodó évszak.
Szombat
Ámon Sándor szlovák pirospöttyös rudival ébresztett minket (szerintem finomabb mint az eredeti, de ez hazafiatlanság :–)), majd az épületet megkerülve a tornaterem felé vettük az irányt.
……………….ÉS KORYU!
A szó is mosolyt fakaszt. :–) Vártuk, mi vár ránk aznap.
Cook Sensei álló OKUDENkatákat tartogatott számunkra! (Klubtagjaink többsége egy éve itt ismerkedett először e gyakorlatokkal.) Figyeltük a mozdulatokat. Sensei magyarázatai
és a bokutoval (néha shinken-nel) „eljátszott” helyzetek pedig most is kiválóan segítették a megértést.
Sinobu. :–)
Délben már hatalmas hóban lépdeltünk a kötelező Fidorka, kínai-mexikó leves, ásványvíz és sör (kinek mi, pártállás szerint) beszerző körútra. A környező hegyek eltűntek a hóesésben, mi pedig megállapítottuk, hogy nem is fázunk a hakamában. :–)
Este (a befagyaott ajtók miatt kissé körülményes beszállás után) a nem mosolygó pincérlány és a vacsora körül forgott a sayonara-parti, mi pedig japán fametszeteket ábrázoló kártyalapokat nézegettünk, miközben tovább mélyült a (z angol – ) szlovák – magyar ( – cseh) barátság. :–)
Patak-csobogás.
Jég ölelte levelek
havas híd alatt.
Vasárnap
Délelőtt Cook Sensei az utolsó katákat mutatta be nekünk, majd jókedvűen és készségesen válaszolt a kérdésekre. :–)
Délután..délután pedig Okuden ülő katák! :–))))))))))))
Többségünknek ez volt az első élménye – ami a tapasztalatot illeti.
Volt, aki a fonalat kereste. Volt, aki (pl. a krónikás) dobogó szívvel gondolkodás nélkül vágott a Karddal. :–)
Az életszerűségről megoszlottak a vélemények, nyilvánvalóan ma már nem bújkálunk hagyományos japán házak padlói alatt (ahogyan nincs tökéletes sötétség sem), mégis ez az Út vezet minket arra a távoli helyre, ahol Cook Sensei is jár – mivel ő szemmel láthatóan minden helyzetből (szó szerint) kivágja magát.
Ámon Sándor Marlenkával járult hozzá a naphoz, majd az „A” jelű jármű hazaindult.
A többiek délután közös fényképezés, újabb Fidorka, sör, keksz és joghurt vásárlás után ásták ki az autót, majd gurultak ki a dojo épület mellől.
Hazafelé a zeneválaszték maradt…körbejártunk összeesküvés elméletet, gyermeknevelést, láttunk árokba csúszott autót, kamiont, egy kisebb (bocs, Tamás) ütközés után töltöttünk betétlapot, néztünk csillagokat, láttunk elütött párja mellett álló kutyát..
A kapott tudás és élmények feldolgozása folyamatban.
IaiDo!
Szilva Imre
