Kategória: Krónika
Holdújévi találkozó – Budapest
Oly’ sok évet töltöttünk már együtt, hogy minden állattal találkoztunk már – a disznóval már másodszor!
A létszám és a tagság változott, a menü nem: ismét sushi (főleg-inkább maki tekercs) volt az újévi menü – kiegészítve 3 doboz Marlenkával, mochival, furcsa ízű kólákkal és főtt finomságokkal.
Az eseménynek Tibi az otthonában biztosított helyet – biztosan nem tudta mire vállalkozik, amikor beengedett minket (bár utólag elárulta, hogy nincsenek szomszédok!). :–)
A délutánt este kezdtük – mert Béke tér sok van, és dugó is akadt – tánc élményekkel! Terápiás csoportunkban ezen beszélgetés kiindulópontja egy hétvégi program volt, amelyet a többség jól-, ketten viszont erőszakként éltek meg – mindenkinek volt véleménye, születtek rögtönzött megoldások is.
Ezt követően észrevétlenül jöttek a disznó évéhez kapcsolódó élmények, gyermekkori disznóvágások, mesék, légből kapott horoszkópok, furcsa zenék és dalszövegek – ez megalapozta a hangulatot – a magas fordulatszám estig meg is maradt.
Mindenhová katicák kerültek, a plafonon a denevérember jele tűnt fel, X-szárnyú vadászgépek parkoltak mindenhol.
És ettünk. Igyekeztünk mindent, de esélyünk sem volt…
Boldog új évet nekünk!
Jodo Seminar with Jef Heuvelmans – Budapest
Az új év első jodo szemináriuma
Ismét egy remek hangulatú, tanulságos és izgalmas táborral indíthattuk a 2019-es évet. A Jef Heuvelmans (7 dan renshi) sensei által vezetett szeminárium első napján a kihonok pontosításával foglalkoztunk nagyrészt, valamint a Midaredome kata gyakorlásában mélyedtünk el.
Az idei év különleges, hiszen, idén van az öt éves évfordulója annak, hogy Jef sensei először látogatott el hozzánk, ezért a szombati nap zárásaként egy kis ajándékkal kedveskedtünk neki, egy az emlékezetes pillanatokat megörökítő fotókönyv formájában.
Edzés után egy jó hangulatú vacsora keretében zajlott a sayonara parti.
A vasárnapi szemináriumot az előző nap gyakoroltak ismétlésével kezdtük, majd a seitei katák – azon belül is kiemelve a ranai katát – gyakorlásával folytattuk.