„Mint tudjuk a tér és az idő néha rejtélyes kapcsolatban áll,és gyaníthatóan csak az emberi elme játékai az érzékelés alapján,
de lehet valóban egy istenség, vagy egy gyermek álma vagyunk…”
Mi lesz ebből?
Négy autó indult útnak, négy különböző időpontban. Sensei, Gergő, Zoli és Szilveszter két napra neveztek be, Nemo vasárnap csatlakozott én a lányommal pedig az első napra érkeztem.
A többiek páros bokuto gyakorlatokkal kezdték izmaik be- és a terem felmelegítését, én pedig átöltöztem, előkerült a a Kard és a Barbie baba is majd fejest ugrottam a gyakorlásba! Párosával mutattunk be két-két formagyakorlatot úgy, hogy egyikünk mozgott, a másik pedig magyarázatokkal látta el a látottakat – különös tekintettel a vágásokra, amelyeket a mellékelt ábrán is megmutattuk és megbeszéltük.
){kind=link}
A pizza-sütemény (köszönjük!) ebédet újságpapír vágások követték, helyes technikát használva szépen osztódtak a papírok – a lányom büszkén mesélte otthon, hogy bokutoval papírt vágott! :–)
A jó hangulatú „szemetelést” újabb páros gyakorlat, a gyékény kötözés követte – a csapat egyre közelebb került a másnapi tameshi-giri gyakorlathoz.
){kind=link}
Vasárnap!
Vágás? Évek óta gyakorlunk és vannak gondolataink a témáról…
„Uramisten, úgy nézegetünk egymásra, mintha bejelentették volna, hogy egy levegővel át kell ússzuk a Dunát,
amibe előbb krokodilokat, elektromos rájákat és tigriscápákat helyeztek el. Mire fel?
Ott a gyékény, adnak hozzá egy kardot, itt vagyunk mi is.
Megfogod, odamész, belevágsz, kijössz. Az istenért, hát ezt csináljuk már vagy két éve!
… Aha, ezt. Rajzolgatunk a levegőbe. De ennek éle van.
Nincs valós veszély, nem tör senki az életünkre, ha unjuk, megunjuk, hazamegyünk.
hogy amit a kezünkben tartunk, az fegyver.
hogy a kard, amit a kezünkbe veszünk, csak árnyéka önmagának, csak ártalmatlan utánzata annak, amivel valójában foglalkozunk.
A biztonságérzet az, ami hagyja álmodni, aludni az érzékeket, az ösztönöket, ami ellustítja az összpontosítást,
figyelmet és a tettrekészséget. Nem érezzük a ránk támadó leheletét, nem halljuk a léptek kopogását.
Nem érezzük azt a hideg, szorító érzést, hogy bizony éles kard van a kezünkben,
nem érezzük a hatalmát tiszteletét és még kevésbé a felelősségét annak, hogy kárt tehetünk vele bárkiben, akár magunkban is.
Szilveszter eggyé vált az őt megszólító karddal, és igazi harcosként már-már szemmel követhetetlen sebességgel aprította a gyékényt azon a napon, Nemo pedig a legszokatlanabb, legalázatosabb koryu formagyakorlatot választotta a vágáshoz.
vezérelve az út befejezéseként lezárja a célpont élettörténetét.
Soha nem lesz a világ olyan, amilyen volt, elveszít egy jelentéktelen részt a célpont személyében,
soha többé nem lesz a célpont sem olyan,
mint volt, még ha túléli is az eseményt, és soha többé nem lesz ugyanaz a harcos, aki a vágás előtt volt.
Egyetlen vágással megváltozhat a mikrokozmosz, de a világegyetem is,
a célpont szerepétől és jelentőségétől függően.
A kard útja számomra út a lét titokzatosságának ismerete, kutatása és keresése,
a belső világom, a határaim felfedezése felé.
A vágás azzal a hirtelen fénnyel azonos, mely akkor áramlik be,
mihelyt a penge a nap fényét elrejtő, vastag, fekete függönyt elvágja.
A kard minden vágása mélységet nyit a vágás irányába, amely mélység megtelik fénnyel;
a lélek és az ész tudásával, erejével. „
Dimitri Nachkebia – 2013
Köszönjük a tanítást, szervezést, vendéglátást!
Várjuk a folytatást!
