A levélben egyértelmű „kérés” állt, jelenjek meg adott időpontban adott helyen. A téma: kihallgatás tanúként.
Gondoltam – mivel adnak igazolást is :–) – eleget teszek a kérésnek.
Az épületbe gyorsan beengedtek, bár nyilvánvalóan ez az a hely, ahonnan kijönni általában nehezebb. A szobába egy nálam fiatalabb, ismeretlen beosztású férfi kísért fel (ezzel a típussal csak a baj van, amint majd az történetünk végén ki is fog derülni). A szobában egy idősebb, őrnagynak szólított, szigorú tekintetű úr ült, a sarokban az általam Gizikének elkeresztelt nő, aki a jegyzőkönyvet rögzítette (szegény).
Köszöntünk egymásnak, majd fejest ugrottunk a játékba. Az őrnagy megemelte a hangját és a szemöldökét, majd kérdezett egyet:
– Meddig akarja még ezt csinálni, mi?
– Mire gondol? – kérdeztem vissza nyugodt hangon, megtartva a hasi légzést és a normál pulzusomat.
– Kezdjük az elején! Hol volt és mit csinált 2019 szeptember 13 és 15 között!
Gizike gépelt, a fiatal tiszt magabiztosan tartotta az alacsonyabb beosztású játékos alárendelt szerepét (csendben) én pedig tudtam, hogy ebédig nem szabadulok.
– Pénteken munka után..
– Van rá tanú, hogy dolgozott?
– Van, elég sok kamera van az épületben, és belépőkártyával közlekedem, el tudja kérni az adatokat a..
– Tovább! Mi történt munka után?
– Kettő órakor metróval és villamossal a Villányi útra utaztam az autómhoz.
– Egyedül?
– Nem, a villamoson csatlakozott hozzám Tibi is, aki gitározik.
– Mik maguk? Zenekar? Gizike (tényleg így hívják…ááááá…!), a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Nem vagyunk zenekar. A Fehérvári úton tankoltunk, majd indultunk Sensei lakása felé.
– Maradjunk a hivatalos megnevezéseknél!
– Jó, akkor Gábor.
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait! Mi történt azután?
– Kivettük a gyerekülést, szétszedtem, lehajtottam egy ülést hogy beférjen minden csomag és a kardok is!
– Szóval beismeri! A közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket szállítottak!
– Az 1. szakasz 3 bekezdésének b pontjában foglaltak szerint ezeket a rendeltetésszerűen használt sport eszközöket becsomagolva rejtve, biztonságos módon szállítottuk.
– Szóval jogász?
– Nem, csak a szövetségünk kért egy hivatalos állásfoglalást a Rendészeti és fegyverengedélyügyi osztályuktól…
– Mi történt azután?
– Elindultunk, de miután kiértünk a városból azonnal megálltunk, enni, majd elindultunk Prága felé. Útközben nem hallgattuk az út zenéjét, naplementében szálló léghajókat láttunk, megálltunk fényképezni, majd Szlovákia területén a bajuszos bácsinál ketten is elvesztettük a szüzességünket.
– Tessék??? Fejtse ki bővebben!
– Egy benzinkútnál álltunk meg, ahol egy bajuszos fej által védjegyzett étteremben vacsoráztunk, de ketten is most először életünkben. Így történt.
– Nem találtam viccesnek! Mi történt még az úton?
– Rekordszámú útfelújítás, átlagsebesség mérő kamerákkal, alagutak, majd késő esti érkezés Prágába. Fizettünk, elfoglaltuk a szobát majd aludni próbáltunk de nem sikerült, mivel Tibi allergiája miatt horkolt és..
– Térjünk át a szombatra!
– Reggeliztünk, és jó volt. Majd Juliska felé vettük az irányt..
– Gizike, a jegyzőkönyv végén rögzítsünk a kérdéses illető személyes adatait!
– Nem szükséges, ez egy sportcsarnok…
– Akkor törölje az utolsó megjegyzést!
– Aznap katák voltak.
– Kik? Újabb nők! Tudtam! Gizike…
– Nem szükséges rögzíteni a személyes adatait, a formagyakorlatokat hívjuk katáknak..
– Törölje! Mi történt még aznap?
– Cook sensei azt mondta, nem a hibáinkat szeretné feltárni, hanem azt szeretné megmutatni, hogyan tudjuk jobban csinálni.
– Magyarul beszéljen!
– Rendben. Szakács..
– Tudtam. Újabb tettestárs: a szakács!
– De mi volt a tett?
– Itt én kérdezek!
– Kérdezzen.
– Van tanú minderre?
– Igen, több mint 60.. a szervező Cseh Kendó Szövetség hivatalos megkeresésre át tudják adni a személyes adataikat…
– És volt szünet? Arra van tanú?
– Ketten voltunk Tibivel óriási nagyon hosszú és vastag…
– Mi?
– ..dürümöt enni.
– És este?
– Jól esett a zuhany, majd beszélgettünk és Tibivel vacsoráztunk és Kisvakondos boltban vásároltunk az óvárosban.
– Őt ismerem!
– A Kisvakondot? Majd a végén megadom a személyes adatait…
– Ne humorizáljon! Folytassa!
– Éjszaka ismét aludni próbáltunk. Sensei bejött a sötétben és átköltözött egy másik szobába, én bátor voltam és maradtam, de hajnal kettő körül már nem használt sem a párna sem a füldugó így leköltöztem a földre aludni.
– Térjünk át a vasárnapra!
– Gyalog mentünk, mivel munkagépek miatt nem fértünk hozzá az autóhoz.
– Milyen munkagép?
– Egy felújítás alatt álló utcában laktunk és parkoltunk, ahová egyébként tilos volt behajtani.
– Szóval elismeri a szabálysértést!
– Azt hiszem ez a cseh kollégáira tartozik.. Szóval aznap taikai volt. Egyéni és csapat..
– Ne használjon idegen kifejezéseket!
– Ez japán.. verseny. Legyen verseny.
– Mi történt ott?
– Sokat álltunk vártunk, keveset mozogtunk, és megmérkőztünk a többiekkel.
– Karddal csapkodják egymást? Őrültek maguk?
– Csak azt tudom mondani, amit a sportorvosnak is: ez formagyakorlat.. De igen, bizonyos értelemben őrültek vagyunk.
– Papírjuk van róla?
– Még nincs…
– Mi történt még?
– Ebéd, sütött a nap, majd délután csapatverseny. Cook sensei arra biztatott minket, hogy csak magunkért csináljuk, és adjuk a legjobbat…
Sensei – azaz Gábor – sajnos bíráskodott, így egy angol versenyzővel egészültünk ki. A T-Rexünk durván menetelt csak a végén bukott orra, mert egy szemtelenül fiatal csapat volt jobb nálunk.
Sensei – azaz Gábor – sajnos bíráskodott, így egy angol versenyzővel egészültünk ki. A T-Rexünk durván menetelt csak a végén bukott orra, mert egy szemtelenül fiatal csapat volt jobb nálunk.
– Hüllők is voltak?
– Csak Robinál, Kassán, de a miénk már kihalt. A csapatunk neve volt ez. Második helyezést értünk el.
(Ekkor Gizike felnézett, és gratulált – majd észrevette felettese tekintetét és gépelt tovább.)
– Vegyük majd fel a személyes adatait!
– Születési név: Tyrannosaurus rex. Hosszú vastag farok..
– Elég!
– Végeztünk?
– Vasárnap éjfélig mindent tudni akarok!
– Díjátadó volt. Kaptunk oklevelet, wasabis mogyorót és mochit… a záró gondolatok után visszaszereztük az autót, öltöztünk, kielégítettük a Gésák és Fidorkák iránti olthatatlan vágyunkat..
– ..ki..?
– Csak csokik. Fényképezkedtünk egy Tesla szobornál, majd hazaindultunk. Kétszer álltunk meg, telihold volt, sok szó esett a fém szívószál különböző használati módjairól, zenékről, majd fáradtan mindenki hazaért.
– Bevallja?
– Mit?
– Maga javíthatatlan! Be fogok mindenkit idézni!
– Talán kezdje a T-Rexszel vagy a Kisvakonddal… Éhes lettem. Végeztük. Nem ezt a droidot keresi. Továbbengedhetik.
– Nem ezt a doridot keressük. Tovább..
A jegyzőkönyv mellékleteként szerepelt az alábbi beszélgetés,
amely hármunk között zajlott le hazafelé:
amely hármunk között zajlott le hazafelé:
– Írhatnék egy haikut a fém szívószálról..
– De a haiku ehhez túl rövid.
– Igen, de a fém szívószál hosszú..!
Köszönjük a tanítást, a türelmet, a felkészítést, a jó társaságot és a környezetbarát a fém szívószálat!
