Mindig szerettem futni.
Emlékszem, volt egy pillanat, amikor ráébredtem, hogy a gyors levegővétel, zihálás helyett sokkal célravezetőbb, praktikusabb, ha lassan, mélyen szívom be a levegőt, és lassan fújom ki – ezzel nagyobb tüdőkapacitást használva ki -, ekkor vált ez a tevékenység egyfajta nyugodt, magányos mozgásmeditációvá – mint az Iaido is, amelyre évekkel később találtam rá.
Sosem szerettem a vizsgákat és a versenyeket. Úgy gondoltam, nincs értelme egy egységesített formagyakorlat rendszerben lépegetni előre – ahol a bemelegítés nélküli pár percben vagy meg tudom mutatni hol tartok, vagy nem -, sokkal inkább az iskolánk régi katái vonzottak – és ezzel együtt a régi tanítási módszer.
11 év telt el gyakorlással, volt egy jó taikai szereplésünk a 3. danos vizsgám még a lányom születése előtt volt – ennek már 5 éve – és valami bennem is változott, mert 1,5 évvel ezelőtt (életemben először..) elhatározás született: szeretnék vizsgázni (mégpedig Magyarországon, az Európa Bajnokságon)!
Tíz év után éreztem úgy, hogy valami elkezdődött. Tudatosabb lettem, nyugodtabb. Tudtam, hogy kell egy új Kard (és lett), egy új ruha (és lett) és persze gyakorlás egyedül, tükör előtt, segítséggel.
Gyakoroltam – és fejlődtem!
Úgy éreztem, ez a vizsga jó lesz. Hogy leküzdtem az ellenérzéseket, a rajt-apátiát, hozzászoktam a Kardhoz, kényelmes volt a ruha is…és kezemben még a friss bizonyítvánnyal futottam, levettem az öltönyt, egy jó ebéd után gyakoroltam a katákat…és vártam (Szerencsére hamar sorra kerültem).
És jött a koryu kata, a Gyakuto, majd az Ushiro, a Kesagiri, a Sanpōgiri és a Sōgiri.
Jól éreztem magam. Megmutattam hol tartok 3 japán hanshi hachidannak!
Seizában vártam, néztem Sensei vizsgáját. Tudtam, hogy kiteszik mögém az eredményt, de csak utána fordultam meg: nem sikerült.
Nem voltam csalódott. Mindig is amellett voltam, hogy egy vizsga ne legyen könnyű, mert emelni kell a színvonalat…és most úgy tűnik, a többiek átlagosan jobbak voltak – vagy belőlem hiányzott valami.
Elemeztem a videót, látom, vannak még hibák – de most nem ezekkel fogok foglalkozni, elengedem ezt egy időre…
Talán egyszer megpróbálom újra, nem tudom, most nem fontos.
Már a vizsga előtt is tudtam, hogy az eredménytől függetlenül koryu katákat szeretnék nagyon sokáig gyakorolni, szeretném jobban élvezni amit csinálok – és így is lett.
A sageo jelzi, ez egy befejezetlen ügy – mégis, Minden a helyén van.
